A futás nagyasszonya
Monspart Sarolta 14-szeres magyar tájfutóbajnok, hatszoros sífutóbajnok, az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a 42 195 métert kitevő maratoni távot. Aktív sportpályafutását kullancs okozta agyhártyagyulladás (encefalitis) szakította meg 1978-ban. Akkor, 34 évesen a halál kapujából tért vissza, súlyos betegség után állt talpra, majd néhány hét lábadozás után ismét sportolni kezdett. Ezt követően családot alapított, férje, Feledy Péter ismert televíziós szerkesztő és műsorvezető, fiuk, Feledy Botond 1981-ben született, jogi diplomát szerzett. Az egykori bajnoknőnek két diplomája is van: elvégezte az ELTE matematika-fizika szakát, illetve a Testnevelési Főiskola sportvezető és szakedzői szakát. Három ízben jelölték az olimpiai, világ- és Európa-bajnokok elismeréséül szolgáló, egyidejűleg 12 személynek adományozható Nemzet Sportolója címre. 2003-ban Mádl Ferenc köztársasági elnöki érdemrenddel ismerte el munkásságát. Monspart Sarolta ma az Országos Egészségfejlesztési Intézet osztályvezetője, nőket és férfiakat, gyerekeket és időseket biztat a rendszeres testmozgásra, az egészséges életmódra, életútján keresztül mutat személyes példát arra, hogy a mozgást illetően nincs lehetetlen, a mozgás legfontosabb kelléke, a láb mindig „kéznél van”, soha nem késő elkezdeni a testedzést.
A Magyar Egészségügyi Társaság legutóbbi, Révkomáromban megtartott konferenciáján az egészséges életmódról tartott előadása után készséggel állt a Kárpátalja munkatársának rendelkezésére, már csak azért is, mivel még nem járt ugyan Kárpátalján, de mint elmondta, nagyon szeretne egyszer eljutni szűkebb pátriánkba.
– 14-szeres tájfutóbajnoki címe mellett hatszoros magyar sífutóbajnokságot is begyűjtött. Hogyan kapcsolódik egymáshoz a két sportág?
– Az 1960-as-70-es években amolyan szocialista profi bajnok voltam hazai szinten, aki nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy decembertől márciusig tétlenül üljön a babérjain, így aztán hobbiból elkezdtem a sífutással foglalkozni, ami a jelek szerint nem ment rosszul.
– 1972 aktív sportpályafutásának legsikeresebb éve volt, többek között ekkor sikerült a három órán belül teljesítenie a maratoni távot.
– Abban az évben első nem skandináv versenyzőként sikerült nyernem az akkori Csehszlovákiában rendezett tájfutó-vb-n, ami akkoriban nagy szó volt, hiszen korábban ezt a versenyt szinte mindig a svédek nyerték. Ugyanebben az évben tulajdonképpen sporttörténelmet írtam azzal is, hogy elindultam a novemberben rendezett csepeli maratonin, addig ugyanis tilos volt a nőknek a klasszikus 42 195 méteres táv megtétele. A szervezők tiltakozása ellenére akkor nemcsak végigfutottam a távot, de nő létemre elsőként teljesítettem ezt a távolságot három órán belül.
– Aztán jött 1978, a ,,kullancs éve”…
– Tájfutóként erdőn-mezőn, bokros-lombos vidékeken zajlottak az edzések, versenyek. Évente többször csíphetett meg a kullancs, aminek akkoriban nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget. Soha nem is hallottam róla, hogy a kullancscsípés betegséget okozhat, bár, mint később kiderült, az erdészek már akkoriban is kaptak védőoltásokat. Egy verseny után néhány nappal 41 fokos lázzal vittek be a Sportkórházba, irtózatosan fájt a hasam. Sokáig valami vírusos betegségre gyanakodtak, majd mikor nem találtak semmit, az orvosok úgy döntöttek, hogy kiveszik a vakbelem. A gond az volt, amikor az altatás után még másnapra sem ébredtem fel, teljesen leblokkolt az immunrendszerem. Időközben átkerültem a László Kórházba, és szép lassan gyakorlatilag minden funkcióm leállt. Szóltak az anyukámnak, hogy ha vallásos, akkor küldhetnek papot, hogy feladja az utolsó kenetet, és behozták a vastüdőt is, ha másnapra már a légzésem is leállna. Akkoriban nagyon sokan imádkoztak értem, biztosan valahogy úgy lehetett, hogy az ezeregyedik imát végre meghallgatta a Jóisten és úgy döntött, élni hagy még. Több nap haláltusa után egyszer csak egy szombat reggel felébredtem és elkezdtem mozgatni a lábam…
Máig is mondom magamnak, hogy amikor négy-öt esélyes közül én lettem a világbajnok, akkor is úgy gondoltam, hogy nem csak én kellettem hozzá, Isten segített: 1-0 volt nekem. Aztán amikor megbetegedtem, maradt egy sánta lábam, akkor egyenlő lett, vagyis Istennel egy-egyre állok. Jó lenne, ha ez már így maradna.
– Hasonló előzmények után a legtöbben már örültek volna, ha nyugodtan leélik az életüket, ön pedig csökkent mozgáskészséggel is járja az országot, a mozgásra, az egészséges életmódra buzdítja emberek százezreit. Honnan van önben mindehhez erő?
– Onnan, hogy még sántán is, idős emberként is a mozgás a lételemem. Sőt, így talán még hitelesebben tudom közvetíteni az emberek felé, hogy soha nem késő elkezdeni a futást, a kocogást, vagy csak a rendszeres mozgást, mert a nemzet egészségmutatója bizony nagyon rossz értékeket jelez. Nem elég csak vágyni az egészségre, azért tenni is kell!
Kárpátalja