IV. BercsényiFeszt és Honeybeast-koncert Ungváron

329 éve kezdődtek az első boszorkányperek

Szerző: | 2021.07.19., 20:28 | Színes

Fotó: Wikipedia

Salem neve az egész világon egyet jelent a hírhedt 17. századi boszorkányperekkel, melyek során számos ártatlan férfit és nőt ítéltek el, miután néhány lány azzal vádolta meg őket, hogy rontást tettek rájuk: 329 éve kezdődtek az első boszorkányperek.

A salemi boszorkányperek a 17. század végi gyarmati Amerikában folytak le, a Massachusetts állambeli Salem városában, a kor puritanizmusa, hiedelmei és félelmei által keltett tömeghisztéria kicsúcsosodásaként. A perek 19 ember felakasztásával, egy agyonzúzásával és sokak bebörtönzésével zárultak.

Salem Village-ben (ma Danvers) 1692-ben, egy Salem melletti faluban pár fiatal lány, köztük Abigail Williams, Ann Putnam, Betty Parris és Mary Warren, Susanna Walcott több környékbelit is megvádolt azzal, hogy rontást tett rájuk és megbabonázta őket, tehát nyilvánvalóan a sátánnal szövetségben álló boszorkányok.

A kis közösség szerény körülmények között élt a hideg új-angliai télben, rettegve az indián betörésektől: lelkipásztoraik dörgedelmes szónoklatai minden héten a sátán kísértéseiről és az ezek ellen védő szigorú erkölcsökről szóltak; nem csoda hát, hogy könnyen elhitték a lányok vádaskodásait.

Ráadásul ebben az időszakban éppen kormányzója sem volt a területnek egy 1689-es lázadás eredményeképpen.

A megvádoltakat felszólították, hogy vallják be, hogy boszorkányok (ez esetben földjüket, vagyonukat elkobozták), vagy felakasztják őket. A vádaskodások egyre több és több embert érintettek, és pár hónapon belül már nemcsak Salem városát érintették, hanem több környékbeli településre, köztük a legnagyobbra, Bostonra is átterjedtek.


Salem és Massachusetts állam a 17. század során még igen kies vidéknek számított, ahol a zord éghajlat mellett az indiánok állandó támadásai, és az elszigeteltség következtében a brit telepesek körében a puritán tanok váltak uralkodóvá.

Ebben a szigorú közösségben, Salem városában kezdődtek meg azok a világhírű boszorkányperek, amelyek két – vélhetően a normák ellen kirívó viselkedéssel lázadni akaró – fiatal leány, Betty Parris és Abigail Williams „megszállottsága” kapcsán robbantak ki.

Samuel Parris tiszteletes tizenegy, illetve kilencesztendős gyermekein a város lakói 1692 februárjától kezdve furcsa változásokat tapasztaltak: gyakran a földön rángatóztak, tomboltak, ismeretlen „nyelven” beszéltek, amit a helyi orvosi gyakorlat ördögi praktikáknak tulajdonított.

A két leány a felnőttek hatására hamarosan megnevezte a rontást küldő három boszorkányt is: Sarah Good-ot, a város ismert koldusát, az idős, jómódú Sarah Osbourne-t és egy Tituba nevű barbadosi rabszolganőt. A vádlottakat a feltüzelt városi testület azonnal őrizetbe vette, ezzel március 1-jén megkezdődött a hírhedt salemi boszorkányper.

A három asszony bebörtönzésével azonban nem ért véget a vizsgálat, sőt, az a vádlottak vallomása, és a többi gyermek körében elharapózó viselkedés hatására tömeghisztériává nőtt.

A következő hónapokban már nem csupán Salemben, de számos massachusettsi településen – köztük Bostonban – is kezdtek felbukkanni a „Sátán által megszállt” gyermekek és a „boszorkányok”, akik közül nyolcvanat bebörtönöztek.

Összesen mintegy 150 embert gyanúsítottak meg a fekete mágia gyakorlásával, köztük Sarah Good mindössze négyesztendős lányát, Dorcast is.

A vádlottak padjára zömmel középkorú, szegény nők kerültek, de idővel a per remek alkalmat nyújtott a személyes sérelmek megtorlására, ennek jegyében ítélték el például a Proctor házaspárt vagy az idős Giles Corey-t, aki végül a kínvallatásba halt bele. Sokan azzal váltak „gyanússá” az ítészek számára, hogy ellenezték a semmilyen jogi alappal nem bíró eljárást, és nem hittek a vádlottak bűnösségében.

A helyzetet súlyosbította, hogy ebben az időben Massachusettsnek éppen nem volt kormányzója, így az állítólagos bűnösök teljesen ki voltak szolgáltatva a helyi hatalomnak.

A puritán bírák – kizárólag a tanúk vallomása alapján – összesen húsz embert küldtek a halálba, akik közül az első Bridget Bishop, egy hatvan év körüli idős nő volt, aki három házasságával, a salemiekhez képest fényűzőbb életmódjával hívhatta fel magára a figyelmet.

Őt – William Stoughton főbíró ítéletei nyomán – még tizennyolcan követték a bitófán, és életét vesztette a már említett Giles Corey is, aki Salem egyik legnagyobb földbirtokát tudhatta magáénak. A per hátterében gyakran személyes bosszú, vagy nyereségvágy állt, miután az eljárás kezdetén a bűnösök birtokait és minden tulajdonát elkobozták.

1692 októberében aztán a tömeghisztériává szélesedő boszorkányperbe beavatkozott a William Phipps által újraszervezett állami közigazgatás is. Massachusetts új kormányzója a helyi bíróságokat az eljárások megszakítására utasította, és 1693 tavaszára elérte, hogy a bebörtönzött vádlottakat felmentsék, vagyonukat pedig visszaszolgáltassák.

