EL: Fradi-Plzen és FC Porto-AS Roma párharc a rájátszásban

A magyar bajnoki címvédő Ferencvárosi TC a cseh Viktoria Plzennel találkozik az Európa-liga rájátszásában. A budapesti zöld-fehérek zsinórban harmadszor érték el valamelyik európai kupasorozat egyeneskieséses szakaszát.

Nem kis bravúrt hajtott végre a Fradi azzal, hogy egymást követő három szezonban is bejutott egy európai kupasorozat egyeneskieséses szakaszába (2023-ban Európa-liga, 2024-ben Konferencialiga). A zöld-fehérek az új típusú lebonyolítási rendszerben is sikeresen vették az akadályokat, olyan csapatokat legyőzve hazai pályán mint a francia Nice (1–0), a svéd Malmö (4–1) és a holland AZ Alkmaar (4–3), idegenben pedig az ukrán Dinamo Kijev (0–4).

A Ferencváros az alapszakasz 17. helyezettjeként, vagyis nem kiemelt csapatként várta a pénteki nyoni sorsolást, amelyen az AS Roma és a Viktoria Plzen közül kapott ellenfelet. Aritz Aduriz, az Athletic Bilbao korábbi támadója a cseh csapat nevét húzta ki. A párharc első meccsét február 13-án rendezik a Groupama Arénában, 18.45 órai kezdéssel. A visszavágót egy héttel később Plzenben játsszák, a mérkőzés 21 órakor kezdődik – olvasható az UEFA oldalán.

A rájátszás párosításai:

  • Ferencvárosi TC–Viktoria Plzen (cseh)
  • Union Saint-Gilloise (belga)–Ajax (holland)
  • Fenerbahce (török)–Anderlecht (belga)
  • Midtjylland (dán)–Real Sociedad (spanyol)
  • FC Porto (portugál)–AS Roma (olasz)
  • PAOK (görög)–FCSB (román)
  • Twente (holland)–Bodö/Glimt (norvég)
  • AZ Alkmaar (holland)–Galatasaray (török)

A nyolcaddöntő automatikus résztvevői (az alapszakasz első nyolc helyezettje): Lazio (olasz), Athletic Bilbao (spanyol), Manchester United (angol), Tottenham Hotspur (angol), Eintracht Frankfurt (német), Lyon (francia), Olympiakosz Pireusz (görög), Rangers (skót).

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

Nyitókép: fradi.hu