Az utolsó fordulóban dől el a bajnoki cím

A beregszászi járási labdarúgó-bajnokság utolsóelőtti, 29. fordulójában a listavezető FC Csetfalva a tabella hátsó felében tanyázó FC Szvoboda otthonában lépett pályára. Az idei szezonban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó vendégek ezúttal sem hibáztak, és a papírformának megfelelően 3:1-re legyőzték ellenfelüket. A csetfalviak legnagyobb riválisának számító FC Borzsova eközben hazai pályán fogadta Kígyóst. A házigazdáknak mindenképpen győzniük kellett ahhoz, hogy életben tudják tartani aranyérmes álmaikat. Ennek megfelelően teljes erőbedobással küzdöttek, és szoros csatában végül 2:1-re felülmúlták ellenfelüket. A borzsovaiakkal azonos pontszámmal rendelkező Rafajna játék nélkül szerezte meg a három bajnoki pontot Csoma távolmaradása miatt. Hasonló okból kifolyólag Gecse Muzsaly, Kovászó pedig Beregújfalu visszalépése miatt gazdagodott három ponttal. A dobogóért küzdő Gut hazai pályán fogadta Bakost. A gutiak közönséggyönyörködtető játékkal gólzáporos mérkőzésen 6:0-ra kiütötték ellenfelüket. Szintén nem spóroltak a gólokkal Bátyúban, ahol az utóbbi fordulókban szenzációs formában játszó házigazdák a tabellán előttük álló FC Benét verték magabiztosan 4:1-re. Az alsóházi rangadón Papi hazai pályán győzött 2:0-ra Kisbégány ellen, ám utólag a vendégek megóvták a mérkőzést, mivel a hazaiaknál jogosulatlanul játszott egy játékos. A járási labdarúgó szövetség végrehajtó bizottsága az óvásnak helyt adott, és az összecsapáson Kisbégányt jelölte meg győztesnek 3:0-s gólkülönbséggel. A végrehajtó bizottság ezenkívül még az október 28-ai Bátyú–Gecse összecsapást is tárgyalta. Ezen szintén a vendégek óvásának helyt adva Gecsét hozták ki győztesnek, ugyancsak 3:0-s gólkülönbséggel.

A bajnokság állása

1

FC Csetfalva

29

18

8

3

62

2

FC Gecse

29

19

3

7

60

3

FC Borzsova

29

18

5

6

59

4

FC Rafajna

29

18

5

6

59

5

FC Gut

29

16

4

9

52

6

FC Kovászó

29

14

6

9

48

7

FC Bene

29

13

8

8

47

8

FC Bátyú

29

13

4

12

43

9

FC Muzsaly

29

11

4

14

37

10

FC Kjgyós

29

9

7

13

34

11

FC Papi

29

9

6

14

33

12

FC Csoma

29

10

1

18

31

13

FC Szvoboda

29

8

5

16

29

14

FC Kisbégány

29

8

4

17

28

15

FC Bakos

29

6

6

17

24

16

FC Beregújfalu

29

3

1

25

10