Magyar Kupa: már a negyeddöntőben jön a Fradi–Újpest párharc
Elkészült a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyeddöntőinek sorsolása, valamint lejátszották a nyolcaddöntő utolsó mérkőzését, melyen a Ferencváros hosszabbítás után 4–3-ra nyert a Győri ETO FC vendégeként. A negyeddöntőben a fővárosi derbin az Újpest FC látogat a zöld-fehérekhez. A lila-fehérek legutóbb 2015. december 12-én tudták legyőzni az FTC gárdáját.
A Fehérvár FC gyirmóti sikerével indult a múlt héten a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntője, kedden a Nyíregyháza Spartacus búcsúztatta az OTP Bank Ligát vezető Puskás Akadémiát, szerdán pedig újabb öt mérkőzéssel folytatódott a sorozat. Két NB I-es csapat lépett pályára harmadosztályú riválisával szemben. Az MTK-t fogadó Iváncsának a 2022–2023-as idényt követően ismét a nyolcaddöntő jelentette a végállomást: az MTK Stieber Zoltán góljával a 26. percben vezetést szerzett, majd a 61. percben Horváth Artúr duplázta meg a vendégek előnyét. Nehezebben nyert a ZTE a Karcag ellen. A szünetben 1–0 volt a vendégcsapat javára, a 77. percben azonban egyenlített a Karcag Caba Gabriel Marian révén, aki aztán kilenc perccel később öngólt vétett, így a Zalaegerszeg jutott a legjobb nyolc közé.
A címvédő Paksi FC Mezőkövesden nyert, Ötvös Bence duplázott, majd a hajrában Varga Roland is betalált, míg az NB II-es Kisvárda az NB III-as Sopron otthonában győzött. A vendégek 12 perc alatt három gólt jegyeztek, ezen a mérkőzésen Gyurkó Máté szerzett két gólt, és Soltész Dominik is eredményes volt. A harmadosztályú Dorog az Újpestet fogadta. A lila-fehérek Giorgi Beridze fejesével a 20. percben megszerezték a vezetést, a házigazda pedig hiába küzdött, az Újpest a lefújásig megőrizte előnyét és bejutott a legjobb nyolc közé.
Az utolsó kiadó helyért a Győri ETO FC és a tavalyi döntős, rekordgyőztes Ferencvárosi TC mérkőzött meg egymással. A győri találkozó elején az ETO szerzett vezetést a korábban az FTC-nél is megforduló Gavris góljával, de a Fradi még a szünet előtt fordított Ben Romdhane és Varga Barnabás találataival, majd a fordulás után Varga második góljával 3-1-re elhúzott. A győriek nem adták fel, és Vitális Milán góljával szépítettek, majd egy öngóllal egyenlítettek is. A rendes játékidőt követő kétszer 15 perces hosszabbításban a fővárosiak voltak jobbak, és a csereként beállt Zachariassen góljával sikerült megszerezniük a győzelmet érő gólt (3–4).
A Fradi az április elején sorra kerülő negyeddöntőben a harmadosztályú Dorogot kínkeserves 1–0-s győzelemmel kiejtő Újpest FC-t fogadja. A Fehérvár az MTK otthonába látogat, a Nyíregyháza a ZTE FC vendége lesz, a címvédő Paks pedig Kisvárdára utazik.
A Magyar Kupát legtöbbször a rekordbajnok Ferencvárosi TC-nek sikerült elhódítania (összesen 24-szer, legutóbb 2022-ben), az MTK 12-szer, az Újpest FC 11-szer, a Budapest Honvéd pedig 8-szor emelhette magasba a serleget. 2024-ben a Paksi FC, 2023-ban pedig a Zalaegerszegi TE gyűjtötte be a trófeát.
A negyeddöntő párosítása:
MTK Budapest–Fehérvár FC
Ferencvárosi TC–Újpest FC
Zalaegerszegi TE–Nyíregyháza Spartacus FC
Kisvárda Master Good (NB II)–Paksi FC
Kopasz Gyula
Nyitókép: origo.hu
