Életét a természet bemutatásának, majd védelmének szentelte David Attenborough

Szerző: | 2021.05.08., 13:13 | Színes

Újabb életműdíj, 2019/mult-kor.hu

Paleontológusnak készült, végül a természetfilmezés, mára pedig a természetvédelem nagykövete lett. Sorozatai készítése során beutazta a világot, bemutatta az emberiségnek a természet csodáit, az elmúlt években pedig azért küzd, hogy ezek a tünemények ne vesszenek el örökre. A BBC-nél indult produceri, majd programigazgatói karrierje nem elégítette ki, többet akart – és többet tudott – adni munkáin keresztül az emberiségnek a ma 95 éves David Attenborough.

1926. május 8-án született Isleworth-ben (ma már Nagy-London része), gyerekkorát lényegében édesapja révén – aki igazgatóként dolgozott – a Leicesteri Egyetem kötelékében töltötte. Két fiútestvére volt, bátyja, a 2014-ben elhunyt Richard közismert színész-rendezői és produceri tevékenysége miatt (a Gandhi című film megalkotásával egy nagy álmát váltotta valóra).

David már gyermekkorában is „mániákusan” gyűjtötte a köveket, fosszíliákat, sőt, már 11 évesen segített az egyetemnek, amikor annak laboratóriumi kutatások miatt gőtékre volt szüksége. Ez a lelkes természetjárónak nem okozott nehézséget, de a tavacska titkát – ahol az állatokat találta – nem fedte fel senkinek.

A környezetvédelemmel először „Szürke Bagoly”, azaz Archibald Stansfeld Belaney révén találkozott, akinek a hódok mentéséről szóló előadása teljesen lenyűgözte. Ezután tanulmányait is természettudományos irányban folytatta, geográfiát és zoológiát hallgatott, majd ezt megszakítva két évig a haditengerészetnek dolgozott 1947 és 1949 között. 1950-ben megházasodott, felesége Jane Elizabeth Ebsworth Oriel, két közös gyermekük született: Robert és Susan.

1952-ben, amikor a BBC csatornához teljes munkaidőben csatlakozott, a televíziós műfaj még gyermekkorát élte. Eleinte Attenborough-t nem tartották „képernyő-kompatibilisnek”, így különböző műsorok készítésében, elsősorban producerként dolgozott, első igazán sikeres műsora a Zoo Quest (magyarra nem fordították, de „Az állatkert küldetése” címet adhatnánk a sorozatnak). Az alapkoncepció állatok befogása állatkertek számára, ám mellette a környezetet, sőt a helyi népcsoportok szokásait is bemutatták.

1965-ben a BBC2 csatornánál lett programigazgató és sikeresen alakította át a csatorna arculatát. Mellette folytatta projektjeit, 1969-ben Tanzániában forgatott filmet elefántokról, de Baliról is készített kultúrtörténeti sorozatot, 1971-ben pedig Új-Guinea elveszett törzsének nyomába eredt.

A BBC főigazgatói posztját már nem vállalta el 1972-ben, az ezzel járó feladatok elvégzése mellett életének nem maradhatott volna szerves része a filmezés. Ez a (vissza)lépés vezetett ahhoz a fényes filmes karrierhez, melynek első csúcspontja a Life (Élet) sorozat óriási sikere.

Az Élet a Földön 1979-ben jelent meg, majd ezt követően teljesedett ki a sikerszéria, melynek epizódjai a korabeli természetfilmezés szakmai csúcsát jelentették. Néhány példa közülük az Élet a fagybanA madarak élete, Az emlősök élete vagy Az élet megpróbáltatásai. Az alkotások úttörők voltak a természetfilmezés történetében és még tudományos berkekből is elismerték a műsorok kiemelkedő ismeretterjesztő szerepét.

Ennek fényében talán nem meglepő, hogy a legendás Dian Fossey is megengedte a stábnak, hogy lefilmezzék a kutatócsoport napi munkáját a hegyi gorillákkal. Az élet megpróbáltatásai elsőként jelenített meg olyan filmkockákat, amelyek bemutatják a gyilkos bálnák fókavadászati szokásait vagy a csimpánzok „kolobusz-hajszáit” (utóbbit magyarul zászlós farkú majomnak is nevezik).

Az egyre tapasztaltabb Attenborough egyszerre több projekten is tudott dolgozni, így a saját filmjei mellett egyre több narrációt vállalt: A természet világa vagy a BBC Vadvilág sorozatát. További fontos állomás az ismeretterjesztés egyre bővülő palettáján A kék bolygó című sorozat, amely elsőként mutatott átfogó képet a vízalatti világ csodáiról.

A 2000-es évektől fogva a dokumentumfilmjeinek és természettudományos sorozatainak hangsúlya a természetvédelem irányába tolódott el. A 2000-es Látlelet a Földről című sorozat már ennek az új hangnak volt az előfutára, az elmúlt 20 évben a főbb témák között elsősorban a globális felmelegedés, a túlnépesedés és a veszélyeztettet fajok szerepeltek.

Talán évtizedek munkájának a tetőpontja a tavalyi évben a Netflixen bemutatott Egy élet a bolygónkon című film, mely nem elsősorban amiatt vonul be a filmtörténelembe, mert először láttunk rozmárokat sziklákról lezuhanni, hanem Attenborough tanúvallomásáról, aki sok évtizeden keresztül megfigyelhette, ahogy az emberi tevékenység összezsugorítja az immár tőlünk függő növények és állatok élettereit. A kényes témákra – hogyan kell megváltoznunk, hogy élet maradjon a Földön – ugyan bizonyossággal ő sem válaszolhatott, de jelezte az utókornak: van remény, viszont már az utolsó órában vagyunk. 

Attenborough ma is aktív, az interjúvolók kérdéseire, akik visszavonulását firtatják, így válaszol: „Ha szenet bányászva keresném a kenyerem, nagyon örülnék, ha abbahagyhatnám. De én nem ezt az utat járom. Felfedezhetem a világot és mesés dolgokat látok. Szerencsés ember vagyok.”

2014-ben a Televisualnak adott interjújában kijelentette, hogyha ma lenne kezdő, szinte nem lenne esélye, hogy munkát kapjon: „Azért kaptam munkát, mert senki nem akart 1954-ben természettudományos műsorokat készíteni. Ha most felkerülne egy hirdetés, hogy egy lelkes fiatalt keresünk, aki a Serengeti oroszlánjait filmezné, akkor 5000 olyan jelentkező adná le pályázatát, akik legalább annyira képzettek, mint én.”

Valóban szerencsés ember, mert kvalitásait egy olyan ügy szolgálatába állíthatta, amely életpályájának kezdetén még „tabula rasa” volt. Kommunikációs és oktatói képességének köszönhetően kiteljesedett, korunk egyik legjobb műsorkészítőjeként tartjuk számon. Gyerekeket megszólító ismeretterjesztő projekteket patronál, nevét világszerte ismerik.

Amikor a National Geographic 2008-ban arról kérdezte, hogyan vált ennyire ismertté és elismertté, egy frappáns, de rövid választ adott: „Azért, mert örökké a munkámnak éltem és a közönség azt láthatta, hogy mindig újra felbukkanok.”

Forrás: mult-kor.hu

Pin It on Pinterest

Share This