Füstbe ment terv
Szeptember. E hónap nevének hallatán az ősz beköszönte, az iskolakezdés jut az eszünkbe. Vidékünk — Kárpátalja — legtöbb településén ugyanakkor ez a néhány hét a kertekben felhalmozódott növényi maradványok sajátos feldolgozásának időszaka is egyben. Ilyenkor már-már megszokott látványnak bizonyulnak a falvak utcáin szétterülő füstfelhők, melyek láttán óhatatlanul is eszembe jut Petőfi Sándor közismert versének címsora.
A betakarítás után felgyülemlett növényi részeknek, a fák lehullott leveleinek és ágnyesedéknek a legkézenfekvőbbnek tartott feldolgozási módja sok esetben még ma is az égetés. A nyújtózkodó lángnyelvek közreműködésével mondhatni elillan a probléma. Sajnos azonban ez az egyszerű és gyors megoldásnak tűnő művelet egy seregnyi kellemetlen következménnyel jár. A viszonylag magas nedvességtartalmú, alacsony égéshőmérsékletű és rossz légellátású levélkupac elégetése jelentős levegőszennyezéssel jár együtt. A tökéletlen égés során felszabaduló gázoknak és apró, lebegő részecskéknek egészségkárosító hatása van az emberi szervezetre nézve. Az, hogy a levélrakás közé sok esetben műanyaghulladék is kerül, csak súlyosbítja a problémát. Ezen anyagok égésekor ugyanis súlyos légzőszervi és érrendszeri megbetegedést okozó, gyakran karcinogén (rákkeltő) bomlástermékek kerülnek a levegőbe. Egy nagyobb halom elégetése annyi apró szemcsét (aeroszol) tartalmaz, ami egy kisebb település teljes légkörének elszennyezésére is elegendő. Ráadásul a hűvös őszi estéken a leszálló légáramlatok miatt a keletkező füst beteríti az egész környéket.
A ház körül felhalmozódott növényi maradványok feldolgozásának egyik legjobb alternatívája a komposztálás. A művelet során egy kitűnő tápanyagszolgáltató, talajjavító tulajdonságokkal rendelkező, sötét színű, humuszanyagokban gazdag végterméket kapunk, amit komposztnak nevezünk. A kész, érett komposztot bátran használhatjuk virágföldek, pázsitok és veteményeskertek talajának javítására.
Nagyon sok téves információ kering a komposztálás körül: drága, idő- és eszközigényes, kellemetlen szagokkal jár együtt, nagyfokú szakértelmet kíván az elkészítése. Az igazság azonban az, hogy néhány fontos szabályt kell csupán betartanunk és a siker borítékolható. Lássuk hát, mire kell odafigyelnünk:
- a komposztláda elhelyezésekor az árnyas helyeket részesítsük előnyben (a kert egy félreeső része, esetleg a baromfiudvar valamelyik árnyékos sarka);
- az alapanyagokat igyekezzünk 5 cm-nél kisebb részekre felaprítani;
- biztosítsuk a komposztálandó anyagok érintkezését a talajjal;
- gondoskodjunk a jó szellőzésről, a komposztláda oldalait hézagosan alakítsuk ki;
- figyeljünk oda, hogy a kupac állandóan üdén nedves legyen, szükség esetén öntözzük azt, kerüljük azonban a túlöntözést;
- igyekezzünk a zöld (nitrogénben gazdag levelek, fűszálak) és a barnás (szerves szénben gazdag ágnyesedék) részeket felváltva rétegezni;
- a jobb minőségű komposzt érdekében célszerű némi talajt vagy agyagásványokat szórni az egyes rétegek közé;
- használjunk többféle alapanyagot, ugyanakkor kerüljük a hús és tejtermékek használatát;
- 6-8 hetente forgassuk át a komposztláda tartalmát!
Ha mindent jól csinálunk, akkor egy kellemetlen szagoktól mentes, sötét színű, morzsás-szemcsés szerkezetű, talajra hasonlító anyagot kapunk, ahogyan azt a komposztálás mellett döntve elterveztük.
Kívánom, hogy ez ne csak egy füstbe ment terv legyen!
Molnár Ferenc
Kárpátalja.ma