Máramarosi rangadóval és a kupadöntősök összecsapásával indul a megye-I

A június elejétől tartó szünetet követően folytatódnak a kárpátaljai megyei labdarúgó bajnokság küzdelmei a felső ligában is. A hatcsapatos megyei felsőosztályban a csapatok háromszor mérkőznek meg egymással. Az első őszi forduló a kupadöntősök összecsapásával rajtol vasárnap: a második helyen álló Felsődomonyai Medea látja vendégül a friss kupagyőztest, a bajnoki tabellát hibátlanul vezető Szőlős FC-t.

A Szőlős FC a kupadöntőben 2–1-es sikert aratott a Medea felett, míg a bajnokságban 4–1-re kiütötték Ung-vidéki riválisukat. Az ugocsaiak mindössze hat gólt kaptak hét mérkőzésen, emellett huszonhármat rúgtak, és százszázalékos mérleggel vezetik a bajnokságot, így ők a rangadó esélyesei ezúttal is.

A máramarosi rangadón a Viski FC látja vendégül a Técsői FC gárdáját, akik az első körben 1–0-ra gyűrték le riválisukat hazai pályán. A találkozó nem ígérkezik könnyűnek egyik csapat számára sem. A viskieknek javítaniuk kell teljesítményükön, ha el szeretnének mozdulni a sereghajtó pozícióból, míg a técsőieknek komoly esélye van a dobogós helyek valamelyikére (második-harmadik hely).

Az Ilosvai Buzsora a Kincsesi Sólyom együttesét fogadja, akik még idegenben egy pontot sem szereztek. A csapatok előző mérkőzésén a kincsesiek 2–1-re nyerni tudtak hazai környezetben. A két együttes szomszédos a tabellán, sőt ugyanannyi pontot gyűjtöttek eddig, tehát szoros mérkőzés van itt is kilátásban.

Megyei labdarúgó bajnokság, 8. forduló:

Viski FC – Técsői FC

Felsődomonyai Medea FC (Onokivci) – Szőlős FC (Nagyszőlős)

Ilosvai Buzsora – Kincsesi Sólyom

A bajnokság állása:
Hely:CsapatMérk.Győz.Dönt.Ver.Gólkül.Pont
1.Szőlős FC (Nagyszőlős)770023-621
2.Felsődomonyai Medea FC (Onokivci)750217-1315
3.Técsői FC740313-1012
4.Kincsesi Sólyom72059-126
5.Ilosvai Buzsora72058-156
6.Viski FC71066-203

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

Nyitókép: zaf.org.ua