Meggyőző játékkal nyert Irpinyben a Kárpáti

Hosszú idő után ismét pályára lépett a Kárpáti november 1-én az ukrán női kézilabda Szuper Ligában.
Kezilabda

A címvédő ungvári lányok a tabella utolsó helyén álló Podatkovij Unyiverszitethez látogattak el. Az irpinyi sportcsarnokban megrendezett összecsapást a kárpátaljai együttes kezdte jobban, Borisz Petrovszkij tanítványai alig tíz perc alatt 6:0-s előnyre tettek szert. Amíg a kiválóan záró ungvári hatos falnak a hazaiak a folytatásban sem találták az ellenszerét, addig megyeszékhelyünk legjobbjai rendre betaláltak az ellenfél kapujába. Az első játékrész végén így meggyőző 16:7-es Kárpáti előnnyel vonultak az öltözőbe a csapatok. A térfélcserét követően sem változott a játék képe, az Ung-parti gárda védekezésben és támadásban is ellenfele fölé kerekedett, aminek köszönhetően végül 32:18-ra megnyerte a találkozót. A másnapi visszavágó az előző mérkőzéshez hasonló forgatókönyv szerint zajlott. A Kárpáti az első félidőben a védekezés magasiskoláját bemutatva 16:5-re elhúzott ellenfelétől. Bár a második félórában a Petrovszkij-csapat sokat játszott emberhátrányban, a hazai együttesnek még így sem sikerült faragnia a hátrányából, sőt Cibulenko és Kot irányításával az ungváriak még tovább növelték előnyüket. A végeredmény 35:18-as Kárpáti győzelem lett.
A kárpátaljai lányok legnagyobb riválisának számító Halicsanka már korábban, október 12-én lejátszotta a találkozóját. A lvivi együttes a REAL vendégeként először 25:20-ra, majd 32:22-re diadalmaskodott Mikolajivben. A forduló utolsó összecsapását Kijevben rendezik november 7-e és 8-a között, ahol a Szpartak a Dnyiprjankát látja majd vendégül.