Körülbelül egy esztendő után értek véget a salemi boszorkányperek, melyek következtében a puritán vallási irányzat tekintélye meredeken zuhanni kezdett, és az Egyesült Államok alapításának korára átadta uralkodói helyét a liberális eszméknek.


Érdekességek

Ha lett volna az 1600-as évek végén megfelelő mikroszkóp vagy csak egy hozzáértő természettudós, mindjárt lelepleződött volna a rohamokat kiváltó igazi bűnös, az anyarozs. Az elnevezés egy hallucinogén hatású gombafajt takar, amely a rozs kalászán fejlődik, majd a kenyérbe és onnan az emberek szervezetébe kerül.

Minél csapadékosabb az időjárás vagy rossz körülmények között tárolják a rozsszemeket, annál nagyobb számban jelenik meg. Hosszú távú fogyasztása nemcsak dührohamokat és furcsa viselkedést, de akár a végtagok elvesztésével járó érszűkületet is okozhat.


Magyarországon több mint kétezer boszorkányper zajlott le 1520 és 1777 között. Szegeden 1728-ban húsz „boszorkányt” végeztek ki, mert a városon klikkharcok, áradás, szárazság és a bevándorlók áradata vonult végig. Ugyanitt elégettek egy 82 éves embert, a volt városi bírót hat más boszorkánymesterrel és hét boszorkánnyal együtt.

Később azáltal, hogy az egyházi bíróságok a világiakhoz kerültek át a boszorkányperek, erősen lecsökkent a máglyahalálra ítéltek száma. Enyhébb esetekben, ha károsodás nem történt, kegyelemből előbb lefejezték a boszorkányokat, és csak azután égették el holttestüket.

III. Károly király 1728-ban, majd 1756-ban Mária Terézia lépett fel erélyesebben a boszorkányperek ellen.

Olyan rendeleteket adtak ki, amelyek értelmében e pereket a legnagyobb óvatossággal kellett lebonyolítani, s a meghozott ítéleteket – kihirdetésük és végrehajtásuk előtt – legfelsőbb helyre kellett felterjeszteni. Végül 1758-ban újabb rendelet adatott ki, amely szerint már a bűnvádi eljárás megindítása előtt fel kellett terjeszteni az iratokat legfelsőbb helyre.

1768-tól kezdődőleg pedig csak a legkétségbevonhatatlanabb bizonyítékok és bűntettek alapján volt szabad megindítani az eljárást. E rendelet következtében azután teljesen megszűntek nálunk a boszorkányperek.


A középkor legsötétebb könyve

A német inkvizítorok létrehozták a „világirodalom legelvetemültebb és egyúttal legostobább, a legbolondabb és mégis legveszedelmesebb könyvét”, a Malleus maleficarumot, azaz a Boszorkánypörölyt.

Az 1487-ben kiadott könyv hamar elterjedt az inkvizítorok között, 1669-ig összesen huszonkilencszer nyomtatták újra. Ugyanakkor fontos kijelenteni, hogy az egyháznál sosem jutott törvényerőre, de mint magánirat mégis az összes inkvizítornál megtalálható volt.

A Malleus maleficarum ezáltal hatalmas károkat okozott. A két szerző úgy érte el ezt a sikert, hogy két fontos iratot szerkesztett a kötet elejére – ezáltal úgy állítva be a Boszorkánypörölyt, hogy az az egyház és az állam támogatását élvezi.

Ez a két irat VII. Ince pápa boszorkánybulla néven elhíresült dokumentuma, illetve I. Miksa császár pátense, s mindebből az következett, hogy a birodalom alattvalóinak tőlük telhetően támogatniuk kellett az inkvizítorokat.

Maga a kötet három részből tevődik össze. Az első két részben főleg a kánonjog és a Biblia segítségével definiálja a boszorkányság fogalmát, szóval ez a két fejezet komoly hittudományi munkát tartalmaz, ugyanakkor utasításokat is ad a kínvallatások véghezviteléhez.

A boszorkányokat olyan lényeknek írják le, akik az ördöggel cimborálnak, betegségekkel sújtják az embereket – vagy éppen szerelmi bájitalokat kevernek. A harmadik rész a papságnak szól, ugyanis a szerzők boszorkányperekre szólítják fel őket.


Több legenda és homály is övezi a Malleus maleficarumot

Elhíresült teória, hogy a könyvet valójában Krammer írta meg, Sprenger nevét csupán ő hamisította oda. Mindezt abban a szellemben, hogy növelje a Malleus presztízsértékét, hiszen Sprenger komoly pozícióval rendelkezett a dominikánus rendben.

Érdekesség még továbbá, hogy a Malleusból különböző hamisítványok is készültek, amelyek ugyanúgy elterjedtek Európában, köztük Magyarországon is. Magyarországon a Malleus 1500 előtti kiadásaiból legalább tíz példány ismert, de ezenkívül a 16. században is számtalan példánya lehetett használatban a lyoni, frankfurti, nürnbergi, velencei kiadásoknak.

Érdekessége az 1519-es nürnbergi kiadásnak, hogy a domonkos szerzetesek művét a protestáns Friedrich Peypus nyomtatta, aki 1524-ben Luther bibliafordítását is kiadta, de köszönhetünk neki törökellenes nyomtatványokat is. Úgy tűnik, a boszorkányok elleni küzdelem a felekezeti viták fölött állt.

Forrás: hirado.hu

Pin It on Pinterest

Share This