focilabda 003

Zaporizzsjében veszített rangadót a Hoverla

Augusztus első hétvégéjén a 2. forduló mérkőzéseire került sor az ukrán Premjer Ligában.

A szezont a Kárpáti elleni döntetlennel nyitó FC Hoverlára nem várt könnyű feladat a játéknapon, hiszen Vjacseszlav Groznij tanítványainak egyik legnagyobb riválisa, a Metalurg otthonában kellett bizonyítania.
A Szlavutics Arénában megrendezett összecsapás nem a jól megszokott tapogatózó játékkal kezdődött, a csapatok már rögtön a mérkőzés elején igyekeztek magukhoz ragadni az irányítást. Ez a hazaiaknak sikerült jobban, akik az első negyedórához érve több helyzetet is kialakítottak. Ezek közül a legnagyobb Juszov előtt adódott, aki a Hoverla védelmének megingását kihasználva egy az egyben vezethette Nagyra a labdát. A támadó és a hálóőr csatáját a rutinos ungvári játékos nyerte. Támadásra támadással válaszolt a kárpátaljai együttes, Truhin szélről jövő beadásait Sackih és Ljuljka próbálta kevés sikerrel az ellenfél kapujába fejelni. Később a betömörülő védelmek ellen mindkét oldalon átlövésekkel próbálkoztak a támadók, de ezek a lövések sem Nagynak, sem pedig Boroviknak nem okoztak gondot. Az utolsó negyedórában – a nagy hőség miatt is – kicsit alábbhagyott a csapatok lendülete, így a szünetig már nem változott az állás.
A térfélcserét követően a házigazdák játszottak fölényben, ám gólt csak a játékrész derekához érve sikerült szereznie a Metalurgnak. A 64. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Juszov került helyzetbe az ungváriak tizenhatosán belül. A támadó lövését Nagy még bravúrral hárította, ám a kipattanó épp a középen visszafutó Ljuljkáról a Hoverla kapujába vágódott. A gól után megváltoztatott a játék képe: az Ung-parti gárda nagy erőket mozgósítva támadott az egyenlítés érdekében. A vendégek rohamai azonban semmilyen veszélyt sem hordoztak magukban, így egyenlítés helyett még nagyobb hátrányba került a Groznij-csapat. A 82. percben a kitámadót Hoverlát kontrázta a Metalurg. Juszov indítása után a jobb szélen Prijomov került az ungvári védelem mögé, majd a középen érkező Sturkohoz passzolt. A beadásra kivetődő Nagy elvétette a labdát, így az a csereként beállt Leonardohoz pattant, aki az ötös vonaláról az üres kapuba lőtt. A gól után két perccel szépített a Hoverla: egy kiugratást követően Fescsuk próbált a hazaiak kifutó kapusa mellet a hálóba helyezni, ám a játékszer a hálóőrön lelassult. Azonban a támadást kísérő Sackih pont a legjobb ütemben érkezett és gondolkodás nélkül a jobb alsóba lőtt. Ezzel a találattal a veterán támadó Rebrovval holtversenyben a Premjer Liga történetének legeredményesebb gólszerzője lett. A hátralévő néhány percben újabb gól már nem esett, így a találkozó a Metalurg 2:1-es sikerével zárult.
A 2. fordulót nyugodttan nevezhetjük a donyecki csapatok fordulójának, hiszen a bányászváros mindhárom csapata győzelemmel zárta a játéknapot. A címvédő Sahtar a Vorszkla otthonában 0:1-ről fordítva 2:1-re nyert, a Metalurg a Kárpáti vendégeként győzött 1:0-ra, míg az újonc FC Olimpik a hétvége legnagyobb meglepetését szolgáltatva pályaválasztóként a fővárosban 1:0-ra diadalmaskodott az El-ben vitézkedő Zorja ellen. Az élmezőny tagjai közül a Dnyipro Luckban Sahov 85. percben szerzett találatával 1:0-ra verte a Volinyt; míg a hétvége rangadóján a Dinamo szoros mérkőzésen 2:1 arányú győzelmet aratott a Metaliszt vendégeként. A forduló zárómérkőzésén, hétfőn az Illicsivec egy fordulatokban és gólokban gazdag találkozón előbb vezetve, majd kétszer is egyenlítve 3:3-as döntetlent ért el Odesszában a nemzetközi kupában is érdekelt Csornomorec ellen.
Kárpátalja.ma