focilabda 002

Járási bajnokság: tovább nőtt a vezető hármas előnye

Az előző hétvégi góleső után gólszegény játéknapot hozott a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság 15. fordulója. Az élmezőny tagjai persze most is alaposan kivették a részüket a gólgyártásból, hiszen a címvédő Artosz négy, a listavezető Főnix pedig három találatával az eredményességi ranglista első, illetve második helyét foglalta el. Előbbi Kisbégányban diadalmaskodott 4:1-re, míg utóbbi odahaza Zápszonyt verte 3:0-ra.
Fontos három pontot gyűjtött be a játéknapon a tabella harmadik fokán álló Talizmán. A nagyberegi együttes ugyanis hazai pályán szoros csatában 1:0-ra nyerni tudott a középmezőnyben szerénykedő Csillag ellen.
Nem tört meg a fordulóban az FC Borzsova két mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozata, ugyanis a Borzsa-parti gárda ez alkalommal 2:0-s vereséget szenvedett Kígyóson.
Megszerezte viszont a hétvégén szezonbeli első győzelmét az FC Papi együttese, amely hazai pályán az utolsó előtti helyen álló FC Bakost múlta felül 1:0 arányban.

Az ificsapatok eredményei a fordulóból:

FC Kisbégány – FC Gát 0:2
FC Nagybereg – FC Csillag 0:0
FC Papi – FC Bakos 2:1
FC Kígyós – FC Borzsova 1:0
FC Badaló – FC Zápszony 0:0

 

Tabella (felnőttek):

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Főnix Badaló 15 14 0 1 42
2 FC Artosz Gát 15 12 2 1 38
3 FC Talizmán Nagybereg 15 9 2 4 29
4 FC Kisbégány 15 7 2 6 23
5 FC Csillag Beregszász 15 7 0 8 21
6 FC Zápszony 15 5 5 5 20
7 FC Borzsova 15 4 4 7 16
8 FC Kígyós 15 4 4 7 16
9 FC Bakos 15 1 3 11 6
10 FC Papi 15 1 0 14 3

 

Tabella ificsapatok:

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Artosz Gát 15 13 1 1 40
2 FC Főnix Badaló 15 10 2 3 32
3 FC Talizmán Nagybereg 15 7 5 3 26
4 FC Papi 15 7 4 4 25
5 FC Kígyós 15 6 2 7 20
6 FC Kisbégány 15 5 3 7 18
7 FC Csillag Beregszász 15 4 4 7 16
8 FC Borzsova 15 4 2 9 14
9 FC Bakos 15 4 2 9 14
10 FC Zápszony 15 2 1 12 7

 

Kárpátalja.ma