Anyáknapi vacsora és előadás a nagycsaládos egyesületnél

Az év egyik legfontosabb ünnepe a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület számára az édesanyák napja. Ezért május elején megkülönböztetett figyelemmel illeti az anyukákat, hiszen az egyesület nőtagjai nem akármilyen anyukák, hanem szuperanyukák, akik három vagy több gyermek vállalásával, nevelésével a leghasznosabbat teszik a közösség, az ország, a magyarság számára.

Idén a szervezők elhatározták, hogy olyan programokkal lepik meg az édesanyákat, ami nemcsak a lelket, de a testet is felüdíti. Így május 5-11. között vacsorára, előadásra, kirándulásra, tornára és fürdőzésre kerül sor.

A közös vacsorát a Jánosiban található Helikon étteremben szervezték meg május 5-én. A rendezvénynek nagy sikere volt, hiszen 130 anyuka vett részt rajta.

A jelenlévőket Szilágyiné Tóth Gabriella, a KMNE alelnöke köszöntötte, majd Szemere Judit református lelkész olvasott fel egy igeszakaszt a Szentírásból. Illés próféta történetének azt a részét hallhatták az édesanyák, ahol az Isten megengedte Illésnek, hogy megpihenjen, és közben táplálta őt. Ezzel emelte ki a pihenés fontosságát az édesanyák életében is, hiszen ahhoz, hogy tovább teljesítsék a fontos hivatást, olykor meg kell állni és kipihenni a fáradalmakat.

Az est fővendége Bocskor Szedlákovics Zita dietetikus volt, aki maga is KMNE-tag, hiszen most várja a negyedik gyermekét. A „Hogyan legyünk egyszerre boldog és egészséges anyák?” című előadással érkezett, mely valóban tele volt hasznosabbnál hasznosabb tanáccsal. A nagycsaládos anyukákra jellemző, hogy miközben ellátják a családot, a gyerekeket, közben nem jut idejük saját magukra, hajlamosak elfelejtkezni saját életükről. Az előadó különleges figyelmet szentelt az önmagunkra figyelés, a pihenés, a feltöltődés, az étkezés témájának. Bátorította az édesanyákat, hogy szenteljenek időt a saját egészséges táplálkozásukra, a folyadékbevitelre, a mozgásra és ami a lényeg: szenteljenek időt saját magukra is.

A finom vacsora után a nagycsaládos édesanyák hálás szívvel és feltöltődve térhettek haza, és türelmetlenül várják a programsorozat következő állomását.

Fehér Rita
Kárpátalja.ma