A tíz legnagyobb értékkel rendelkező ukrán focista
Az előző cikkünkben a tíz legnagyobb értékkel rendelkező magyar futballistáról írtunk. Mai anyagunkban pedig a tíz legdrágább ukrán nemzetiségű játékost szedtük össze önöknek növekvő sorrendbe.
10. Marlos
Listánk tizedik helyét a Sahtar Doneck középpályása Marlos foglalja el, akinek jelenlegi piaci értékét 7 millió euróra becsülik.
A 32 éves brazil–ukrán játékos 2014-ben csatlakozott az ukrán együtteshez, majd az állampolgársági vizsgát követően 2017-ben a nemzeti válogatottban is bemutatkozhatott.
9. Andriy Yarmolenko
A 31 éves támadó Oroszországban Szentpéterváron született, hároméves volt, amikor családjával Ukrajnába költözött. Yarmolenko 2006-ban csatlakozott a Dinamo Kijev csapatához, ahol egészen 2018-ig játszott. Ukrán pályafutását követően a német Borussia Dortmudhoz, majd 2018-ban jelenlegi kenyéradójához, a West Ham Unitedhez igazolt.
A 91. ukrán válogatott játékos jelenlegi piaci értéke 7.5 millió euró.
8. Yaroslav Rakitskiy
A szintén 31 esztendős védő hosszú ideig a 13. ukrán bajnok Sahtar Doneck alappillérének számított, azonban 2019-ben − tíz év után − búcsút intetett a bányászoknak, és az orosz bajnokságban szereplő Zenit Szentpétervár csapatához igazolt.
Rakitskiy eddig 54 alkalommal ölthette magára a címeres mezt, amelyeken öt alkalommal volt eredményes.
Jelenlegi piaci értéke 8. millió euró.
7. Taras Stepanenko
Listánk hetedik helyén szintén egy Sahtar Doneck játékos Taras Stepanenko áll, a maga 8. millió eurós piaci értékével.
Az ukrán védekező középpályás 2010 óta 100 alkalommal ölthette magára a bányászok mezét, amelyeken 8 gólt ért el. Hazája válogatottjában ez az arány 29 mérkőzésen 3 találat.
6. Mykola Matvienko
Matvienko egy 1996-os születésű igencsak nagy jövő előtt álló középső védő, aki ha kell bevethető a bal szélen is.
A 24 éves játékos 2015 óta áll a Sahtar Doneck kötelékében, azonban folyamatos kölcsönadása miatt mindössze 45 alkalommal lépett pályára a bányászoknál.
A 28. ukrán válogatott játékos piaci értéke jelenleg 9 millió euró.
5. Roman Yaremchuk
A jelenleg 24 éves támadó karrierje a fővárosi Dinamo Kijevben vette kezdetét még 2012-ben, azonban öt év alatt mindössze kilenc tétmérkőzésen jutott szóhoz.
2017-ben a belga előosztályban szereplő Gent együtteséhez szerződött, ahol azóta 94 mérkőzésen 30 találatot ért el.
Yaremchuk piaci értékét 11. millió euróra becsülik jelenleg.
4. Vitaily Mykolenko
A Dinamo Kijev 21 éves játékosára lehet mondani, hogy berobbant a futball világába.
A rendkívül tehetséges balszélső védő fiatal kora ellenére már 57 alkalommal húzhatta magára a fővárosiak mezét, amelyeken három alkalommal be is talált.
A 9. válogatott játékos jelenlegi piaci értéke nem kevesebb, mint 13 millió euró.
3. Viktor Tsygankov
Ha már tehetségekről beszélünk, akkor itt van nekünk a mindössze 22 esztendős Viktor Tsygankov, akinek jelenlegi piaci értéke 19 millió euró.
A Dinamo Kijev középpályása 2016-ban debütált az ukrán bajnokságban, majd 2017 júliusában a Kijevi csapat történetének legfiatalabb mesterhármast szerző játékosa lett.
Tsygankov eddig 21 alkalommal szerepelt az ukrán válogatottban.
2. Oleksandr Zinchenko
A Manchester City 23 éves balszélső védője talán a jelenlegi egyik legnagyobb ukrán ígéret a futball terén. Fiatal kora ellenére igen nagy Premier League tapasztalattal bír, s az ukrán válogatottban is már 32 mérkőzésnél tart.
Zina a Sahtar Doneckben kezdte karrierjét, ahonnan az orosz Ufához, majd az angol gigász Manchester Cityhez igazolt. A manchesteri kékek első szezonjában kölcsönadták őt a holland bajnokságban szereplő PSV Eindhovennek, azonban visszatérte óta egyre stabilabb pontja Pepp Guradiola együttesének.
Jelenlegi piaci értéke 20 millió euró.
- Ruslan Malinovskyi
Malinovskyi 2017-ben hagyta el a Sahtar Doneck csapatát a belga Gent kedvéért ahol 74 mérkőzésen 18 gólig jutott.
A középpályás jó teljesítményére az olasz bajnokságban szereplő Atalanta is felfigyelt, s bejelentkeztek érte.
A 27 éves játékos igent mondott a kihívásra, s a kék-feketékhez igazolt 2019-ben.
Kimagasló játékának köszönhetően jelenleg ő a legnagyobb piaci értékkel rendelkező ukrán játékos a maga 21 millió eurójával.
A játékosok értékét felvonultató lista a mértékadó transfermarkt.com adatai alapján készült.
File József
Kárpátalja.ma