Császármetszés: mikor javasolt?

A császármetszés az egyik leggyakoribb műtéti eljárás, melynek során a has fal és a méh falának átvágásával emelik ki az anyából a magzatot. Az egészségügyi szakemberek szerint indokolatlanul sokszor végzik – milyen esetekben ajánlott mégis a császármetszés?

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (World Health Organization – WHO) a nemrég kiadott jelentése szerint a világon jóval több császármetszést végeznek, mint amennyi valójában indokolt lenne.

A WHO szerint a császármetszés valóban életeket menthet, de nagyon sokszor csak kényelmi vagy egyéb szempontok miatt döntenek a műtét mellett – annak ellenére, hogy több kutatás is bizonyította, hogy a császármetszésnek rövid és hosszútávú egészségügyi rizikói egyaránt vannak, mind az anyára, mind pedig az újszülöttre nézve.

Az 1985-ben meghatározott „ideális” császármetszési arány az összes szüléshez viszonyítva 10-15 százalék körül van. Kutatások szerint ennél az aránynál jelentősen csökken a szülés közben, vagy annak komplikációjaként bekövetkező anyai, illetve magzati halálozás, ám ennél magasabb arányoknál jótékony hatás már nem figyelhető meg. Ennek ellenére, a világon egyre több császármetszést végeznek, különösen a fejlett országokban.

Az Amerikai Egyesült Államokban, Németországban, Olaszországban, Nagy-Britanniában a császármetszéesek aránya 30-38 százalék közé tehető, Brazíliában pedig a császármetszések megelőzik a hüvelyi szüléseket is (az összes szülés 52 százaléka császármetszés). A fejlődő országokban azonban még a javasolt 10 százalékot sem éri el a császármetszések aránya.

A császármetszés indokolt abban az esetben, amennyiben a hüvelyi szülés potenciális veszélyt jelent az anya, illetve a magzat egészségére vagy életére. A császármetszésnek számos indoka lehet, azt eldönteni, hogy műtéti úton jöjjön-e világra a gyermek vagy sem, a szülést vezető orvos vagy orvosi csapat feladata.

A lehetséges orvosi indokok között találjuk a magzat nem megfelelő elhelyezkedését (faros vagy harántfekvést), a köldökzsinór előreesését vagy a köldökzsinór kóros elváltozásait, a méhrepedést vagy annak rizikóját, a méhlepény nem megfelelő elhelyezkedését (például ha az közvetlenül a méhszájnál található), a túlságosan elhúzódó vajúdást, a sikertelen szülésindítást, a magzat nagy súlyát (4000 gramm feletti súlyt), az anyai vagy magzati magas vérnyomást, illetve magas pulzusszámot a magzatburok megrepedése után, vagy azt, ha a magzat állapota romlik.

Fontolóra kell venni a császármetszés lehetőségét akkor, ha korábban már császármetszéssel szült az anya vagy valamilyen méhtesti műtéten esett át, ikerterhesség esetén, ha a magzatnak ismert betegsége vagy rendellenessége van, mely miatt a hüvelyi szülés rizikót jelent rá nézve. A császármetszés javasolt lehet nemi betegség, HIV/AIDS esetén is.

Sok kismama úgy gondolja, hogy a császármetszés „könnyebb” szülést jelent, a segítségével elkerülhető például a fájdalom. Azok között, akik császármetszést szeretnének, nagyon sokan a szüléstől való félelmet jelölik meg indokként. Azonban egy 1991-es kutatás szerint ezeknél az eseteknél a szülést megelőző pszichoterápia segíthet feldolgozni a félelmet, csökkentheti a szorongást, így a korábbi elképzelés helyett sokan mégis a hüvelyi szülés mellett döntenek. A császármetszés pszichológiai indokai között találhatjuk például a korábbi szexuális traumát, de ennek aránya meglehetősen alacsony.