Megvan az ex-fradista munkácsi labdarúgó új csapata
Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik helyén álló Veresz Rivne csapata igazolta le a munkácsi születésű, korábbi ukrán válogatott középpályást, Ihor Haratyint. A futballistát decemberben egy Técső melletti ellenőrzőponton tartóztatták fel a huszti területi toborzási és szociális támogatási központ munkatársai. A középpályás nyáron a Kolosz Kovalyivkához igazolt, ahol mindössze három meccset kapott, azután pedig a második csapatban szerepelt az ukrán harmadosztályban, az ott játszóknak pedig már nem jár felmentés.
A 29 éves Ihor Haratyin Munkácson született, magyar felmenőkkel is rendelkezik. A labdarúgó 2018 és 2021 között a Ferencváros játékosa volt. Szerhij Rebrov vezetőedző együttesével négy magyar bajnoki címet nyert a Fradival, emellett tagja volt a 2019/20-as idényben az Európa-liga-, valamint a 2020/21-es szezonban a Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutott együttesnek. A négyszeres ukrán válogatott védekező középpályás 2021-ben Lengyelországba igazolt, a Legia Warszava csapatához, de ez nem lett jó választás számára, egy év után a klub második számú csapatába került, majd tavaly februárban a dunaszerdahelyi DAC igazolta le, de ott is csak hét meccset játszott, mielőtt hazatért Ukrajnába.
A Kolosz Kovalyivkában három mérkőzésen lépett csupán pályára, majd a lengyelországi kalandhoz hasonlóan ott is kikerült a keretből, és száműzték a második csapathoz, ami miatt elveszítette a katonai besorozás alóli mentességet. A játékos a besorozás elkerülése miatt a szintén élvonalbeli Veresz Rivne csapatához igazolt, ahol két és fél éves szerződést írt alá, és a piros-fekete színekben a 14-es mezszámot fogja viselni.
Haratyin elmondta, hogy a klub sportigazgatója, Jurij Habovda kereste meg először. Ezután beszélt a klub elnökével és a vezetőedzővel, majd elfogadta az ajánlatot. Jurij Habovda szintén Munkácson született, és a magyar származású, Várkulcsán született labdarúgó, Gabóda János rokona (aki a Kárpáti Lvivvel szovjet kupát nyert, a Szovjetunió Sportmestere címet is megkapta). Habovda labdarúgóként egymás után háromszor is kiesett aktuális együttesével a magyar élvonalból (Haladás, Balmazújváros, Debreceni VSC), majd Fehéroroszországba igazolt.
Nyitókép forrása: nkveres.com
Kopasz Gyula
