Kettős vereséggel búcsúzott a Beregszászi Csillag
Nemhogy ledolgozni nem sikerült a hátrányát, de még a visszavágón is sima vereséget szenvedett hazai környezetben a Beregszászi járásban az utóbbi két évben egyeduralkodónak számított Beregszászi Csillag ellenfelétől, így Sznopcsák Tamás csapata kettős vereséggel búcsúzott a beregszászi járási labdarúgó-kupa küzdelemsorozatától.
A Vérke-partiak az idegenbeli 1-3-at követően, hazai pályán 3-0-ra maradtak alul Gáttal szemben, így utóbbi csapat lesz ott majd az elődöntőben.
A többi párharcban Nagybégány és Zápszony is kettős győzelemmel jutott tovább, míg a Jánosi–Nagybereg csatában egyetlen gól döntött a beregiek javára.
A visszavágók eredményei: Beregszászi Csillag–Gát 0-3 (6-1-el Gát jutott az elődöntőbe), Nagybégány–Kígyós 3-1 (összesítésben: 5-1), Zápszony–Bátyú 3-0 (4-0), Jánosi–Nagybereg 2-2 (4-5).
Az augusztus 6-án és 13-án sorra kerülő elődöntőkben Gát Nagybégánnyal, míg Zápszony Nagybereggel találkozik a fináléba kerülésért.
(jéel)