Ma van a barátság világnapja
A barátságok fontos szerepet játszanak a társadalmi és személyes életünkben, hiszen ezek a kapcsolatok segíthetnek érzelmi támogatást nyújtani egymásnak és közös élményeket megélni. A családok közötti barátságok lehetővé teszik, hogy megosszák tapasztalataikat, egymásnak támogatást nyújtsanak és erős közösséget építsenek.
Ma ünnepeljük a Barátság napját. Micimackó e nap szimbólumaként 2011-ben nagykövetté lépett elő, és ezzel július 30-a lett a barátság hivatalos világnapja.
Manapság a modern technológiáknak köszönhetően több száz vagy akár több ezer ismerősünk is lehet az online térben, s ha úgy döntünk, hogy megválunk némely „barátunktól”, csak egyszerűen töröljük őket a listánkról. A szomorú tény, hogy ‘hús-vér’ barátokat ebben a rohanó világunkban nehéz találni, pedig a családi barátságok erősítik az összetartozás érzését, érzelmi támogatást és segítséget nyújtanak számunkra.
Családi példamutatás
A gyerekek számára is jó példát mutatunk barátságaink ápolásával. Megtanulnak általunk másokkal szót érteni és együttműködni. A közös programok és tevékenységek pedig gazdagítják életetünket, és olyan emlékekkel gazdagítanak bennünket, melyekre hosszú idő elteltével jó visszagondolni. A családi barátokkal együtt töltött hétvégi kirándulások, az étkezéssel egybekötött ünnepek feltöltenek bennünket, s ez az érzés sokáig kitart.
Elkötelezettség
Nem mehetünk el amellett, hogy a barátságok elkötelezettséggel is járnak – egy jó barát felelősséget érez irántad, és szívből törődik veled, s ezt te is megteszed érte, mert ennek oda-vissza kell működnie, ez pedig rengeteg egymásra odafigyelést igényel. A közös érdeklődési körök mentén alakult baráti kapcsolatok során együtt élvezhettek szeretett tevékenységeket vagy hobbikat, mint a sportolás, főzés, kézműveskedés vagy kirándulás. Fontos a nyitottság is egymás családja iránt és a rendszeresen kommunikáció, így erősítve meg a kapcsolatot. Egymás támaszaiként a legjobb, ha együttérzést is mutattok a másik iránt, ha éppen arra van szüksége. Együtt megünnepelhetek fontos eseményeket és mérföldköveket – a születésnapokat, családi évfordulókat vagy baráti sikereket.
Alkalmazkodóképesség, empátia
A mondás azt tartja, „Madarat tolláról embert barátjáról” – nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a rugalmasság és alkalmazkodóképesség a barátság egyik kulcsa. A másik az empátia, hogy egymás helyzetét és igényeit felmérve támogatólag állni a másik problémáival szemben. Akár meghatározni közös célokat, mint például egy nyaralás megszervezése vagy egy közös családi projekt megvalósítása. A pozitív és támogatói hozzáállás elengdhetetlen az örömteli és tartós barátsághoz.
Érzelmi támogatás
A családok közötti barátságok erősítik a szociális hálót, és viharos időkben érzelmi támogatást nyújtanak. A gyermekek megtanulják, hogyan kell kapcsolatokat építeni és fenntartani, és azt is látják, hogyan működnek és működtethetőek a barátságok. Könnyebb közös programokat szervezni, ha több család vesz részt benne, ami változatosabbá és érdekesebbé teszi a közös időtöltést. A közös élmények pedig erősítik a közösséghez tartozás érzését és mélyebb kapcsolatokat alakítanak ki.
Forrás: ficsakblog.hu
