Az első magyar focimeccs, avagy a „pékerdei csata” története

Húsz évvel azután, hogy az első Angliából érkezett bőrlabdát itthon megcsodálhatták, 1896. november 1-jén lejátszották az első nyilvános magyar futballmeccset Budapesten. Bár a „pékerdei csata” néven elhíresült összecsapás leginkább csak a sérült testrészek száma miatt ismert, mégis megágyazott a hazai labdarúgás fejlődésének.

A labdarúgásról mint sportágról szóló első hazai ismertetést 1879-ben Molnár Lajos erdélyi jogász, újságíró írta Atlétikai gyakorlatok című könyvében, bár akkoriban még a szakértőknél is voltak komolyabb pontatlanságok, az író ugyanis a focilabdát összekeverte a rögbilabdával.

Arról, hogy a hamisítatlan bőrlabda hogyan került az ország határain belülre, különböző történetek keringenek. Dénes Tamás, Sándor Mihály és B. Bába Éva A magyar labdarúgás története I. című könyve szerint a játékszert Esterházy Miksa, a Monarchia attaséja vagy Harry Perry, az atléták angol edzője importálta Magyarországra, 1875-ben.

Szokolay Kornél hírlapszerkesztő hét évvel később a Képes Sportnaptárban Három angol labdajáték címmel jelentetett meg cikket, majd 1896-ban Bély Mihály testnevelő tanár, az Országos Testnevelési Tanács előadó tanácsosa Angol rugósdi (Futball) címmel megjelentette a sportág hivatalos, első magyar nyelvű szabályfüzetét.

Charley, a hazai rugósdi atyja még labdát is hozott

Az első mérkőzés megrendezésének ötlete viszont biztosra vehetően Löwenrosen Károly, becenevén „Charley bácsi”, asztalos iparosmester, magyar labdarúgó, nemzeti labdarúgó-játékvezető és sportvezető nevéhez fűződik.

A szakember Angliában tanult és dolgozott, itt ismerkedett meg a játék fortélyaival, majd 1895-ben hazatért és a MÁV Északi Főműhelyében kapott állást mintaasztalosként. Az első hazai mérkőzés ötlete itt fogalmazódott meg benne, és neki is látott a résztvevők toborzásának. Munkatársai figyelmét igencsak felkeltette a labda, amit magával hozott a szigetországból, és szép számmal akadtak azok is, akik a játékra jelentkeztek.

Három hónapos felkészülés után, 1896. november 1-jén Budapesten, a Pékerdő egyik tisztásán megkezdődött az első hazai labdarúgó-mérkőzés. Az ELTE Online írása szerint számos forrás úgy véli, hogy a pékerdei pálya nem más, mint a mai MTK Stadion helyszíne, ám egy a témával foglalkozó, alábbi YouTube-videóban a szerzők régi térképek vizsgálatával levezették, hogy talán valószínűbb, hogy ez inkább a mai BKV-pályának felelhetett meg. A két pálya egyébként a mai napig egymás mellett van.

A csatára 300 jegyet sikerült 10 krajcáros áron elővételben értékesíteni. A mérkőzés napján azonban reggelre 25 centiméter hó esett, ezért a játékosok nem akartak a nagy hidegben átöltözni. A felszerelés igencsak sajátos kombinációra sikeredett: a hosszú alsónadrág szárát, valamint a kék gyári munkanadrágot rövidre vágták, a bakancsokat pedig megstoplizták. Végül bekecsben és csizmában álltak fel, csak Winkler József (a későbbi válogatott Winkler fiúk édesapja) és Löwenrosen öltött magára mezt.

A mérkőzés képe finoman szólva sem tükrözte a későbbi közkedvelt játék színvonalát. A játékosok nem voltak képzettek, inkább egymást rugdosták, mint a bőrlabdát, a helyzet addig durvult, amíg végül három játékost bokatöréssel a Rókus Kórházba kellett szállítani, a csatározást pedig húsz perc elteltével lefújták.

Érdekesség, hogy a meccs végeredménye nem ismert, de szállóigeként a köznyelvben maradt, hogy a „Rókus Kórház csapata győzött 3-0-ra”. A súlyosan sérült játékosok asszonyai pedig bosszút esküdtek Charley bácsi ellen, aki állítólag hetekig a háza felé sem mert nézni.

A „pékerdei csatáról”, még ha nem is focimeccsként emlékezünk vissza, a labdarúgás alapjainak tudatos megteremtésének mindenképpen helyet teremtett.

Csupán néhány hónappal utána, 1897 januárjában a nagy Charley bácsi kezdeményezéséből megalakult az első labdarúgó klub, a Budapesti Torna Club (BTC), és még abban az évben, május 9-én lejátszották az első hivatalos magyar labdarúgó-mérkőzést is a Millenárison a BTC két csapata között.

A BTC megalakulása elindított egy hullámot, ugyanis rövid időn belül egymás után alakultak meg az olyan futballcsapatok, mint az Óbudai Torna Egyesület, a III. kerületi Torna és Vívó Club, a Műegyetem, a Magyar Athletikai Club, a Ferencvárosi Torna Club, a Törekvés Sport Egyesület, a Újpesti Torna Egylet és a Postások Sport Egyesülete is, a századfordulóra pedig létrejött a Magyar Labdarúgó-szövetség. Megkezdődött tehát a magyar labdarúgás szerveződése.

Forrás: hirado.hu