Új főnöke lett az F1-et irányító Liberty Mediának
Megtalálta új ügyvezető igazgatóját a Forma–1-et is működtető Liberty Media. A többek között az NBA-ben is tapasztalatot szerző szakember a kínai terjeszkedést is zászlajára tűzte.
Az év fordultával jelentős személyi változás történt a Liberty Mediánál. A Forma–1 kereskedelmi jogait 2017 óta birtokló amerikai médiavállalkozás a múlt év végén jelentette be, hogy távozik posztjáról eddigi ügyvezető igazgatójuk, Greg Maffei. A helyére most Derek Changot nevezték ki, aki február 1-jével áll munkába a Liberty ügyvezetőjeként. A pozíciót addig a vállalat elnöke, John Malone tölti be átmeneti jelleggel.
Chang 2021 márciusa óta igazgatóként dolgozott a Libertynél, tehát nem új a cégen belül. Korábban több vállalkozásban is érintett volt a sport, a média és a szórakoztatóipar területén. 2018 és 2020 között az NBA kosárlabda-liga kínai kirendeltségének ügyvezető igazgatója volt, és a várakozás szerint az F1 kínai terjeszkedését is segíteni kívánja. A királykategória jó ideje tervezi, hogy hatékonyabban kihasználja a Kínában és a távol-keleti régióban rejlő piaci potenciált. Szóba került már, hogy újabb futammal erősítik a jelenlétüket a térségben, többek között egy második kínai versenyhelyszín lehetősége is felmerült korábban.
„Örömmel üdvözlöm Dereket a Liberty Media ügyvezető igazgatójaként” – mondta John Malone. „A szakértelme az üzemeltetés és a befektetés területén betöltött szerepei révén széles körű, ismeri a Libertyt és a vállalkozásait, így ideális vezér ahhoz, hogy a Liberty új fejezetet nyisson. Személy szerint már több mint huszonöt éve dolgozom együtt Derekkel, és folyamatosan lenyűgöz a vezetési stílusa, a széles körű szakértelme és a globális nézőpontja.”
Chang kiemelte, mielőtt a Libertyhez került, olyan cégeken keresztül dolgozott együtt Malone-nal, mint a TCI, a DirecTV.
„A figyelmünk középpontjában jelenleg az áll, hogy tökéletesítsük a portfóliónk struktúráját a Liberty Live leválasztásával és a vonzó vállalkozásaink bővítésével, amilyen az F1 és a MotoGP, valamint továbbra is invesztáljunk a jövőbe”
– fogalmazott, hozzátéve, a Liberty hosszú távban gondolkodik a befektetéseivel, ugyanakkor képes gyorsan lecsapni új lehetőségekre, és ez az ő irányítása alatt is így lesz.
A Liberty Media tavaly jelentette be, hogy többségi tulajdont vásárol a MotoGP-sorozatban. Felmerült, az F1 tulajdonosaként ez érdekütközés, melynek kapcsán az EU versenyjogi vizsgálatot indított az amerikai vállalkozás ellen annak feltárására, nem sérti-e a szabályozást, hogy a médiacég egyszerre tulajdonosa a motorsport két szakága csúcsát jelentő sorozatnak, egyfajta monopol helyzetet elérve ezzel a médiaágazatban.
Forrás: m4sport.hu
Borítókép: Fotó: XPB