Ilosvai Buzsora – MFA rangadó a Téli Kupa nyolcaddöntőjében

Kisorsolták a megyei Téli Kupa nyolcaddöntőinek párosításait, melyeket március 21-én, vasárnap rendeznek négy különböző helyszínen: Ungváron, Nagyszőlősön, Dercenben és Huszton.

A tizenhat csapat közül a legmagasabban jegyzett együttes a Munkács Futball Akadémia (MFA), mely az országos amatőr-bajnokságban szerepel, és ősztől a profik között szeretne indulni a harmadosztályban (ott szerepel jelenleg az Ungvári FC csapata is). A munkácsiakon kívül a Téli Kupa favoritjai között van a csoportját veretlenül megnyerő nagyszőlősi Szőlős FC, akiknek a tavalyi szezonjuk nem sikerült fényesre, de idén már a bajnoki címvédőt is simán legyőzték. A torna másik esélyese a bajnok és szuperkupa-győztes Ilosvai Buzsora, akik a Szőlős FC mögött végeztek csoportjukban. Az említett csapatokon kívül komoly játékerőt képvisel az MFA U17-es együttese is, akik két meccsen tizenkétszer köszöntek be a megyei másodosztály címvédőjének, az Iványi Kalásznak a hálójába. A legnagyobb esélyesek közül az MFA és az Ilosvai Buzsora már a legjobb nyolc csapat közé jutásért összecsaphat egymással, míg a Szőlős FC ellenfelének kiléte még ismeretlen, mivel a Minaji FC U17-es gárdája és a Kincsesi Sólyom is játszik még egy-egy csoportmeccset.

Megyei Téli Kupa, a nyolcaddöntő párharcai:

Unggesztenyési Csillag – SPAR (Linci)–Munkácsi MFA U16

Medea Felsődomonya (Onokivci) – Csapi Lokomotív

Szőlős FC (Nagyszőlős) – Minaji FC U17/Kincsesi Sólyom

Ilosvai Buzsora – Munkácsi MFA

Kökényesi FC (Ternovo) – Iványi Kalász

Irhóci FC (Vilhivci) – Nagycsongovai FC (Borzsavszke)

Huszti FC – Izai FC

Munkácsi MFA U17 – Rahói Kárpáti

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma