Győzött a tartalékos Barca, döntetlen a Chelsea-Liverpool derbin

A spanyol labdarúgó La Liga 19. fordulójában a nagyon tartalékos Barcelona 1:0-ra nyert az RCD Mallorca vendégeként, ezzel a katalánok feljöttek a tabella ötödik helyére. Az angol labdarúgó Premier League 21. fordulójának rangadóján a Chelsea 2:2-t játszott hazai pályán a Liverpoollal. Két góllal is vezetett a tartalékos Liverpool, de győzni nem tudott, aminek a listavezető Manchester City örülhetett igazán.

A koronavírus-fertőzések, a sérülések és eltiltások miatt tizenhat játékosát volt kénytelen nélkülözni Xavi, az FC Barcelona vezetőedzője, aki csupán hét labdarúgóra számíthatott a felnőtt keretből. A nem túl eseménydús első félidő végén, a 44. percben megvillant a sokat mellőzött Luuk de Jong, aki először a kapufára lőtt, majd zseniális ollózása a lécen csattant, legközelebb pedig fejjel próbálkozott, és ebből már gól született (0:1). A gólpasszt Óscar Mingueza adta a hollandnak, akit a hírek szerint hamarosan elengednek a katalánok. A szünet után már nem villogott a Barcelona, Xavinak két játékosa is begörcsölt, így két újoncot is avatott a vezetőedző a 18 éves szélső, Estanis Pedrola és a húszesztendős középpályás, Álvaro Sanz személyében. A mérkőzés hajrája a hazaiaké volt, de a két csereember, Fer Nino és Jordi Mboula fejese is elkerülte a kaput, a rutinos balhátvéd, Jaume Costa közeli lövését pedig hatalmas bravúrral védte Marc-André ter Stegen, akit a mérkőzés legjobbjának választottak. A Barca győzelmével feljött az ötödik helyre, de még mindig tizenöt pont a hátrányuk a listavezető Real Madriddal szemben.

A Chelsea-Liverpool rangadón a hazaiaktól pár sérült játékos mellett hiányzott egy engedély nélkül adott interjú miatt Romelu Lukaku, a másik oldalon csapatra való sérült, eltiltott vagy koronavírusos távolmaradó futballista mellett Jürgen Klopp vezetőedző is kihagyta a rangadót (koronavírus-fertőzés miatt). Egy elpuskázott Mohamed Szalah- és egy Christian Pulisic-helyzettel indult a mérkőzés, amelyen kőkeményen és elképesztő iramban futballoztak a felek, még ha a nagy tempó általában a pontosság rovására is ment. Sadio Mané már a 15. másodpercben sárga lapot kapott: 2006 óta ilyen korán még nem született sárga lap a PL-ben. Mané aztán mással is felhívta magára a figyelmet: ügyesen használta ki Trevoh Chalobah megingását, és megszerezte csapata számára a vezetést (0:1), majd Mohamed Szalah büntette góllal Marcos Alonso és Édouard Mendy figyelmetlenségét (0:2). Ezután természetesen nem adta fel a hazai csapat, bátran rohamozott a Chelsea, és az első félidő ráadásában Mateo Kovacic megrúgta élete gólját (1:2), majd Christian Pulisic egyenlített egy újabb szépségdíjas góllal (2:2). A fordulás után Pulisic aztán közelebbről nem tudott túljárni Caoimhin Kelleher eszén, Mendy pedig előbb Szalah, majd Mané nagy lövését szedte ki a jobb felső sarok elől. A folytatásban már nagyon kevés helyzetet láthattunk, így maradt a döntetlen (2:2).

La Liga, 19. forduló:

Mallorca – FC Barcelona 0:1

Atletico Madrid – Rayo Vallecano 2:0

Betis – Celta Vigo 0:2

Alaves – Real Sociedad 1:1

A tabella állása: 1. Real Madrid 46 pont/20 mérkőzés, 2. Sevilla 38/18, 3. Betis 33/19, 4. Atletico Madrid 32/19, 5. Barcelona 31/19, 6. Rayo Vallecano 30/19, 7. Real Sociedad 30/19, (…), 20. Levante 8/18.

Premier League, 21. forduló:

Chelsea – Liverpool 2:2

Everton – Brighton 2:3

A tabella állása: 1. Manchester City 53 pont/21 mérkőzés, 2. Chelsea 43/21, 3. Liverpool 42/20, 4. Arsenal 35/20, 5. West Ham 34/20, 6. Tottenham 33/18, 7. Manchester United 31/18, (…) 20. Norwich 10/19.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma