A nap, amely megpecsételte Hitler birodalmának sorsát – 77 éve kezdődött a normandiai partraszállás

Szerző: | 2021.06.06., 09:41 | Színes

Fotó: MTI/FR

1944. június 6-án kezdődött meg a normandiai partraszállás, más néven a D-nap, a második világháború egyik legfontosabb hadművelete, amelynek sikere végleg megpecsételte a Harmadik Birodalom sorsát.

Moszkva már 1941-ben javasolta a brit kormánynak a második, nyugati front megnyitását, 1942-ben pedig már követelte, hogy az Egyesült Államok és Anglia fegyveres erői kezdjenek Nyugat-Európában nagy méretű hadműveletekbe, és ezzel kényszerítsék a német hadvezetést, hogy legalább negyven hadosztályt vonjon el a keleti frontról.

A három kormány 1942. június 12-én Londonban, Moszkvában és Washingtonban hivatalos közleményt jelentetett meg, amely szerint „teljes megegyezés jött létre az Európában 1942-ben megnyitandó második front halaszthatatlan feladatait illetően”.

Churchill és Roosevelt először 1943 januárjában, Casablancában tárgyalt egy újabb nyugati front megnyitásáról, majd augusztusban meghatározták az invázió helyét és idejét – Franciaország, 1944. május – is.

Az év novemberében Churchill, Roosevelt és Sztálin a teheráni konferencián véglegesítette a terveket. Megállapodtak arról, hogy egy kisebb léptékű partraszállást is végrehajtanak Dél-Franciaországban, valamint Sztálin ígéretet tett arra, hogy az Overlord-hadművelettel párhuzamosan nagy támadást indít keleten, hogy megakadályozza a német csapatok áthelyezését a nyugati frontra.

A következő hónapokban a szövetségesek számos új harci eszközt – például kétéltű tankot vagy az úgynevezett Krokodilt – fejlesztettek ki, hordozható, az invázió során könnyen felépíthető kikötőt terveztek, és tucatnyi hadgyakorlatban szimulálták a partraszállás várható körülményeit. Az invázió irányítását Dwight D. Eisenhower amerikai tábornok, a szövetséges erők legfőbb parancsnoka kapta meg, a szárazföldi hadműveletek vezetőjének pedig Bernard Montgomery brit tábornokot jelölték ki.

A német vezetés már 1942-től nekilátott egy Norvégiától Spanyolországig tartó védvonal kiépítésének, melynek célja az volt, hogy megakadályozza az esetleges nyugati partraszállásokat. Bár a fal teljesen nem épült meg, de a szakértői becslések szerint szétszórtan Európa nyugati partvonala mentén mintegy 8119 bunkerből és erődített őrházból állt.

Az Atlanti falnak nagy szerepe volt abban, hogy a normandiai partraszállás óriási áldozatokat követelt a szövetségesektől.

Németország katonai vezetői is tisztában voltak azzal, hogy a szövetségesek a Szovjetunió tehermentesítése érdekében egy új front megnyitására törekszenek, és azt valahol Franciaországban próbálják majd megnyitni. Hitler – éppen a várható támadás miatt – a francia partok védelmével egyik legtehetségesebb tábornokát, Erwin Rommelt bízta meg. A „Sivatagi Róka” néven elhíresült tábornok 1943-tól az Atlanti fal parancsnokává vált, és azonnal felgyorsította az erődítési munkákat.

Az 1944 májusára tervezett hadművelet végül június elejére tolódott át. A szövetségesek az első napokban Dovernál – Patton amerikai tábornok vezetésével – egy „álinvázió” szervezésébe kezdtek, hogy elhitessék a németekkel, a La Manche csatorna legkeskenyebb szakaszán indítják majd meg az inváziót.

Ez a partraszálláskor döntően esett latba, mivel Hitler megtiltotta Rommelnek, hogy átcsoportosítsa csapatait, így a brit–amerikai erők később sikeresen építhették ki állásaikat az európai kontinensen.

Június 4-én aztán az előkészületek során váratlan fordulat következett be, mert a napokig tartó rossz idő, hatalmas hullámzás és szélvihar köszöntött a La Manche csatornára.

A német parancsnokok biztosak voltak abban, hogy ilyen körülmények között nem kezdődik meg a partraszállás. A légvédelmi egységeknél felfüggesztették a készültséget, Rommel pedig elutazott az Ulm melletti Herrlingenbe, hogy feleségével ünnepelje annak születésnapját, illetve találkozzon Hitlerrel.

Hosszas mérlegelés után, június 6-án reggel 6 óra 20 perckor Eisenhower úgy döntött, kockáztat, és megindította a sorsdöntő támadást.

A június 6-án reggel indult invázió nemcsak azért lepte meg a németeket, mert az időjárás viszontagságai alapján azt kivitelezhetetlennek tartották, hanem azért is, mert a Calais és Dieppe partvonallal szemben a szövetségesek Normandiában, Cherbourg és Caen városa között indítottak támadást.

A brit, amerikai és kanadai erők öt pontot – Utah, Omaha, Gold, Juno, Sword – jelöltek ki a partraszállásra, és a nap végéig mintegy 55 000 katonát, 7000 járművet és 7500 tonna ellátmányt szállítottak át a csatorna túlpartjára.

A gyenge német ellentámadás és a légi fölényt kialakító szövetséges légierő támogatása miatt az inváziós csapatok nem szenvedtek súlyos veszteséget. Bár az akció sok szempontból elmaradt a várakozásoktól alapvető célkitűzéseit elérte, ezzel – Churchillt idézve – mégis a „háború végének kezdete” lett.

A sikeres D-napot követően a tervezettnél nehezebbeknek és hosszabbaknak bizonyultak a normandiai harcok, annak ellenére, hogy hárommillió katonát mozgósítottak. A németek szívósan védték állásaikat, legfőképpen a stratégiai szempontból fontos Cherbourg és Caen városát. Az igazi áttörésre július végére sikerült, amelynek eredményeként augusztus 25-én Charles de Gaulle tábornok és a szövetséges csapatok bevonulhattak Párizsba. Szeptember 5-én Brüsszel, szeptember 12-én pedig Le Havre is felszabadult.

A D-nap után már egy év sem kellett a Harmadik Birodalom teljes összeomlásához.

A június 12-éről 13-ára virradó éjszaka a németek először vetették be London ellen a V–1-es szárnyasbombákat, amelyekhez Adolf Hitler nagy reményeket fűzött (Wunderwaffe), de azok már nem fordíthatták meg a háború kimenetelét.

Június 17-én a Führer Margivalban találkozott Gerd von Rundstedt hadseregparancsnokkal és Rommellel, akik megpróbálták meggyőzni arról, hogy a 7. hadsereget vonultassa vissza a Szajna mögé, ahol a 15. hadsereggel együtt feltartóztathatja az angolszászok előretörését. Hitler azonban,csakúgy, mint Olaszországban és Oroszországban, megkövetelte, hogy csapatai ne hátráljanak, és tartsák meg állásaikat.

A végül két tűz közé szorult Harmadik Birodalmat keletről a szovjetek, nyugatról pedig a brit–amerikai–angol csapatok szállták meg, és a következő évtizedekben kettészakítva éledt újjá Németország.

Forrás: hirado.hu

Pin It on Pinterest

Share This