A gyász mindenkinél más

A gyász folyamata mindenkinél egyéni színezetet ölt: időtartama, intenzitása változó. Végül mégis lezárul az egészséges gyászfolyamat, helyet adva az élet további gazdag és örömteli megélésének.

Vannak azonban a gyász megélésének olyan kóros formái, elakadásai, melyek tartósan káros hatást gyakorolnak a veszteség átélőjének személyiségére, és amelyben a gyászoló külső, – szakmai – segítségre szorulhat. A patológiás gyász, a gyászmunka elakadása különbözőképpen mutatkozhat meg a veszteséget követő egyes időszakokban.
A halált követően fellépő bénultság, üresség állapota tartóssá válhat. Ilyenkor nem is indul meg a gyászmunka. Az érintett képtelennek mutatkozhat a veszteséggel való szembenézésre. Ilyenkor a legelemibb önfenntartó funkciók is súlyosan sérülhetnek, az érintett külső segítségre, ellátásra szorulhat.

Máskor a gyászoló, – a környezet megdöbbenésére – úgy viselkedik, mintha semmi nem történt volna. Folytatja munkáját, mindennapos tevékenységeit. Ha szóba hozzák a halálesetet, felszínes, semmitmondó szavakkal igyekszik mielőbb elütni a témát. Eközben gyakran büszke is arra, hogy milyen erős, hogy nem engedi, hogy leteperjék az érzései, hogy az elhunyt is biztosan ezt várná tőle, büszke lenne rá. Ezt a fajta reakciót sokszor táplálják vélt, vagy való elvárások. A felgyorsult világ, a média gyakran az érzelmek átélésének elutasítására bíztat, erőként értékelve a szembenézésre való képtelenséget. Ilyen reakció állhat a későbbiekben kialakuló, megmagyarázhatatlan depressziók, testi betegségek hátterében.

Elakadás bekövetkezhet az érzelmek felszakadásának időszakában is. Vannak, akik képtelenek túljutni a gyászidőszak ezen fájdalmas stádiumán. A fájdalom, a veszteség érzése valósággal leteperi őket. Nem tudnak kiszakadni a gyászból, attól kezdve ez éltük állandó része lesz. Az elhunyt sírjának látogatása még évek múlva is a legmegnyugtatóbb, vigaszt nyújtó eseménye a napnak, a lakásban pedig változtatás nélkül találhatók a szeretett személy használati tárgyai. Ebédnél neki is terítenek, üres szék jelzi állandó jelenlétét. A halott urnájának a szobában történő felravatalozása szintén erre az elakadásra utalhat.
Gyakran láthatjuk, hogy ebben az esetben a harag, az indulat kimarad a gyászmunkából. Az elhunytat eszményítik, a legkisebb kritika is megengedhetetlen. Az elfojtott negatív érzések helyére a depresszió lép. Az ebben szenvedő életét sokszor értelmetlennek érzi, hiányzik a jövőképe, számára megállt az élet, melyben fél emberként él tovább.

Ismét más esetben a gyászoló elvesztett szerette helyébe lép. Átveszi a szokásait, tevékenységeit, hanghordozását, gesztusait, stb., mintha benne élne tovább az elhunyt. Ez az elhárítás is segíthet abban, hogy ne kelljen szembe nézni az óriási veszteséggel, ne kelljen átélni a fájdalmat. Az elfojtott érzések, elakadt gyász későbbiekben, – akár évekkel később – hajlamos a felszínre törni. Néha egy távoli ismerős, vagy médiaszereplő halála hívja elő a korábban elfedett érzéseket. Az érintett maga sem érti, mitől hat rá ilyen elemi erővel a halál híre. Az összefüggés csak külső segítséggel válhat láthatóvá, ekkor nyílik út a régen elszenvedett veszteség átélésére.
A gyász időszaka türelmet és megértést kívána környezet részéről és a veszteséget közelről átélők részéről egyaránt. Tudni kell, hogy ebben az állapotban minden más, – a munka, a házastársi kapcsolat, a gyerekek nevelése, barátok – háttérbe szorul. Korábban fontos dolgok látszanak lényegtelennek. A gyászoló életének az elvesztett személy válik a központi szereplőjévé.

Mi segítheti a veszteség feldolgozását?
A gyászmunka lezajlását segítik a tradicionális búcsúztatási szertartások, a közös együttlétek, az emlékek megosztása, ezek felidézése. Ha pedig valaki azt tapasztalja, hogy saját veszteségén képtelen túljutni, vagy környezetében, családjában tapasztal a gyász terén jelentkező, aggodalomra okot adó jelenséget, természetesen lehet segítséget kérni. Képzett, hivatásos segítők dolgoznak a hospice ellátás keretein belül, vagy az egyházi szervezetekben. A feldolgozás folyamatában pedig pszichoterápiás szakemberek részvétele nagy segítséget nyújthat.

Dr. Pálvölgyi Rita, pszichiáter, pszichoterapeuta