focilabda 003

Megyei bajnokság: Nagybégány átvette a vezetést a felső osztályban

Váratlan eredményeket és nagy változásokat hozott a megyei labdarúgó-bajnokság 8. játéknapja. A felső osztályban a fordulóban nem várt könnyű feladat a tabella második helyén helyet foglaló FC Nagybégányra, amelynek az odahaza rendkívül masszívan játszó FC Borzsova vendégeként kellett pályára lépnie. A találkozót nagy lendülettel kezdte a bégányi alakulat, amely valószínűleg abban bízott, hogy egy esetleges gyors góllalmég azelőtt el tudja fojtani a hazaiak pontszerzési álmait, mielőtt azok komolyabban hinni kezdenének bennük. A vendég rohamoknak ennek megfelelően hamar meg is lett az eredménye, ugyanis az első negyedóra végén a góllövőlista éllovasa,Zsarenko egy szélről középre lőtt labdát juttatott a dolhai hálóba. Pár perc elteltével ígéretes egyenlítési lehetőséget puskázott el a hazai gárda, ugyanis egy a bégányi tizenhatos előterében elvégzett szabadrúgást a kapufára lőtt a dolhai támadó. A folytatásban továbbra is támadásban maradt Tarasz Vajdanics csapata, amely az első félidőben a játék minden elemében felülmúlta ellenfelét, ám mezőfölényét a szünetig nem sikerült újból gólra váltania a bégányiaknak, annak ellenére, hogy Hibáljuk egy az egyben vezethette a labdát a Borzsova kapusára. A térfélcserét követően nem változott a játék képe, a vendégek továbbra is nagy erőkkel támadtak, míg az egyre fáradó hazaiak nehezen tartották a lépést az ellenféllel. A bégányiak győzelmét a második félidőben Zsarenko biztosítottabe, avendégek gólzsákja előbb Orzsehovszkij,majdLoboda passzát értékesítve mesterhármast szerzett. A 4:0-s nagybégányi győzelmet jelentő végeredményt Kosztik öngólja állította be.
Szintén nehéz feladat elé nézett a játéknapon az FC Beregszász csapata, amely a szezon elején a dobogóra is esélyesnek tartott, ám az előző fordulókban csak botladozó FC Szerednyét látta vendégül. A Barátság stadionban megrendezett találkozót mindkét fél egy-egy gyors támadással indította, ám ezek egyike sem jelentett komolyabb veszélyt a kapukra. Az első valamirevaló helyzetre így egészen a 20. percig kellett várni, ekkor Popovics beadása után Kaganec fejelt kevéssel a keresztléc fölé. A folytatásban egy nem túl nagy iramú mérkőzésen mindkét oldal sok technikai hibával és pontatlansággal játszott, főként a mezőnyben járt a labda. A házigazdák a tizenhatos területére beívelt labdákkal igyekeztek veszélyt teremteni a szerednyei kapu előtt, míg a vendégek gyors ellentámadásaikban bízva próbáltak meg eredményesek lenni. A találkozó első gólja így nem csoda, hogy a 76. percben született, ekkor egy távoli lövés után a szerednyei kapus ütötte ki a labdát Luca elé, aki nem hibázott, hanem a kapuba pofozta azt. A vezetésnek azonban nem örülhettek sokáig a hazaiak, ugyanis a 83. minutumban Sztegura szabadrúgása után a labda Pecát találta meg, aki közelről a hálóba fejelt. A hátralévő időben mindkét oldal kihagyott még egy-egy százszázalékos gólhelyzetet, így az állás nem változott, tehát maradt az 1:1-es döntetlent jelentő végeredmény.
A 8. fordulóban sem hazudtolta meg önmagát az FC Déda, amely az eddigi tapasztalatok alapján hazai környezetben ellenállhatatlanul, míg idegenben kissé bátortalanul játszik. Hidi István tanítványai, igazolva a róluk kialakult képet, odahaza kiütéses 5:0-s győzelmet arattak a velük azonos pontszámmal rendelkező Obolony felett. A bajnokságban kissé rapszodikusan futballozó Nagyszőlősi FC ezúttal a hétvége legnagyobb meglepetését okozta, ugyanis Ivan Bilak legénysége rendkívül fegyelmezetten és taktikusan játszva idegenben 2:1-re legyőzte a listavezető FC Ungvár csapatát. A megyeszékhelyieknek sorozatban ez volt a második hazai veresége, aminek következtében visszacsúsztak a dobogó második fokára. Tovább folytatódott a játéknapon a dobogó harmadik fokán álló DJFK Munkács győzelmi sorozata, a Latorca-parti gárda a fordulóban a sereghajtó Técső otthonában nyert 3:0-ra. Nagy izgalmat és öt gólt hozott az FC Polena és a Buzsora összecsapásának utolsó húsz perce. Hetvenpercnyi eseménytelen játék után végüla középmezőnyben szerénykedő címvédő háromgólos előnyéből egyet megőrizve 3:2-re győzni tudott az utolsó előtti helyen álló Buzsora ellen.

