Hetvenéves a viski sztármenedzser – 001-es futballügynök

Május 15-én ünnepli hetvenedik születésnapját Varga Sándor, a viski születésű nemzetközileg elismert futballszakember, okleveles FIFA-menedzser (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség).

Varga Sándor érettségi után, 1972-ben felvételt nyert a Lembergi Testnevelési Főiskolára. A főiskolai tanulmányait nem fejezhette be, mivel félbeszakította a kötelező katonai szolgálat. Ezt követően Lemberg helyett a szovjet főváros felé vette az irányt, és a Moszkvai Testnevelési Egyetemen folytatta felsőfokú képzését, ahol 1980-ban tanári és labdarúgó szakedzői diplomát kapott. A fővárosban kezdődött a karrierje is, mégpedig az 1980-as moszkvai rendezésű XXII. Nyári Olimpiai Játékok szervezőbizottságánál. A későbbiekben a Testnevelési és Sporttudományi Kutatóintézet labdarúgó laboratóriumának tudományos munkatársa lett, ahol sikeresen megvédte kandidátusi disszertációját, melynek címe: „A labdarúgók és a csapatok játékteljesítményének objektív mérése.”

Varga Sándor a Szovjet Labdarúgó Szövetségben olyan neves edzőkkel dolgozott együtt, mint a világhírű Valerij Lobanovszkij, a Dinamo Kijev, a szovjet és az ukrán válogatott legendás trénere, vagy a szintén szovjet szövetségi kapitány Konsztantyin Beszkov.

A viski menedzser 1984-ben telepedett le családjával Magyarországon. Ezután a Budapesti Testnevelési Egyetem tudományos munkatársa lett, majd a Magyar Labdarúgó Szövetség munkatársaként is dolgozott. Mészöly Kálmán labdarúgóedző asszisztenseként a magyar válogatottnál, majd az Al Ittihad-Jeddánál is tevékenykedett, amely Szaud-Arábia egyik legnépszerűbb labdarúgócsapata. Varga 1996-ban alapította meg a sportszervezéssel és menedzseléssel foglalkozó cégét, a Sela Sports Internationalt. Rövidesen ezután Zürichben személyesen a FIFA elnökétől, Sepp Blattertől vehette át az ügynöki oklevelet, amely szerint megkapta a szakma legmagasabb rangját, a 001-es ügynöki titulust.

A 2006-os Labdarúgó Világbajnokságra kijutott ukrán válogatott keretéből nyolcan voltak Varga Sándor ügyfelei. A későbbiekben az ukrán válogatott akkori edzőjét, az 1975-ben aranylabdás Oleg Blohint is menedzselte. A viski szakember közvetítése által került Szerhij Rebrov az angol Tottenham csapatához, majd edzőként a Ferencvároshoz, vagy éppen Kádár Tamás a Dinamo Kijevhez. Varga Sándornak köszönhetően lett Oleh Luzsnij a londoni Arsenal játékosa, sőt a világhírű Arsene Wengerrel, az ágyúsok akkori edzőjével azóta is baráti kapcsolatot ápol vidékünk méltán híres szülötte. Emellett jó barátságban van az ukrán válogatott korábbi szövetségi kapitányával, a 2004-es aranylabdás Andrij Sevcsenkoval is, aki jelenleg az Ukrán Labdarúgó Szövetség elnöke. Ezenkívül Olekszandr Sovkovszkij, Jevhen Hacseridi, Andrij Huszin és a bolgár futballcsillag Hriszto Sztoicskov is korábbi ügyfelei között szerepelt.

A szakember Budapesten sem felejtette el szülőfaluját, 2002-ben barátaival közösen létrehozta a Viski Jótékonysági Alapítványt, mely sokat tesz a nagyközség kulturális fejlődéséért.

Nyitóképen: Varga Sándor és Szerhij Rebrov/ origo.hu

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma