A szezon legegészségesebb gyümölcse, a birsalma
A birsalmát az egyik legrégebbi gyümölcsként tartják számon, melynek számos jótékony hatása ismert. Mindezek ellenére fogyasztása kevésbé elterjedt, pedig beérett állapotban igazán finom rágcsálnivaló. Ismerkedj meg közelebbről vele, és tudd meg, milyen problémákban nyújthat segítséget ez a mellőzött táplálék.
Herkules és Afrodité aranyalmája
Sokak szerint a görög mitológiában a birset Herkules aranyalmájaként jelenítették meg, mely örök ifjúságot, egészséget és halhatatlanságot adott. Éppen ezért régebben szokás volt náluk az, hogy esküvő után a friss feleségnek birsalmát adtak, ezzel elősegítve a mihamarabbi gyermekáldást. Ezen kívül egy másik történetben is megjelenik, ugyanis szintén ezt adta Paris a legszebb nőnek, azaz Afroditénak.
Széleskörű felhasználás
Ezt a fantasztikus gyümölcsöt számtalan módon fel lehet használni. Fogyaszthatjuk nyersen, de készíthetünk belőle lekvárt, kompótot, befőttet, édességet, valamint birsalmasajtot is. Általánosságban elmondható, hogy meg kell várni, míg a beérik, viszont néhányan esküsznek rá, hogy ha előtte szedik le, akkor jobban megőrzi savtartalmát, így egy valódi frissítőhöz juthatunk hozzá. Téves az az elképzelés, miszerint a birsalmafa nem bírja az itteni telet, ugyanis akár -26 0C-on is életben tud maradni, így bátran ültethetünk belőle a kertünkbe, nem csak a termése, hanem illatos, csodaszép rózsaszín-fehér virágai miatt is.
Bélbántalmak ellen
A birsalma remek megoldást nyújt mind a hasmenésre, mint pedig a székrekedésre magas pektintartalma miatt. A népi gyógyászatban előszeretettel használták a szárított levelét is, nem csupán magát a gyümölcsöt. Az előbbi egy zacskóban sokáig eláll, így bármikor elő lehet venni, amint probléma adódik. Az emésztési gondok mellett kiváló hatással van a hasi görcsökre (menstruáció ellen), a puffadásra, valamint az összes bélbántalomra.
Magas vitamintartalom
Kevesen tudják, de a birsalma magasabb vitamintartalommal bír, mint az általunk gyakrabban fogyasztott társa. Bővelkedik A, B, C, E-vitaminokban, illetve P-vitamin tartalma szinte felülmúlhatatlan. Ez nem csak az egészségünkre, de bőrünkre is kifejti pozitív hatásait.
Gyulladáscsökkentő
Szintén magas pektintartalmának köszönhető gyulladáscsökkentő hatása, ezért nagyanyáink használták torokfájdalmakra, bélgyulladásokra, ami gyakran a lelassult emésztés következménye. A birsalma mindkét problémát gyökerestül orvosolja. Azok, akiknek a gyümölcs fogyasztása keménységéből adódóan problémát okoz, elkortyolgathatják a levét is, hisz’ az is fantasztikus nyugtató hatással bír.
Baktériumölő
A birsalma gyorsan elbánik a baktériumokkal is, így a baktériumok okozta hasmenés ellen az egyik legjobb fegyverünk magas antocián tartalma miatt. Baktericid hatását mi sem igazolja jobban, mint az, hogy sikeresen alkalmazták anno a kolera ellen is. Hatását még jobban fokozhatjuk, ha ivólevéhez hozzáreszelünk egy kevés fahéjat is, így még finomabb és egészségesebb lesz.
Reumás fájdalmakra
Ez a fantasztikus gyümölcs nagy segítséget nyújt a reumás fájdalmaknál is, ugyanis kiváló gyulladás-és fájdalomcsökkentő hatással is bír. Éppen ezért használják fel több reuma elleni krémben, és ha elhúzódó problémáink vannak, akkor a kenőcs mellett érdemes birsalmalé-kúrát is tartanunk: ebben az esetben igyunk meg naponta fél pohárral belőle, így felgyorsíthatjuk a gyógyulási folyamatot.
Láthatjuk, a birsalma egy jogtalanul mellőzött gyümölcsünk, ezért ideje, hogy újra úgy gondoljunk rá, mint egy elixírre. Ne bátortalanítson el az, hogy nehezebben rágható, mert számos módon felhasználhatjuk, és mindegyik formájában élvezhetjük áldásos hatásait.
Forrás: bien.hu