Nagybégány és Rahó játssza a megyei alsó osztály döntőjét

A 20. fordulóval folytatódtak a küzdelmek a megyei labdarúgó-bajnokság alsó osztályában október 19-én. S bár a nyugati csoportban az elsőség kérdése már az előző hétvégén eldőlt, azért maradt még miért izgulni, hiszen az érmes helyezésekért továbbra is versenyt futnak egymással a csapatok.
A játéknapon a friss bajnok FC Nagybégány hazai pályán esélyeshez méltóan Péter három, illetve Harsányi két találatával fölényes 5:0-s diadalt aratott az utolsó előtti helyezett FC Nagyberezna felett. Szintén nem fukarkodott a gólokkal a dobogóért hajtó FC Baranya, az Ung-vidéki együttes odahaza 6:0-ra verte Beregkisfaludot. Az érmes helyekért zajló csatából kiszállni látszik az elmúlt fordulókban sorra betliző Vityáz: a koncházai alakulat ezúttal a középmezőnyhöz tartozó Viola vendégeként szenvedett 3:2-es vereséget. A Vityáz váratlan botlása ugyanakkor nagy lehetőséget adott az FC Dédának, amely a Szokil felett aratott estleges győzelmével szinte biztosan dobogósnak tekinthette magát. A két csapat összecsapását ennek megfelelően a házigazda dédaiak kezdték jobban, akik bár végig irányították az első játékrészt az ellenfél kapujáig mégis csak ritkán jutottak el. A kevés kínálkozó lehetőség egyikéből azonban sikerült megszereznie a vezetést Hidi István legénységének, egy szabadrúgás után Kacsót találták meg a társak a labdával. A hazaiak támadója pedig nem gondolkozott sokat, hanem a kincsesi kapuba lőtt. A 40. percben tíz főre fogyatkozott a Szokil, amely a fordulást követően még egy játékosát vesztette el, így az 51. perctől a kettős hátrányban játszó vendégeknek csak egyetlen célja volt, hogy megússzák a nagyarányú vereséget. Ez, hála Antal és Kucir könnyelműségének – mindkét dédai játékos akár mesterhármast is jegyezhetett volna –, sikerült is nekik. A végeredmény így 1:0-s hazai győzelem lett.
A forduló utolsó két találkozóján a sereghajtó felsőkerepeciek hazai környezetben sima 4:0-s vereséget szenvedtek Beregrákos csapatától, míg az ötödik helyezett Lokomotiv szoros mérkőzésen 2:1-re nyert a tízedik Perecseny vendégeként.

Az ifi csapatok eredményei, nyugati zóna:
FC Kárpáti Perecseny – FC Lokomotiv Csap 5:1,
FC Nagybégány – FC Nagyberezna 9:0,
FC Baranya – FC Beregkisfalud 3:0,
FC Kárpáti Felsőkerepec – FC Beregrákos 1:1,
FC Viola Horlyó – FC Vityáz Koncháza 2:1,
FC Déda – FC Szokil Kincses 1:5.

A keleti zóna eredményei, zárójelben az ifi csapatok:
FC Visk – FC Kárpáti Rahó 3:1 (2:0),
FC Péterfalva – FC Viktórija Tiszafejéregyház 4:4 (0:2),
FC Irhóc – FC Kopány Felsőveresmart 4:1 (1:2),
FC Sztart Ötvösfalva – FC Kiszva Kaszómező 1:1 (2:0),
FC Hoverla Kőrösmező – FC Kárpáti Dombó 3:0 (2:0),
FC Kökényes – FC Jalinka Nagybocskó 3:1 (0:1).

Tabella alsó osztály, nyugati zóna, felnőtt

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Nagybégány 20 17 3 0 54
2 FC Baranya 20 13 3 4 42
3 FC Déda 20 14 0 6 42
4 FC Vityáz Koncháza 20 11 4 5 37
5 FC Lokomotiv Csap 20 10 3 7 33
6 FC Beregrákos 20 9 3 8 30
7 FC Szokil Kincses 20 7 5 8 26
8 FC Viola Horlyó 20 8 2 10 26
9 FC Beregkisfalud 20 6 2 12 20
10 FC Kárpáti Perecseny 20 5 2 13 17
11 FC Nagyberezna 20 3 2 15 11
12 FC Kárpáti Felsőkerepec 20 2 1 17 7

 

Tabella alsó osztály, nyugati zóna, ifi:

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Kárpáti Perecseny 20 16 1 3 49
2 FC Nagybégány 20 15 3 2 48
3 FC Szokil Kincses 20 14 1 5 43
4 FC Vityáz Koncháza 20 13 3 4 42
5 FC Viola Horlyó 20 13 1 6 40
6 FC Lokomotiv Csap 20 12 3 5 39
7 FC Déda 20 7 0 13 21
8 FC Beregrákos 20 6 2 12 20
9 FC Beregkisfalud 20 5 0 15 15
10 FC Baranya 20 4 1 15 13
11 FC Nagyberezna 20 3 2 15 11
12 FC Kárpáti Felsőkerepec 20 3 1 16 10

 

Tabella alsó osztály, keleti zóna, felnőtt:

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Kárpáti Rahó 20 14 2 4 44
2 FC Hoverla Kőrösmező 20 12 1 7 37
3 FC Irhóc 20 11 2 7 35
4 FC Kopány Felsőveresmart 20 11 2 7 35
5 FC Visk 20 10 5 5 35
6 FC Péterfalva 20 9 6 5 33
7 FC Viktórija Tiszafejéregyház 20 8 3 9 27
8 FC Kökényes 20 8 3 9 27
9 FC Jalinka Nagybocskó 20 7 4 9 25
10 FC Kiszva Kaszómező 20 5 3 12 18
11 FC Kárpáti Dombó 20 4 3 13 15
12 FC Sztart Ötvösfalva 20 2 4 14 10

 

Tabella alsó osztály, keleti zóna, ifi:

Név Mérkőzés GY D V Pont
1 FC Viktórija Tiszafejéregyház 20 17 1 2 52
2 FC Jalinka Nagybocskó 20 12 6 2 42
3 FC Kárpáti Rahó 20 12 3 5 39
4 FC Hoverla Kőrösmező 20 11 2 7 35
5 FC Kárpáti Dombó 20 9 3 8 30
6 FC Kiszva Kaszómező 20 8 6 6 30
7 FC Irhóc 20 8 2 10 26
8 FC Kopány Felsőveresmart 20 7 4 9 25
9 FC Visk 20 6 3 11 21
10 FC Péterfalva 20 6 2 12 20
11 FC Sztart Ötvösfalva 20 3 2 15 11
12 FC Kökényes 20 3 2 15 11

 

Kárpátalja.ma