Éremért játszhatnak a magyarok

KezilabdaDecember 11-én este a szerbiai Európa-bajnokságon kulcsfontosságú mérkőzést játszott a magyar női kézilabda-válogatott. Az ellenfél az örök riválisnak számító román válogatott volt. A találkozó mindkét együttes számára nagy téttel bírt, ugyanis a csoport eredményeinek kedvező alakulása miatt a mérkőzés győztese óriási lépést tesz az elődöntőbe jutásért. A magyar csapat tájáról jó hír volt, hogy felépült betegségéből, és újra bevethető lett Görbicz Anita, ugyanakkor rossz hír volt, hogy Tomori Zsuzsanna a montenegróiak elleni kiállítása miatt egy mérkőzéses eltiltást kapott az EHF-től. Az ő pótlása igen komoly problémát jelentett, hisz a Fradi játékosa mind támadásban, mind védekezésben igen fontos láncszeme a csapatnak. Karl Erik Böhn éppen ezért a tornán először a csapatba nevezte a torna előtt nem sokkal honosított Triscsuk Krisztinát, a játékos első alkalommal ölthette magára a címeres mezt. A mérkőzésen a magyar együttes szerezte meg a vezetést, ám a románok mindig egyenlíteni tudtak. 2:2 után először a találkozón átvette a vezetést a román csapat, majd a 8. perc végére már 5:2-re mentek Bradeanuék. Ekkor Böhn mester időt kért, amely azonban csak arra volt jó, hogy ne nőjön tovább a két csapat közti különbség, így az első negyedóra végére 7:4 volt az ellenfél javára. A 16. percben Manea sózott oda Bulathnak, amit a játékvezetők kétperces kiállítással jutalmaztak. Az emberelőnyt jól használták ki Görbiczék, és egy gólra felzárkóztak az ellenfélre, persze ebben elévülhetetlen érdemei voltak a kapuban parádés védéseket bemutató Kiss Évának is. A 19. percben a sorozatban második gólját szerző Vérten révén 7:7-re egyenlített a magyar alakulat, ami után Gheorghe Tadici volt kénytelen magához hívni övéit. Az időkérés jót tett a románoknak, gyors egymásutánban lőtt két góllal ismét kettővel mentek Bradeanuék. Ez a különbség 9:11-ig nem változott, ám ekkor, négy perccel a szünet előtt Szucsánszki és a tornán legjobb formájában játszó Vérten révén 11:11-re ismét egyenlítettek a magyarok. A hajrát a Böhn-csapat bírta jobban, és az utolsó percben két gólt is szerezve 14:12-re nyerte a játékrészt. A második félidőben általában jobban teljesítő magyar válogatott rögtön a játékrész elején 16:12-re ellépett ellenfelétől. Ám a túloldalon Geiger és Nechita is beköszönt, kétgólnyira csökkentve ezzel a magyarok előnyét. A 43. percig felváltva estek a gólok, állandósulni látszott a meglevő 2-3 gólos különbség. A fordulást követően a román kapuba beállt Tolnai kezdett egyre jobban belelendülni, védéseinek köszönhetően bő negyedórával a vége előtt 18:17-re zárkóztak a románok. Ekkor úgy látszott, hogy a találkozót majd az a csapat nyeri, amelyik jobban teljesít a hajrában. Ám a fehér mezes magyar csapat nem akart semmit sem a hajrára bízni. Világszintű teljesítményt nyújtva védekezésben és támadásban, a remek formában játszó Görbicz vezérletével 23:17-re elhúztak a lányok. A román csapat elképesztő tíz és félperces gólcsendjét a jobb szélen játszó Nechita törte meg az 55. percben, ám ekkorra már mindenki számára világos volt, hogy melyik válogatott nyeri majd az összecsapást. A folytatásban bravúrt bravúrra halmozott Kiss Éva, porrá zúzva ezzel az ellenfél játékosainak önbizalmát, amivel nagyban hozzájárult csapatának 25:19-es győzelméhez.
A csoport további mérkőzésein a már biztos továbbjutó Montenegró meglepetésre sima 27:20-as vereséget szenvedett Németországtól, míg a tornán gyengécske formát mutató orosz és spanyol gárda 25:25-ös döntetlent játszott egymással. A csoportból 6-6 pontjával Magyarország és Montenegró már biztos továbbjutó, míg az őket követő négy 3 pontos csapat között nagy verseny lesz a helyosztót jelentő harmadik helyért.