Zele Dorina kosárlabda

Magyar és ukrán győzelem az Európa-bajnoki selejtezőn

A magyar női kosárlabda-válogatott az utolsó Európa-bajnoki selejtező mérkőzésén 65:57-re legyőzte idegenben Szlovákiát, ezzel megőrizte esélyét arra, hogy a további eredmények kedvező alakulása esetén kijusson a kontinensviadalra. Az ukrán válogatott elsöprő, kiütéses győzelmet aratott Portugália vendégeként, de egy mérkőzéssel a selejtezők vége előtt biztossá vált, hogy a csoport második helyén végeznek a belgák mögött, így abban reménykedhetnek, hogy legjobb másodikként kiharcolhatják az Eb-részvételt.

A magyar válogatott összeszedetten és koncentráltan játszott, és szinte végig vezetett az első negyedben, ám a végén két eladott labdából öt pontot szereztek a hazaiak. A folytatásban Határ Bernadett pontjaival visszavette a vezetést a magyar csapat, sőt, előbb 38:31-re elhúztak, utána pedig a nagyszünetre tizenegy pontos előnnyel mentek a vendégek. Fordulás után jött egy teljes negyednyi rövidzárlat a magyar lányoknál: ebben a tíz percben összesen három pontot szereztek, de a hazaiak sem brillíroztak, így még mindig három egységgel Magyarország állt jobban az utolsó negyed előtt. A 32. percben Angelika Slamová triplájával kiegyenlített a vendéglátó, majd a szlovák hátvéd újabb hármasával már vezetett. Jól láthatóan egyre nagyobb önbizalommal és egyre pontosabban kosárlabdázott a szlovák együttes, a magyaroknál pedig mindenki elbizonytalanodott kissé. Fegyverneky és Studer pontjaival megindult felfelé a gödörből a magyar csapat, amely a hajrára újból a szebbik arcát mutatta, és végül az egész mezőny legjobbjának bizonyuló, huszonöt pontig jutó Határ remeklésével kicsikarta a továbbjutás szempontjából elengedhetetlen győzelmet.

Amennyiben szombaton a hollandok megverik a szlovákokat, akkor Magyarország a második helyen zár, és négy második helyezettet kell megelőznie összesítésben, hogy ott legyen az Európa-bajnokságon, de ha a szlovákok nyolc vagy annál kevesebb ponttal győznek, akkor csoportelsőként jut ki a magyar csapat a kontinensviadalra.

Az ukránok Portugáliában léptek pályára, és már az első negyed után 21:16-ra vezettek. A második negyedben sikerült tartani az előnyt, mivel 12-12 pontot szereztek a csapatok. A harmadik játékrészt is simán hozták a kevés hibával játszó, rendkívül összeszedett vendégek (17:30), ahogy az utolsó negyedet is (13:24). A találkozó végeredménye 58:87 lett Ukrajna válogatottja javára. A fölényes győzelemből huszonkilenc ponttal vette ki részét a találkozó legeredményesebb játékosa, Macko, de Jagupova is tizenhét pontot szerzett. Az ukránok 8 pontjukkal már biztosan csoportmásodikok lesznek, míg a százszázalékos belgák már ünnepelhetik is a kontinenstornára való kijutásukat. Az utolsó fordulóban Finnországba látogatnak az ukránok, míg a belgák a portugálokat látják vendégül.

Női kosárlabda Európa-bajnoki selejtező:

Szlovákia – Magyarország 57:65

Portugália – Ukrajna 58:87

Belgium – Finnország 82:47

Oroszország – Észtország 79:35

Románia – Csehország 52:100

Fehéroroszország – Nagy-Britannia 67:57

Németország – Horvátország 66:80

Olaszország – Dánia 101:55

A G csoport állása: 1. Belgium 10 pont, 2. Ukrajna 8 p., 3. Portugália 6 p., 4. Finnország 6 p.

A H csoport állása: 1. Magyarország 6 pont, 2. Hollandia 5 p., 3. Szlovákia 4 p.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma