Hiába lesték a Magyar-vándort, nem tudták utánozni a technikáját
December 13-án ünnepli 70. születésnapját Magyar Zoltán, kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok tornász, a nemzet sportolója, a Magyar Tornaszövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) korábbi alelnöke. A legeredményesebb, világversenyeken 1973 és 1980 között veretlen magyar tornász nevéhez fűződik a közel egy évtizedig utánozhatatlan Magyar-vándor, valamint az orsó és a szökkenő vándor első bemutatója.
Magyar Zoltán 1953. december 13-án született Budapesten. Tizenkét évesen, 1965-ben került a Ferencvárosba, ott lett a mestere Vígh László, akivel 1980-as visszavonulásáig együtt dolgozott. Kettejük elhivatottsága, Vígh elméleti felkészültsége, újító szelleme és szigora, valamint Magyar tehetsége, tűrőképessége, kitartása és versenyszelleme megreformálták a lólengést, és a tornasport legnagyobbjai közé emelték a sportembert.
Pályafutásában 1973-ban egy kettős siker hozta meg az áttörést: a grenoble-i Európa-bajnokságon lólengésben megszerezte a magyar tornasport első Eb-aranyát, és először mutatta be sikeresen a legendássá vált Magyar-vándort. Az elemmel az 1972-es, müncheni olimpián már megpróbálkozott, de saját bevallása szerint akkor még nem állt rá készen. A mozdulatsort vetélytársai évekig nem tudták megismételni, hiába filmezték, elemezték technikáját.
A Magyar-vándor különlegessége az volt, hogy amikor a tornász körözve végighaladt a szeren, a két kápa közé is betette a kezét.
Ebben a versenyszámban az 1976-os, montreali és az 1980-as, moszkvai olimpián, az 1974-es várnai, az 1978-as strasbourgi és az 1979-es Forth Worth-i (USA) világbajnokságon, továbbá az 1973-as grenoble-i, az 1975-ös berni és az 1977-es vilniusi Európa-bajnokságon, valamint az 1977-es Universiadén is a dobogó legfelső fokára állhatott. Ő az egyetlen magyar férfi tornász, aki meg tudta védeni olimpiai elsőségét, 1973 és 1980 között a nagy világversenyeken veretlen maradt. 1975-ben és 1978-ban világkupa-győztes lett, egyéni összetettben háromszoros magyar bajnok (1973, 1974, 1975), 20-szoros mesterfokú bajnok, csapatban olimpiai bronzérmes (1980) és negyedik helyezett (1976), lóugrásban ötödik helyezett volt. Szintén csapatban világbajnoki negyedik (1974) és hatodik (1978, 1979) helyezést ért el.
Már a visszavonulásra készülve vett részt az 1980-as moszkvai olimpián, ahol versenyzőtársai mellett a politikával is meg kellett küzdenie.
A házigazda szovjetek azt szerették volna, ha saját tornászukkal holtversenyben lesz aranyérmes, de a magyar sportvezetők kilátásba helyezték: ha lepontozzák Magyar Zoltán gyakorlatát, a küldöttség hazautazik.
Pályafutását végül maximális, tízpontos gyakorlattal koronázta meg, a legnehezebb elemeket (orsó, hátsó vándor, Thomas-kör, ellenolló, Magyar-vándor és szökkenő vándor) mutatta be. Szerénységére jellemző, hogy később azt mondta: „Tíz pontot kaptam érte, pedig jól tudjuk, tízpontos gyakorlat nincs. De egy visszavonuló tornászt el lehetett vele búcsúztatni, én pedig ezt a megtiszteltetést a pontozóktól megkaptam.”
Még aktív versenyzőként szerzett 1979-ben a Testnevelési Főiskolán torna szakedzői, 1985-ben a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen állatorvosi oklevelet. 1986-tól a győri állatkórházban dolgozott, később állatorvosként Pestszentlőrincen telepedett le, ahol máig praktizál.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnökeként tevékenykedett 1986 és 1989 között, 1991-ben részt vett a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület (mai nevén Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete) megalapításában, 1991-től a Halhatatlanok Klubjának tagja. 1993-ban a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnökségi tagja lett.
A MOB-nak 2009-től elnökségi tagja, 2012 és 2017 között második alkalommal alelnöke, valamint az olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozat elnöke volt.
2008-ban lett a Magyar Tornaszövetség általános alelnöke, 2011 óta a szervezet elnöke. A Magyar Olimpiai Akadémiának 2012 és 2017 között alelnöke volt, betöltötte a MOB hagyományőrző bizottságának elnöki tisztét, míg 2012 és 2015 között a Budapesti Sportszövetségek Uniójának (BSU) elnökeként is dolgozott.
Pályafutását számos kitüntetéssel ismerték el, 1973 és 1980 között minden évben kiérdemelte Az év magyar tornásza, 1980-ban az FTC örökös bajnoka címet, 1974-ben, 1978-ban és 1980-ban ő lett az Év magyar sportolója. 1994-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át, megkapta a Magyar Örökség díjat (1997) és a Ferencvárosért emlékérmet (1999).
Bekerült 2008-ban a magyar tornasport halhatatlanjai közé, 2012-ben pedig első magyarként beválasztották a nemzetközi tornasport dicsőségcsarnokába.
2014-ben Pro Urbe Budapest díjas, 2016-ban Ferencváros díszpolgára lett, 2015-ben a Nemzet Sportolója címmel, 2018-ban pedig Prima Primissima díjjal tüntették ki.
Kiemelt kép: Magyar Zoltán az aranyérmet jelentő lólengés gyakorlata közben az 1980-ban rendezett nyári olimpiai játékokon Moszkvában, ahol 1980. július 25-én megszerezte a második olimpiai aranyérmét (Fotó: MTI/Németh Ferenc)