1848–49 -es salánki nemzetőrök

Bár a 165 esztendővel ezelőtt kirobbant 1848–1849-es forradalom és szabadságharc is tragédiába torkollott, mi mégis ünnepelünk. Minden, a múltra visszatekintő emlékezésünk a jelen számára ad erőt.

Szabadságharcunk országos jelentőségű eseményeiről méltán emlékezünk meg az anyaországban, illetve a határon túli magyarlakta vidékeken. Szűkebb pátriánk történéseiről és a szabadságharc helybeli résztvevőiről is születtek ugyan művek, ám még mindig vannak feltáratlan vagy alig ismert események. Ilyen a salánki nemzetőrök részvétele és áldozathozatala is. 1848-ban 207 hadba induló nemzetőrt írtak össze a községben, 149 reformátust, 49 görögkatolikust, 8 római katolikust és 1 zsidó vallásút. Helyszűke miatt nem sorolom fel mindegyikük nevét, csupán azokét, akik tiszti, illetve altiszti rangot viseltek:

főkapitány: Karsai B. Lajos, 20 éves, a református lelkész fia

alkapitány: Barta Mihály, 31 éves

főhadnagy: Brezanóczy Sándor, 27 éves, uradalmi tiszttartó

alhadnagy: Hanzéli István, 27 éves, uradalmi írnok

alhadnagy: Zsoldos András, 34 éves

őrmester: Fekete György, 20 éves

tizedes: Fábián József, 38 éves

tizedes: Nagy József, 42 éves

tizedes: Kati Ferenc, 37 éves

tizedes: Jana András, 36 éves

tizedes: Danka Mihály, 30 éves

tizedes: Gecse Mihály, 38 éves

tizedes: Filep János, 23 éves

tizedes: Molnár Ferenc, 38 éves

zászlótartó: Pataki István, 23 éves

dobos: Kész János, 38 éves

Az összeírtak között ott találjuk a református lelkész másik fiát is, Jánost, valamint Radnótfái Nagy Károly kántortanítót. Szabó Antal 32 éves görögkatolikus lelkész nemcsak 48 életerős hívét bocsátotta el, de ő maga is beállt nemzetőrnek. Az általam most felkutatott levéltári adatokból megtudhatjuk, hogy a 207 salánki nemzetőrből 126-an – más ugocsai nemzetőrökkel együtt – 1849. március 21-én Máramarosba, Újholyatinba lettek vezényelve, a galíciai határ közelébe. Hősiesen küzdhettek, de a túlerővel szemben nagy veszteség érte a salánkiakat. A 126 salánki nemzetőrből március 27-re csupán 36-an tértek vissza szeretteikhez, ők is súlyos sebekkel, meg elfagyott lábakkal. Az otthon maradtak várták a többieket is, de 90-en a csatamezőn vesztették életüket. A község elöljárói levelet írtak a Hadügyminisztériumba a fölöttébb nagy veszteség miatt. A válasz a megyei bizottsághoz érkezett:

„Hadügyminisztérium.

Ugocsa Megye Közönségének!

Debrecen 1849 Április 5.

Ugocsa megyében keblezett Salánk helység előljárói az iránt folyamodtak az országos honvédelmi bizottmányhoz, tudassék velük Novo Szellnicének az ellenség általi váratlan megtámadásakor, kik estek el, kik fogattak el azon helység nemzetőri közül, mert a’ 126 kivonultak közül m(árcius) hó 27-ig csak 36 tért a’ helységbe vissza.

A hadügyminisztérium felszólítást bocsátott Bangya János őrnagyhoz a’ Vereczkei Szoros-nál táborozó hadsereg parancsnokához, ha lehet nyomozzák ki, kik lettek azon szomorú következésű meglepetés áldozatai és adja azt a’ megyének tudomásul.

Miről, midőn a’ hadügyminisztérium a’ megyét értesítené, megkerestetik egyszersmind, hogy Salánk helységnek előljáróit a’ minisztérium intézkedéseiről nyugtassa meg.

Hadügyminiszter: Mészáros Károly s.k.

Május 9-én pedig a hozzátartozók fordultak levélben az Ugocsai Nemzetőrség Parancsnokságához, mely így hangzik:

Tisztelt Bizottmány !

