Kosárlabda: Euroliga-győztes a Sopron Basket

Történelmet írt a Sopron Basket, miután 60:55-re legyőzte Isztambulban a török Fenerbahcét a női kosárlabda Euroliga döntőjében, így első alkalommal nyerte meg a sorozatot. Kemény védekezés és nagyszerű villanások a támadóoldalon: Gáspár Dávid csapata tökéletes produkcióval szerezte meg a címét 14 ezer török szurkoló előtt a Fenerbahce csarnokában, és lépett elő Európa első számú női kosárlabda csapatává.

Az első negyed után 16:6-ra vezetett a magyar bajnok, ami már önmagában is bravúr, a külső hatásokat figyelembe véve meg szinte hihetetlen. A folytatásban aztán a zöld-sárgák ragadtak be kissé, öt-nullával kezdte a második negyedet a házigazda. Gáspár Dávid együttese ezután visszaállította a különbséget tízre, miután a Salamancával szemben megnyert elődöntő hőse, Jelena Brooks a helyére küldött egy hárompontost. Határ Bernadett egy egyébként teljesen vétlen fault után megkapta harmadik személyi hibáját, a játékvezetők megvideózták az esetet, és helyes döntést hozva nem módosították sportszerűtlenre az ítéletüket.

A nagyszünetben a Sopron 19 ponton tartotta a világsztárokkal teletűzdelt, elképesztő támadópotenciállal bíró Fenerbahcét, ám mivel tíz pontot akár két perc alatt is le lehet dolgozni ebben a sportágban, így korai volt még örülni. Egy pontra is felzárkózott a Fenerbahce, de ekkor megint a Sopron percei következtek, Határ Bernadett rutinosan pozíciózott Amanda Zahui ellen, még éppen a megfelelő keménységgel, majd duplát szerzett. Hétpontos előnnyel mehetett neki a záró tíz percnek a Sopron Basket, ez felülmúlt minden előzetes reményt, várakozást. 3:24-gyel a vége előtt időt kért Víctor Lapena, ekkor az eredményjelzőn azt láthattuk, hogy a Sopron 55:50-re vezet. Satou Sabslly a dudaszó előtt dobott nagyon nehéz triplát, három pontra hozta fel ezzel együttesét. Fél perccel a vége előtt az egyenlítésért támadtak a hazaiak, de nem sikerült betalálniuk, Fegyverneky Zsófiának pedig odaütöttek. Az első büntető kimaradt, ám a második bement. Nyolc másodperc volt hátra, néggyel vezetett a Sopron, és a különbség nem csökkent, hanem még eggyel nőtt, 60:55-ös magyar győzelem lett a vége.

A Sopron ötödik alkalommal jutott be az Euroliga négyes döntőjébe, amelyből háromszor a negyedik helyen, egyszer pedig a második helyen zárt (2018), ötödszörre pedig meg lett a hőn áhított siker. A négyes döntő legértékesebb játékosa (MVP) a Sopron támadója, Gabby Williams lett, aki a hétvége alatt 14.5 pontot, 5 lepattanót, 4.5 gólpasszt és 3.5 labdalopást átlagolt.

Az Euroliga-győztes Sopron Basket névsora: Jelena Brooks, Czukor Dalma, Stefanie Dolson, Fegyverneky Zsófia, Határ Bernadett, Briann January, Nevena Jovanovics, Sitku Zsuzsanna, Varga Alíz, Varga Sára, Gabby Williams, edző: Gáspár Dávid.

Euroliga, döntő: Fenerbahce Safiport (török) – Sopron Basket 55:60

3. helyért: Perfumerías Avenida Salamanca (spanyol) – ZVVZ USK Praha (cseh) 71:59

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

Fotó: wb-sopron.com