Tovább tart a versenyfutás az érmes helyekért
Utolsó előtti fordulójával célegyenesébe fordult a megyei labdarúgó-bajnokság felső osztálya. A november 2-ai játéknap előtt még úgy tűnt, hogy egyedül az ezüstéremért folyik még versenyfutás, ám a 20. forduló után kiderült, hogy a dobogós helyezések sorsa sem dőlt el véglegesen.
A hétvégén elvileg négy mérkőzés volt várható, ám a sereghajtó FC Kárpáti csapata nem utazott el a bajnok Polenához, így sajnos csak három összecsapást sikerült megrendezni. A játéknap egyik meglepetését az ötödik helyezett DJFK Munkács okozta, ugyanis a Latorca-parti együttes fegyelmezett játékkal gól nélküli döntetlent ért el az ezüstéremért hajtó FC Obolony vendégeként.
A forduló rangadóján a holtversenyben a második helyen álló FC Szerednye a tőle négy ponttal kevesebbet gyűjtő Nagyszőlős otthonában lépett pályára. A tabellán elfoglalt helyezések és az aktuális forma alapján az összecsapás a vendégek sikerét ígérte, ám az elmúlt fordulókban ellenállhatatlanul futballozó szerednyeiek játékéba ezúttal homokszem csúszott, ugyanis az ezt megelőző négy játéknapon a 25 gólt szerző Ung-vidékieknek a mérkőzés során egyetlen egyszer sem sikerült betalálnia az ellenfél kapujába. A házigazda nagyszőlősieknek viszont Csonka jóvoltából ez a 82. percben összejött, így a találkozó meglepetésre a hazaiak 1:0-s győzelmével ért véget.
A hétvége utolsó mérkőzésén két ilosvai járásbeli együttes, az FC Borzsova Dolha és az FC Buzsora mérte össze tudását. A járási rangadó végül a papírformának megfelelően a házigazda dolhaiak magabiztos 2:0-s sikerével zárult.
Az ifi csapatok eredményei:
FC Obolony Huszt – DJFK Munkács 3:0,
FC Polena – FC Kárpáti Volóc +/-,
FC Borzsova Dolha –FC Ilosvai Buzsora 2:0,
Nagyszőlősi FC – FC Szerednye 1:1.
A tabella felső osztály felnőtt:
| № | Név | Mérkőzés | GY | D | V | Pont |
| 1 | FC Polena | 20 | 16 | 2 | 2 | 50 |
| 2 | FC Obolony Huszt | 20 | 12 | 2 | 6 | 38 |
| 3 | FC Szerednye | 20 | 11 | 4 | 5 | 37 |
| 4 | Nagyszőlősi FC | 20 | 10 | 6 | 4 | 36 |
| 5 | DJFK Munkács | 20 | 6 | 4 | 10 | 22 |
| 6 | FC Borzsava Dolha | 20 | 4 | 6 | 10 | 18 |
| 7 | FC Ilosvai Buzsora | 20 | 3 | 5 | 12 | 14 |
| 8 | FC Kárpáti Volóc | 20 | 2 | 3 | 15 | 9 |
Tabella felső osztály ifi:
| № | Név | Mérkőzés | GY | D | V | Pont |
| 1 | FC Szerednye | 20 | 15 | 3 | 2 | 48 |
| 2 | Nagyszőlősi FC | 20 | 12 | 6 | 2 | 42 |
| 3 | FC Obolony Huszt | 20 | 11 | 7 | 2 | 40 |
| 4 | DJFK Munkács | 20 | 10 | 5 | 5 | 35 |
| 5 | FC Polena | 20 | 7 | 2 | 11 | 23 |
| 6 | FC Ilosvai Buzsora | 20 | 4 | 4 | 12 | 16 |
| 7 | FC Borzsava Dolha | 20 | 4 | 2 | 14 | 14 |
| 8 | FC Kárpáti Volóc | 20 | 1 | 3 | 16 | 6 |