A’ Toronyai Passusnál ki ütött Csoport ellenség által elfogattatott és lelövöldöztetett salánki, f.pataki és verbölczi Nemzet Őri Század állapottyába, mi után Salánkról 90 Nemzet Őr maradt oda, kiknek még hírét sem hallyuk, a’ Ministériumhoz tett folyamodásunk következtébe, a’ mint azt az Ujlaki Posta Mester Úr értésünkre adta, folyamodásunkra a’ Válasz a’ Tisztelt Megyéhez küldetett.

Annál fogva, mint siránkozó és aggodalomba élő Salánki Nemzet Őröknek özvegyei és árvái, tisztelettel esedezünk a’ Tisztelt Megyei Bizottmány tellyes hatósága előtt, méltóztasson vigasztalásunkra a’ Ministérium rendelkezését velünk közleni.

A’ kik is a’ midőn kegyes rendelkezését szív szakadva el várnók, pártfogásába ajánlottak maradtunk Salánkon 9-ik majus ’849.

Tisztelt Bizottmánynak: hív alattvalói: mint a’ Salánki Nemzet Őrök közzül 90-en odamaradt Nemzet Őröknek özvegyei és árvái.

A Huszton állomásozó Kazinczy Lajos ezredes is az ügy kivizsgálását kérte, ami meg is történt, de csak késő ősszel. A teljes kivizsgálásról nem maradtak fenn iratok, mindössze 3-4 salánki nemzetőr elvesztéséről tudhatunk meg – hiteles szemtanúk elmondása alapján – bővebb információkat:

,,Jelen volt é a tanú a’ máramarosi Verchovinán, midőn azon szerencsétlenség történt a’ salánki, egy szóval az ugocsai nemzet őrökkel?

Ha jelen volt, mit tud a’ tanú Simon András, Kész Mózes és Bisi Ferencről, hol maradtak azok el ? Élnek é, vagy elhaltak?

Első tanú: Homoki Károly 21 éves, ref. vallású, salánki lakos kikérdeztetvén vallja az 1-re: Igen is jelen voltam. A 2-ra: hogy márczius 20-án a’ novoszeliczei ütközetre, mint nemzet őr, kirendeltetvén, szemeimmel láttam, midőn Hidegpataknál Fazekas Lajos mátyfalvi uraságot az oroszok agyonverték. Én többedmagammal ekkor a’ bércznek szaladtam, de mintegy 30 orosz utánunk eredt, s bennünket elfogván, arra vezettek, a’ hol Fazekas Lajos urat agyon verték. Ottan láttam szemeimmel, hogy a’ hóba Simon András egy ingbe-gatyába, mellette pedig Kész Mózes mindketten halva feküdtek. Arra hitet merek tenni, hogy sem Simon András, sem pedig Kész Mózes az élők sorába többé nincsenek. Engem pedig elfogatásom után Lengyelbe kísértek.

Második tanú: Gecse Pál 25 éves, ref. vallású, salánki lakos, kikérdeztetvén, vallja az 1-re: Igen is jelen voltam. A 2-ra: hogy a’ novoszeliczei ütközetben, karomon egy golyó lövést kapván, elfogattam s Lengyelbe kísértettem, itten Sztribe kórházba estem. Ez után 3-ad nap múlva Vass Mihály pataki lakos is oda került az ispotályba. Ő beszélette és esküvel is állította, hogy salánki lakosokat, Simon Andrást, Kész Mózest, Zsoldos Andrást, Fazekas Lajos urral együtt az oroszok Hidegpataknál agyonvevrték. Ő is ott kapott verést, azok pedig halva maradtak Hidegpatakon.

Harmadik tanú: Zán Zsigmond 35 éves ref. vallású salánki lakos vallja az 1-re: Igen is jelen voltam. A 2-ra: miután Novoszeliczánál a’ salánki nemzetőrökkel együtt elfogattam és onnan Lengyelbe, Sztribe kísértettem, ifj. Kész András sógorom a’ Simon András tarisznyáját nekem által adta azon szavakkal, hogy Simon Andrást az oroszok megölték. Én a tarisznyát általvettem és a’ mikor Bécsből hazajöttem, a’ tarisznyáját haza is hoztam és által adtam a Simon András feleségének, honnan állítom, hogy Simon András nincs többé az élők seregébe. Bisi Ferencről, csak annyit tudok, hogy Hidegpatakig az elfogattakkal jött, azután róla semmit nem hallottak.

Kikérdezte nov.15.’849. Ujhelyi Ferencz kerületi főszolgabíró.”

Kívánatos lenne tiszteletükre Salánkon emlékoszlopot állítani, s március 15-én vagy október 6-án megemlékezni róluk.