Vereséget szenvedett Ausztriában Ukrajna
Október 24-én és 27-én lejátszották a 2014-es magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa bajnokság selejtezőinek első két fordulóját.
Az első csoportban az ukrán válogatott először Litvániát látta vendégül Zaporizzsjében. A találkozót a vendég kezdték jobban, ám a házigazdák a 13. percre előbb ledolgozták a hátárnyukat majd a vezetést is átvették. A félidő hajrájáig állandósult az ukrán válogatott egy-két gólos vezetése, ám az utolsó percekre ismét feltámadtak a litvánok, így az öltözőbe meglepetésre 15:11-es vendég vezetéssel vonultak be a csapatok. A térfélcserét követően ott folytatódott a találkozó ahol, abba maradt, a vendégek szinte minden akciójuk végén eredményesek tudtak lenni, míg a házigazdákban Manaharova és Hlibko tartotta a lelket. A két együttes közötti különbség ekkor elérte a hat gólt is. Szerencsére, azonban az utolsó tíz percre összeszedték magukat Leonyid Ratner tanítványai és 30:27-re megfordították a mérkőzést. A másik mérkőzésen Dánia odahaza fölényes 42:27-es diadalt aratott Ausztria felett.
A második játéknapon az ukrán válogatott csoportbéli legnagyobb riválisának, Ausztriának az otthonában lépett pályára. A mérkőzés első félidejében jól tartották magukat Umanecék, a találkozón egyik együttes sem tudott jelentősebb előnyt kialakítani. Sajnos azonban a litván mérkőzéshez hasonlóan, hajrára most is de koncentráltak lettek a Leonyid Ratner lányai, amit kíméletlenül ki is használtak a házigazdák. Így a szünetben 18:12-es osztrák vezetést mutatott az eredményjelző. A szünetet követően a nyolc találatig jutó Borcsenko vezérletével bár mindent megtettek az ukrán lányok hátrányuk ledolgozásának érdekében, de az osztrákoknak az első játékrész végén megszerezett hatgólos előnyüket sikerült megtartani az összecsapás végéig és így 34:28-ra megnyerni a mérkőzést. A másik találkozón Dánia Litvániában 38:31-re győzött.
A csoportot négy ponttal Dánia vezeti, a két-két pontos Ausztria és Ukrajna előtt, míg Litvánia nulla ponttal az utolsó. Az Európa Bajnokságra a csoport első két helyezettje jut ki.
Az ukrán nemzeti csapat legközelebb 2014 március 26-án Dániát látja vendégül.
Az ukrán nemzeti csapat legközelebb 2014 március 26-án Dániát látja vendégül.
Kárpátalja.ma