Európa-liga: a Leverkusen legyőzésével búcsúzott a Fradi

A Ferencváros Aissa Laidouni góljával megverte hazai pályán a biztos csoportelső Bayer Leverkusent a labdarúgó Európa-liga csoportkörének hatodik fordulójában, így a magyar bajnok három ponttal fejezte be a csoportkört. Az ukrán Zorja Luhanszk egy hazai döntetlennel zárta európai szereplését, a már továbbjutó norvég Bodö/Glimt ellen az Európa Konferencialigában. A tavaszi folytatásban így sem magyar, sem ukrán együttesnek nem szoríthatunk a nemzetközi kupaporondon.

A fővárosi zöld-fehérek kezdték aktívabban a mérkőzést, és kis szerencsével meg is szerezhették volna a vezetést, de sem Tokmac, sem Loncar befejezése nem volt pontos. A visszafogott kezdés után egyre inkább magára talált a német együttes, a félidő közepén szép akció végén szerzett vezetést, ám a támadás közben Karim Bellarabi lába a vizes talajon úgy megcsúszott, hogy telibe talpalta Miha Blazicot, így hiába került a labda Dibusz kapujába, a gólt érvénytelenítette az orosz Kirill Levnyikov játékvezető. A szünetben Peter Stöger a szerkezeten nem változtatott, ám egy cserét végrehajtott, a gyengén teljesítő Tokmac Nguen helyére Ryan Mmaeét küldte pályára, bízva benne, hogy a marokkói csatár megvillan. A pálya olykor két részre szakadt, több olyan jelenet is volt, amikor mindkét térfélen tíz-tíz mezőnyjátékos rohant, miközben egyik oldalon megpróbáltak helyzetet kialakítani, a másik tíz még csak a felezővonal felé haladt.

Kiegyenlített játék zajlott a pályán, a gólszerzéshez mégis a vendégek álltak közelebb, az 56. percben a brazil Paulinho lesről rúgta a kapuba a labdát. A VAR-rendszer visszanézte az esetet, és helybenhagyta az orosz játékvezető döntését. A tétnélküliség kicsit rányomta a bélyegét a meccsre, kockáztatnia egyik csapatnak sem kellett, a németek a döntetlennel is csoportelsők voltak. A stabilitás ebből adódóan mindkét oldalon fontos volt, és ha be is csúszott hátul egy-egy hiba, a játékosok rendre ott voltak, és kisegítették egymást. A tömörülő védelem ellen nemigen találták az ellenszert a németek, a legnagyobb zavart ismét egy gyors ellenakció végén okozták, Dibusznak ismét nagyot kellett védenie a döntetlen megtartásához. A találkozó utolsó harmadában a Leverkusennél olyan cserék is pályára léptek, mint például a francia Moussa Diaby, akinek értéke 42 millió euró – a komplett Fradié negyvenmillió.

A 81. percben szögletet rúghatott a hazai együttes, amit Uzuni végzett el, aki Zubkovhoz továbbított. Az ukrán beadása pontosan találta meg Laidounit, aki a németek hálójába fejelt, az orosz Lunyov kapus tehetetlen volt (1:0). A magyar bajnok a csoportkör utolsó fordulójában keményen küzdött, és megszerezte első győzelmét, így négy együttesnél is jobban zárta a csoportkört (a dán Bröndby, az osztrák Sturm Graz, az orosz Lokomotív Moszkva, és a bolgár Ludogorec csupán 2-2 pontot gyűjtött a 6 forduló alatt).

A Napoli 3:2-re legyőzte a Leicester Cityt a C csoport 6. fordulójában, és továbbjutott, míg az angol együttes az Európa Konferencialigában folytatja. A csoportot a Legia Varsó otthonában győzelmet arató orosz Szpartak Moszkva nyerte meg. Szalai Attilával a kezdőcsapatban ikszelt a Fenerbahce a Eintracht Frankfurttal (1:1), a Real Sociedad a PSV ellen nyert (3:0), így megelőzve riválisát ott lesz a nyolcaddöntő rájátszásában.

A harmadik számú kupasorozat utolsó fordulójában a Zorja Luhanszk bár vezetést szerzett, végül döntetlennel kellett beérje a Bodö/Glimt ellen, akik az AS Romával karöltve továbbjutottak, míg az ukrán együttes búcsúzott a további küzdelmektől.

Európa-liga, 6. forduló:

Ferencvárosi TC – Leverkusen 1:0

Celtic – Betis 3:2

A csoport végeredménye: 1. Leverkusen 13 pont, 2. Betis 10 p., 3. Celtic 9 p., 4. Ferencváros 3 p.

Európa Konferencialiga, 6. forduló:

Zorja Luhanszk – Bodö/Glimt 1:1

CSZKA Szófia – AS Roma 2:3

A csoport végeredménye: 1. AS Roma 13 p., 2. Bodö/Glimt 12 p., 3. Zorja 7 p., 4. CSZKA Szófia 1 p.

Kopasz Gyula
Kárpátalja.ma