Európa-konferencialiga: felcsúti továbbjutás, szégyenteljes Vidi-búcsú

Az Európa-konferencialiga selejtezőjének 1. fordulójában a MOL Fehérvár hazai pályán 1:1-es döntetlent játszott az örmény Ararat Jerevánnal, majd idegenben, a visszavágón 2:0-s vereséget szenvedtek. Ezzel kiderült, hogy a székesfehérvári csapatnak már júliusban véget ért a nemzetközi kupaidény. A bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia 2:0-ra legyőzte Felcsúton a finn Inter Turkut, ezzel továbbjutottak a következő fordulóba, ahol a lett RFS lesz az ellenfelük.

A MOL Fehérvár lassan, ötlettelenül futballozott az örményországi visszavágón is. Az első félidőben többször megesett, hogy a labdát birtokló játékos nézelődött, tanácstalanul széttárta karját, majd lassú passzal megszabadult a labdától. Tanácstalanság és ritmus nélküli futball jellemezte a magyar bajnoki bronzérmest. A 33. percben a hazaiak gyönyörű szabadrúgásgóllal szerezték meg a vezetést (1:0), amit a Vidi veszélytelen játékának köszönhetően sikerült is megtartaniuk. Húsz perccel a mérkőzés vége előtt Kovácsik Ádám remek védéssel még életben tartotta a továbbjutási esélyeket, de hiába próbálkozott – továbbra is ötlettelenül – a magyar csapat, az örmények egy súlyos védelmi hibát kihasználva a 85. percben növelték előnyüket (2:0). A tízszer értékesebb kerettel rendelkező székesfehérváriak szégyenteljes vereséget szenvedtek, és idejekorán kiestek a harmadik számú európai kupasorozatból.

Az idegenbeli 1:1-es döntetlen után hazai pályán gyorsan megszerezte a vezetést a Puskás Akadémia: a 4. percben erőszakos letámadás után a vendégek térfelén sikerült labdát szerezni, Luciano Slagveer kapura húzott, majd önzetlenül középre passzolt, a becsúszó Anthony Annanról pedig a saját kapujába csorgott a labda (1:0). A fordulás után nem sok hiányzott ahhoz, hogy megint azonnal góllal kezdjen a házigazda, ám Puljic lövését Moisander bravúrral a lécre tolta, és bár Artem Favorov ismételhetett, Juha Hyvarinenben elakadt a labda. Kevés hiányzott hozzá, hogy néhány perccel később egyenlítsen az ellenfél, azonban a Turku hiába vezethetett létszámfölényes támadást, hiába került Benjamin Källman ziccerbe, az óriásit sprintelő Nagy Zsolt bravúrosan szerelni tudta. Nem sokkal később Jakub Plsek csakúgy, mint Finnországban, ezúttal is a kapufát találta el a 83. percben, de négy perc múlva Yoell van Nieff egy röviden kifejelt labdát húsz méterről a léc alá bombázott, bebiztosítva a magyar győzelmet és továbbjutást (2:0).

A következő fordulóban a lett RFS együttesével játszik a Puskás Akadémia, akik hosszabbítás után jutottak tovább a feröeri Klaksvik ellen. A 2. fordulóban csatlakozik a mezőnyhöz a magyar kupagyőztes Újpest FC is, akik a liechtensteini Vaduz ellen harcolhatják ki a továbbjutást. Szintén a következő körben száll be az ukrán bajnokság ötödik helyezettje, a Vorszkla Poltava, akik a finn Kuopio PS együttesét kapták ellenfélül. A Kárpátalján edzőtáborozó poltavaiak legutóbbi felkészülési mérkőzéseiken három döntetlent értek el vidékünk három legmagasabban jegyzett csapata ellen: 0:0 a premier ligás Minaji FC vendégeként, 3:3 a másodosztályú Ungvári FC otthonában, és 1:1 a harmadosztályú Munkács Futball Akadémia (MFA) derceni bázisán.

Európa-konferencialiga, 1. forduló:

Ararat Jereván (örmény) – MOL Fehérvár 2:0, összesítésben 3:1

Puskás Akadémia – Inter Turku (finn) 2:0, összesítésben 3:1


Kopasz Gyula
Kárpátalja.ma