Aludjunk rá egyet
A Lancaster Egyetem friss kutatása szerint tényleg segíthet a megoldásban, ha alszunk egyet a problémára.
A Memory & Cognition eheti internetes kiadásában megjelent kutatásban azt vizsgálták, hogy az alvás vagy az ébren töltött idő segít-e jobban az embereknek abban, hogy megtalálják a megoldást a különböző problémákra. A kísérletben részt vevő 27 férfi és 34 nő könnyű és nehéz verbális problémákat próbált megoldani ismételten alvás és ébrenlét után, illetve azonnal, várakozási idő nélkül. A három csoportból az alvó csoport több nehéz feladatot tudott megoldani, mint a másik két csoport, a könnyű feladatok esetében azonban nem mutattak ki különbséget a csoportok között.
A tanulmány szerzői, Ut Na Sio, Padraic Monaghan és Tom Ormerod úgy vélik, az alvás elősegíti a problémamegoldást, ez azonban elsősorban a nehéz problémák esetében igaz. Monaghan elmondta, már régóta tudjuk, hogy az alvás hatással van a kreativitásunkra és arra, hogy új megoldásokat találjunk a problémákra. A mostani kutatás azt bizonyítja, hogy az alvás hatása akkor a legnagyobb, amikor nehéz problémákkal szembesülünk. Az alvás azáltal segít a problémamegoldásban, hogy segít hozzáférni olyan információkhoz, amelyek távol állnak az eredeti problémától és először nem jutnak eszünkbe. A kutatás alapján érdemes félretenni egy időre a problémát, ha elakadunk, és ha nagyon nehéz problémáról van szó, az a legjobb, ha alszunk rá egyet.
Forrás: betegszoba.hu