NB II: kárpátaljai támadó duplájával győzte le a Pécs a Diósgyőrt
Négy forduló után már négygólos a tiszaújhelyi Harsányi István, aki duplázni tudott a Diósgyőri VTK elleni hétfői rangadón, csapata, a Pécsi MFC pedig újabb győzelmével már a harmadik helyen áll a magyar labdarúgó NB II-ben. A pécsiek 2 ponttal vannak lemaradva a listavezető MTK Budapesttől, és 1 ponttal az újonc Kazincbarcikától. A zsinórban a második másodosztályú szezonját megkezdő DVTK nagy meglepetésre csupán a 13., míg a szintén feljutásra hajtó Győri ETO FC a 10. helyen szerénykedik.
A PMFC–DVTK találkozó a diósgyőrieknek indult jobban, hiszen gyakorlatilag az első lövésből megszerezték a vezetést. Egy szögletet követően került Farkas Dániel elé a labda, aki 17 méterre a kaputól eresztette el a lábát, és Takács Zsomborról a kapuba pördült a labda (0:1). Ezt követően Szatmári Csaba követett el óriási butaságot. Hátulról, nyakmagasságban kapaszkodott bele Tóth-Gábor Kristófba a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig gondolkodás nélkül kiállította és büntetőt ítélt. A sértett állt a labda mögé, és egyenlített (1:1). A megfogyatkozott Diósgyőr meg is zavarodott, és egy nagybedobást követően nem sokkal később már hátrányban is volt. A röviden kifejelt labdát a tiszaújhelyi Harsányi István lőtte 17 méterről a bal alsóba (2:1). Gyönyörűen szorította le a labdát a pécsiek ugocsai szélsője, akinek ez volt a harmadik gólja a szezonban.
A PMFC azonban nem lélegezhetett fel, hiszen egy védelmi rövidzárlat után Szőke Adrián egy csukafejessel egyenlített egy baloldali beadásból (2:2). A pécsiek azonban nem érték be azzal, hogy döntetlennel menjenek a szünetre, Kesztyűs jobb oldali szabadrúgását Tóth-Gábor Kristóf bólintotta a bal alsóba (3:2). A második játékrész hasonlóan eseménydúsnak ígérkezett, hiszen már a 49. percben ismét döntetlen volt az állás. Helesfay hozta kellemetlen helyzetbe Kesztyűst, akitől Szőke elvette a labdát, majd Lukács Dániel elé tálalt, akinek az üres kapuba kellett csak gurítania (3:3). A támadók azonban javították a hátul elkövetett hibákat. A 69. percben Katona adta be laposan a labdát, amin Harsányi István kettőt tolt, majd a bal felsőbe lőtt, így megszerezte csapata győztes találatát, valamint saját maga negyedik idénybeli gólját. Harsányit csupán a két korábbi válogatott támadó, Futács Márkó és Németh Krisztián előzi meg a góllövőlistán.
Az éllovas MTK gálázva győzte le a továbbra is nyeretlenül sereghajtó Budafokot (a viski Takács Ronald a cserepadról nézte végig az újabb vereséget), a második Kazincbarcika egy hajrágóllal verte a szintén újonc Kozármislenyt. A Siófok mozgalmas meccsen szerzett három pontot a tizenegyest hibázó Haladás ellen. A Gyirmót Nagy Patrik triplájával nyerte meg a kisalföldi rangadót az újonc Mosonmagyaróvár ellen, a Szentlőrinc kétgólos hátrányból egyenlített a Békéscsaba ellen, a Tiszakécske a korábban a Szpariban futballozó Zamostny Balázs góljával győzte le a Nyíregyházát, míg az ETO soroksári vendégjátékán nem esett gól (Toma György végig a pályán volt a győrieknél).
A Szeged a Dorogot látta vendégül. A szerb hátvéd, Beronja első félidő végén és a második elején szerzett egy-egy találata a hazaiak javára döntötte el a mérkőzést. A nagybégányi Gajdos Zsolt a 91. percig volt pályán a szegediek győztes mérkőzésén.
NB II, 4. forduló:
- Tiszakécskei LC–Nyíregyháza Spartacus FC 1:0
- Soroksár SC–ETO FC Győr 0:0
- Szentlőrinc–Békéscsaba 1912 Előre 2:2
- MTK Budapest–Budafoki MTE 4:1
- Gyirmót FC Győr–Credobus Mosonmagyaróvár 3:1
- Kolorcity Kazincbarcika SC–HR-Rent Kozármisleny 1:0
- FC Ajka–Aqvital FC Csákvár 1:0
- BFC Siófok–Szombathelyi Haladás 2:1
- Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Dorogi FC 2:0
Kopasz Gyula
Nyitókép: pmfc.hu
