Megyei bajnokság: az esélyesek hozták a kötelezőt

A nyolcadik fordulót rendezték az elmúlt hétvégén a megyei labdarúgó-bajnokságban.


A felső osztályban egyedüli csapatként makulátlan mérleggel rendelkező Meteor a játéknapon az idei szezonban hullámzó teljesítményt nyújtó FC Dolhát látta vendégül.
A vendégcsapat kettős arcát jól mutatja, hogy ha a gárda jó napot fog ki, akkor képes a komoly játékerőt képviselő Szerednyét is legyőzni, de ha nem jön ki a lépés, akárcsak Nagyszőlős ellen, akkor kiütéses vereségekbe is beleszalad a csapat.
A találkozón a dolhai gárda kénytelen volt nélkülözni három kulcsjátékosát, akik közül talán a kapus hiánya volt a legszembetűnőbb. Az összecsapáson nem kellett sokáig várni az első gólra, egy megpattanó lövésnek köszönhetően már a nyolcadik percben vezetéshez jutott a hazai alakulat. A folytatásban sem állt le a Meteor, a 19. percben egy gyors ellentámadás végén ismét a vendégek kapujában kötött ki a labda. Az esetnél sajnos a kapujából kivetődő dolhai hálóőr a lábát törte, így a mérkőzés további részében egy mezőnyjátékos volt kénytelen beállni a kapuba.
A vészkapus megoldás nem igazán jött be a vendégeknek, a 32. és a 35. percben is betaláltak a pisztraháziak. Gyakorlatilag minden kapura tartó lövés a hálóban kötött ki.
A második játékrészben a hazaiak már nem is erőltették a támadásokat, megelégedtek a meglévő előnyük megtartásával, aminek következtében a végeredmény 4:0-s hazai siker lett. Szintén könnyed győzelmet aratott a fordulóban a pisztraházaiak legfőbb riválisának számító FC Polnena, a tavalyi bajnokság bronzérmese a sereghajtó FC Volóc otthonában diadalmaskodott 5:0-ra. A forduló rangadóján Újdávidházán a bajnokság két újonca, a Medvigy és az Obolony csapott össze. A mérkőzésen a papírformának megfelelően a házigazdák akarata érvényesült, akik végül könnyedén 2:0-ra megnyerték a párharcot. A hétvége másik két találkozóján nem született egyetlen találat sem, így Szerednye Péterfalváról, Nagyszőlős pedig Ilosváról térhetett haza csalódást keltő döntetlennel.
Az ificsapatok eredményei a fordulóból: Pisztraházai Meteor–FC Dolha 4:2, FC Volóc–FC Polena 0:2, Ilosvai Buzsora–Nagyszőlősi FC 2:0, FC Péterfalva–FC Szerednye 0:4, Újdávidházai Medvigy–FC Obolony 0:1.
A bajnokság alsó osztályában tovább sűrűsödött a mezőny. Bár a Hoverla ellen rangadót nyerő zoltarjevóiak lépéselőnyben vannak a többiekkel szemben, de a dobogós helyezésekre további nyolc csapat pályázik eséllyel. A forduló eredményei: FC Nagybocskó–FC Koppány 0:2, FC Ternovo–FC Kiszva 1:0, FC Visk–FC Vilhivci 5:1, FC Avangard–FC Técső 3:1, FC Rahó–FC Mizshirja 2:1, FC Zolotarjevo–FC Hoverla 1:0.

Tabella, felső osztály:

Név

Mérkőzés

GY

D

V

Pont

1

Pisztraházai Meteor

8

8

0

0

24

2

FC Polena

8

7

1

0

22

3

Újdávidházai Medvigy

8

5

1

2

16

4

Nagyszőlősi FC

8

3

2

3

11

5

FC Dolha

8

3

1

4

10

6

FC Szerednye

8

2

4

2

10

7

Ilosvai Buzsora

8

2

2

4

8

8

FC Obolony

8

1

2

5

5

9

FC Péterfalva

8

1

1

6

4

10

FC Volóc

8

1

0

7

3

Tabella, felső osztály – ifi:

Név

Mérkőzés

GY

D

V

Pont

1

Fc Szerednye

8

7

1

0

22

2

Pisztraházai Meteor

8

6

1

1

19

3

FC Polena

8

5

2

1

17

4

Ilosvai Buzsora

8

4

3

1

15

5

FC Obolony

8

4

1

3

13

6

Újdávidházai Medvigy

8

3

2

3

11

7

FC Dolha

8

2

1

5

7

8

FC Volóc

8

1

1

6

4

9

Nagyszőlősi FC

8

1

1

6

4

10

FC Péterfalva

8

0

1

7

1

Tabella, alsó osztály:

Név

Mérkőzés

GY

D

V

Pont

1

FC Zolotarjevo

8

5

2

1

17

2

FC Avangard

8

4

2

2

14

3

FC Vilhivci

8

4

1

3

13

4

FC Hoverla

8

4

1

3

13

5

FC Visk

8

4

1

3

13

6

FC Rahó

7

4

1

2

13

7

FC Ternovo

7

4

1

2

13

8

FC Koppány

8

3

2

3

11

9

FC Técső

7

3

1

3

10

10

FC Mizshirja

8

1

3

4

6

11

FC Nagybocskó

8

1

1

6

4

12

FC Kiszva

7

1

0

6

3