Aranyérmes lett az aerobikcsapat az Európa Játékokon

Aranyérmet nyert a magyar aerobikcsapat vasárnap a Bakuban zajló Európa Játékokon.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja szerint a Szöllősi Panna, Lendvay Dóra, Hegyi Dóra, Farkas Balázs, Bali Dániel összetételű csapat a harmadik helyen jutott a döntőbe, melyben 21,144 pontot kapott szinte hibátlanul bemutatott gyakorlatára, s ezzel megelőzte többek között a nagy esélyes román együttest (21,094 pont) is. A bronzérmet a spanyolok szerezték meg (20,933 pont).
„A románok voltak azok, akik igazából az aranyéremért jöttek Bakuba, hiszen nagyon szépen teljesítettek ebben az évben a világkupákon. Ahogy kijött a pontszámuk, eufórikus érzésünk lett! – nyilatkozta a siker után Hegyi Dóra. – Fantasztikus, el sem tudtuk korábban képzelni, hogy ilyen eredmény is el tudunk érni, főleg így, hogy a román csapat elé tudunk kerülni.”

A vegyespárosok küzdelmeiben a Hegyi Dóra, Bali Dániel duó a negyedik helyen végzett.

Az aerobikcsapat a 15. érmét szerezte meg a magyar csapatnak, mely eddig nyolc első, két második és öt harmadik helyezést ért el a bakui Európa Játékokon.

Az eddigi magyar érmesek:

ARANY:

Szabó Gabriella, Vad Ninetta, Kozák Danuta, Kárász Anna – kajaknégyes, 500 m

Kammerer Zoltán, Szalai Tamás – kajakkettes, 1000 m

Sastin Marianna – birkózás, 60 kg

Kozák Danuta – kajakegyes, 500 m

Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel – kajaknégyes, 1000 m

Dudás Miklós – kajakegyes, 200 m

Barka Emese – birkózás, 58 kg

Szöllősi Panna, Lendvay Dóra, Hegyi Dóra, Farkas Balázs, Bali Dániel – aerobikcsapat

EZÜST:

Korpási Bálint – kötöttfogású birkózás, 71 kg

Bognár Richárd – dupla trap

BRONZ:

Vajda Attila – kenuegyes, 1000 m

Kárász Anna, Vad Ninetta – kajakkettes, 500 m

Kozák Danuta – kajakegyes, 200 m

Tótka Sándor, Molnár Péter – kajakkettes, 200 m

Csay Renáta – kajakegyes, 5000 m