Az első ember, aki kigyógyult a HIV-fertőzésből
Több mint öt évvel a radikális kezelés után, „a berlini páciensként” ismertté vált, jelenleg San Franciscóban élő férfi német orvosának meggyőződése, hogy betege valóban az első, aki kigyógyult HIV-fertőzéséből.
A páciens, Timothy Ray Brown és orvosa, Gero Hutter egy génterápiáról zajló tanácskozáson, a St. Louis-i Washington Egyetemen első alkalommal együtt tartott tájékoztatót. A szimpoziumon részt vevő kutatók azt tanulmányozzák, hogy használhatják-e a génterápiát a szervezet HIV-vírustól való megszabadítására.
A ma 46 éves Brownnál 1995-ben diagnosztizálták a HIV-vírussal való fertőzöttséget, majd 2006-ban leukémia alakult ki nála. Németországi orvosa, Hutter olyan vérképzőszervi őssejteket ültetett át neki, melyek egy ritka genetikai mutációval élő embertől származtak. Ez a génmutáció természetes ellenállóképességet nyújt hordozójának. Hutter úgy véli, hogy ez a rezisztencia is átkerült Brown szervezetébe az őssejtek transzplantációja következtében.
Az AP amerikai hírügynökségnek Brown elmondta, hogy nagyszerűen érzi magát, 2007-es műtéte óta nincs szüksége HIV-ellenes gyógyszerekre, és aktívan tevékenykedik a róla elnevezett alapítványban, amely a HIV-fertőzés gyógymódját keresi.
Hutter úgy véli, hogy elegendő idő telt már el a kezelés óta ahhoz, hogy kijelenthesse: Brown meggyógyult. Emlékeztetett rá, hogy rákbeteg pácienseknél ugyancsak öt év elteltével nevezik gyógyultnak az érintetteket.
Különleges vérsejteket kapott
Brown Seattle-ben nőtt fel, és 1993-ban költözött Németországba. HIV-fertőzése diagnosztizálása után antivirális kezelést kapott, amely megelőzte az AIDS kialakulását nála. 2006-ban előbb szokatlanul fáradtnak érezte magát, majd pár hét alatt olyan gyenge lett, hogy kivizsgálták. Ekkor derült ki leukémiája. Átesett egy kemoterápián, amelyet követően szüksége volt vérképzőszervi őssejtek beültetésére. Ekkor fordult Hutterhez, aki a Heidelbergi Egyetem vérspecialistája.
Hutter azt javasolta, hogy a sejttranszplantációhoz olyan donort keressenek, akinek egy bizonyos típusú vérsejtjei vannak, melyek természetes rezisztenciát nyújtanak a HIV-fertőzés ellen. Az észak-európai népesség csupán 1 százaléka rendelkezik ezzel a jellegzetességgel. Hutter azt feltételezte, hogy egy ilyen donortól származó vérképzőszervi őssejtek átültetése a befogadó szervezetét is ellenállóvá teheti a HIV-fertőzéssel szemben.
A sejtek bejuttatása után már néhány héten belül Brown tesztjei reménykeltőek voltak – idézte fel Hutter. Az esetet az orvos a New England Journal of Medicine (NEJM) című szakfolyóiratban 2009-ben ismertette.
Idén kaliforniai orvosok a HIV-vírus nyomaira bukkantak Brown szöveteiben, ezért felvetődött, hogy a betegség visszatérhetett. Hutter szerint azonban a szövetekben talált maradványok nem alkalmasak arra, hogy szaporodjanak vagy a betegség visszatérését okozzák.
Forrás: origo.hu