Az ificsapatok eredményei a fordulóból:
FC Ungvár – Nagyszőlősi FC 1:0
FC Beregszász – FC Szerednye 3:3
FC Borzsava Dolha – FC Nagybégány 2:2
FC Polena – FC Ilosvai Buzsora 0:1
FC Déda – FC Obolony Huszt 0:2
FC Técső – DJFK Munkács 1:3

Az alsó osztály eredményei a második fordulóban, zárójelben az ificsapatok:
Nyugati csoport:
FC Baranya – FC Szokil Kincses 2:0 (0:1)
FC Borhalom – FC Nagyberezna 3:1 (6:0)
FC Nevicke – FC Vityáz Koncháza 0:2 (0:0)
FC Kárpáti Felsőkerepec – FC Lokomotiv Csap 1:5 (2:4)
FC Kárpáti Perecseny – FC Beregrákos 7:1 (5:0)

Keleti csoport:
FC Sztart Ötvösfalva – FC Kiszva Kaszómező 1:1 (3:4)
FC Visk – FC Irhóc 0:0 (0:0)
FC Kopány Felsőveresmart – FC Hoverla Kőrösmező 2:1 (0:1)
FC Kökényes – FC Dombó 1:1 (5:4)
FC Kárpáti Rahó – FC Viktórija Tiszafejéregyház 4:1 (2:0)

Tabella felső osztály

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Nagybégány 8 6 1 1 19
2 FC Ungvár 8 6 0 2 18
3 DJFK Munkács 8 5 2 1 17
4 FC Déda 8 4 3 1 15
5 FC Obolony Huszt 8 4 0 4 12
6 Nagyszőlősi FC 8 3 2 3 11
7 FC Polena 8 3 2 3 11
8 FC Borzsava Dolha 8 3 1 4 10
9 FC Szerednye 8 3 1 4 10
10 FC Beregszász 8 2 1 5 7
11 FC Ilosvai Buzsora 8 1 1 6 4
12 FC Técső 8 1 0 7 3
Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Nagybégány 8 6 1 1 19
2 FC Ungvár 8 6 0 2 18
3 DJFK Munkács 8 5 2 1 17
4 FC Déda 8 4 3 1 15
5 FC Obolony Huszt 8 4 0 4 12
6 Nagyszőlősi FC 8 3 2 3 11
7 FC Polena 8 3 2 3 11
8 FC Borzsava Dolha 8 3 1 4 10
9 FC Szerednye 8 3 1 4 10
10 FC Beregszász 8 2 1 5 7
11 FC Ilosvai Buzsora 8 1 1 6 4
12 FC Técső 8 1 0 7 3

 

Tabella felső osztály ificsapatok

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 DJFK Munkács 8 6 0 2 18
2 FC Szerednye 8 5 1 2 16
3 FC Polena 8 5 0 3 15
4 FC Obolony Huszt 8 5 0 3 15
5 FC Borzsava Dolha 8 4 2 2 14
6 FC Ungvár 8 4 2 2 14
7 FC Ilosvai Buzsora 8 4 2 2 14
8 Nagyszőlősi FC 8 3 2 3 11
9 FC Beregszász 8 3 2 3 11
10 FC Nagybégány 8 1 4 3 7
11 FC Déda 8 0 1 7 1
12 FC Técső 8 0 0 8 0

 

Tabella alsó osztály nyugati csoport

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Lokomotiv Csap 8 7 0 1 21
2 FC Kárpáti Perecseny 8 7 0 1 21
3 FC Beregrákos 8 6 0 2 18
4 FC Baranya 8 6 0 2 18
5 FC Szokil Kincses 8 4 1 3 13
6 FC Borhalom 8 3 1 4 10
7 FC Vityáz Koncháza 8 2 1 5 7
8 FC Nevicke 8 2 0 6 6
9 FC Nagyberezna 8 1 1 6 4
10 FC Kárpáti Felsőkerepec 8 0 0 8 0

 

Tabella alsó osztály nyugati csoport ificsapatok

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Borhalom 8 6 0 2 18
2 FC Kárpáti Perecseny 8 5 3 0 18
3 FC Szokil Kincses 8 5 2 1 17
4 FC Nevicke 8 3 4 1 13
5 FC Vityáz Koncháza 8 3 3 2 12
6 FC Lokomotiv Csap 8 3 3 2 12
7 FC Baranya 8 3 1 4 10
8 FC Beregrákos 8 1 2 5 5
9 FC Nagyberezna 8 0 3 5 3
10 FC Kárpáti Felsőkerepec 8 0 1 7 1

 

Tabella alsó osztály keleti csoport

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Hoverla Kőrösmező 8 5 1 2 16
2 FC Irhóc 8 5 1 2 16
3 FC Visk 8 4 2 2 14
4 FC Kopány Felsőveresmart 8 4 2 2 14
5 FC Kárpáti Rahó 8 3 4 1 13
6 FC Sztart Ötvösfalva 8 3 3 2 12
7 FC Viktórija Tiszafejéregyház 8 2 3 3 9
8 FC Dombó 8 2 1 5 7
9 FC Kiszva Kaszómező 8 1 2 5 5
10 FC Kökényes 8 0 3 5 3

 

Tabella alsó osztály keleti csoport ificsapatok

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Hoverla Kőrösmező 8 6 2 0 20
2 FC Kopány Felsőveresmart 8 6 0 2 18
3 FC Kárpáti Rahó 8 6 0 2 18
4 FC Irhóc 8 3 2 3 11
5 FC Kiszva Kaszómező 8 3 2 3 11
6 FC Sztart Ötvösfalva 8 3 0 5 9
7 FC Viktórija Tiszafejéregyház 8 2 3 3 9
8 FC Visk 8 1 3 4 6
9 FC Kökényes 8 2 0 6 6
10 FC Kárpáti Dombó 8 1 2 5 5


Kárpátalja.ma