NB I: az MTK is hatot kapott a Fraditól

A magyar labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójában a Ferencvárosi TC hátrányba került az MTK otthonában, de hat góllal válaszolt a hazaiak találatára, és nagyon magabiztos győzelmet aratott a listavezető. A Debreceni VSC emberhátrányban szerzett vezetést az izsnyétei Kusnyír Erik góljával az Újpest ellen, de a vendégek 80 percnyi emberelőnyt követően kiszenvedték a győzelmet. A tekeházai Vajda Sándor is betalált a Mezőkövesd Paks elleni összecsapásán, de az ő gólja is kevésnek bizonyult a pontszerzéshez.

Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 2-1. Alig jutott el a hazai kapuig a Mezőkövesd, mégis vezetést szerzett, amikor Lenzsér bizonytalanságát kihasználva Vajda lecsapott a labdára és átemelte a kilépő Szappanos fölött. Az első gólját kapta a Paks hazai pályán a mostani bajnokságban. Nem sokkal később Skribek a kapufára tekerte a labdát egy szabadrúgásnál, aztán nagy mezőkövesdi, majd paksi helyzet következett, de az eredmény nem változott.  Fokozta a nyomást a Paks és negyedóra elteltével egyenlített: két lövés és két kipattanó után Böde térddel vette be Piscitelli kapuját. Ezt követően valamelyest kijött a szorításból a vendégcsapat, egy-egy alkalommal eljutott a hazai kapuig, akadt nagy helyzete is, mégis hátrányba került, mert egy bal oldali szöglet után fordított a Paks. A Mezőkövesd összességében szervezetten játszott, de így sem tudott pontot szerezni.

Kép: Vajda Sándor. Forrás:  mezokovesdzsory.hu

MTK Budapest-Ferencvárosi TC 1-6. Ferencvárosi nyomással és helyzetekkel, köztük egy kapufával indult a találkozó, mégis a hazaiak szerezték meg a vezetést: Sigér hatalmas hibáját Bognár használta ki, és higgadtan passzolt Dibusz mellett a hálóba. A kapott gól nem törte meg a bajnoki címvédő lendületét, nagy fölényben futballozott Dejan Stankovic vezetőedző együttese és a góllövőlistán éllovas Varga idénybeli nyolcadik bajnoki góljával előbb egyenlített – a válogatott támadó Abu Fani tökéletes beadását fejelte a hálóba –, majd a szünet előtt Marquinhos közeli találatával fordított. A Ferencváros nem sokkal a szünet után a brazil támadó második találatával növelte előnyét. A 63. percben eldöntötték a három pont sorsát a vendégek, Wingo a saját térfelén szerzett labdával megiramodott, majd bombagólt lőtt. A hajrában előbb Abu Fani értékesített egy kipattanó labdát, majd a végeredményt a 92. percben a csereként pályára lépő Pesic állította be. Ez volt a 222. élvonalbeli örökrangadó, a zöld-fehérek 91. sikerüket aratták, az MTK 79-szer nyert, 52 alkalommal pedig döntetlen született.

Debreceni VSC-Újpest FC 1-2. Eseménydúsan kezdődött a találkozó, a lila-fehérek sérülés miatt már a 17. másodpercben elveszítették házi gólkirályukat, Ljujicot, tíz perccel később viszont emberelőnybe kerültek, mivel a játékvezető kiállította az utolsó emberként szabálytalankodó Lagatort. A folytatásban a játék képén egyáltalán nem tükröződött, hogy a fővárosiak eggyel többen lennének, átütőerő nélkül próbálták szövögetni támadásaikat, Megyerinek különösebb bravúrra sem volt szüksége az első félidőben. Eközben a Debrecen gyors kontrákkal próbált veszélyeztetni. Az emberhátrányban lévő Debrecen majdnem előnybe került, egy óriási újpesti védelmi hibát Bódi használhatott volna ki, de lövés helyett passzolt, amibe viszont hiba csúszott. A hazaiak bátor játéka a 74. percben kifizetődött, az előretörő jobbhátvéd, Kusnyír lépett ki a félpályánál és a rövid sarkot vette be. A kapott gól után felébredt az Újpest, és egy szögletet követően a 80. percben Mörschel fejesével egyenlített. Az Újpestnek aztán a 12. sarokrúgás is szerencsét hozott, és újra a dominikai légiós, a csereként beállt Mörschel talált be, eldöntve ezzel a három pont sorsát.

A tabella állása:

 1. Ferencvárosi TC726– 918
  2. Paksi FC814– 917
  3. MTK Budapest811–1114
  4. Újpest FC813–1414
  5. Diósgyőri VTK714– 813
  6. Debreceni VSC813–1212
  7. Puskás Akadémia813–1412
  8. Kecskeméti TE7  8– 8  9
  9. Fehérvár FC711–15  5
10. Zalaegerszegi TE810–19  5
11. Mezőkövesd7  8–15  4
12. Kisvárda7  6–13  4

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Kusnyír Erik. Forrás: dvsc.hu