Grand Prix, a Magyar Nagydíj elődje
Kevesen tudják, hogy már 50 évvel az első Forma–1-es Magyar Nagydíj előtt rendeztek autós gyorsasági Grand Prix-futamot Budapesten. A Népligetben kijelölt versenypályán ott volt a korabeli Európa-bajnoki mezőny színe-java, köztük a magyar Hartmann László is; Horthy Miklós kormányzó pedig a díszpáholyból figyelte az eseményeket. A versenyt az olasz Tazio Nuvolari nyerte.
Az első autós Magyar Grand Prix (nagydíj) mellett cikkünk másik apropóját az adja, hogy ezen a napon, augusztus 11-én hunyt el 1953-ban Tazio Nuvolari, a két világháború közötti korszak egyik legsikeresebb és legnépszerűbb autóversenyzője.
Nuvolari 1920-ban, 27 évesen kezdett el motorkerékpárral versenyezni, és 1925-ben megnyerte a 350 köbcentis Európa-bajnokságot. A mantovai 1930-ban váltott négykerekű masinákra: az Alfa Romeo gyári autójával Európa-bajnoki címet szerzett 1932-ben, majd Enzo Ferrari nemrégiben alapított istállójánál, a Scuderia Ferrarinál versenyzett, továbbra is Alfa Romeo autókkal. A rivális Maseratinál tett rövid kitérő után 1935-ben visszatért a Scuderia Ferrarihoz, és abban az évben aratta pályafutása talán legnagyobb sikerét: állhatatosságának és kivételes vezetői tudásának köszönhetően legyőzte a hitleri német autóipar teljes támogatását élvező Auto Union és Mercedes-Benz versenyautókat a Nürburgringen!
Nuvolari a Ferrari-istálló Alfa Romeo autóival nevezett a meghívásos – az Európa-bajnokságba nem számító – első Magyar Grand Prix-re is, amelyet a Népligetben rendeztek meg 1936. június 21-én.
Autóversennyel a magyar megújulásért
A Horthy-korszak kulturális miniszterének, Klebelsberg Kunónak a szándékai szerint az esemény Magyarország megújulását és a magyarok innovációs képességét volt hivatott népszerűsíteni Európában és a világon. Eredetileg 18 pilóta nevezett három versenycsapat (Auto Union, Mercedes-Benz, illetve a Ferrari-csapat által felkészített Alfa Romeók) színeiben, végül azonban különféle okok miatt csak 16 autó sorakozott fel a rajtrácsra. Köztük volt a kor legismertebb magyar versenyzője, Hartmann László is, aki egy nem éppen korszerű Maserati 8CL modellel nevezett.
A Népligetben lefektetett vadonatúj, öt kilométeres versenypálya köré számos lelátót és telefonokkal jól felszerelt postahivatalt állítottak, föléje pedig öt gyaloghidat emelt a magyar honvédség. A díszpáholyban helyet foglalt Horthy Miklós kormányzó mellett Sipőcz Jenő budapesti főpolgármester, a részt vevő nemzetek Budapestre akkreditált nagykövetei, valamint a főszervező Királyi Magyar Automobil Club (KMAC) vezetői is.
„Megy, mint a Nuvolás”
A versenyzőknek 50 kört, azaz 250 kilométert kellett teljesíteniük, az élről a legjobb edzésidőt elért Bernd Rosemeyer indulhatott Auto Unionjával. Eleinte Rosemeyer vezetett Hans Stuck, Manfred von Brauchitsch, Rudolf Caracciola és Nuvolari előtt, de miközben német vetélytársait a nagy meleg miatti fáradtság és műszaki hibák tizedelték, Nuvolari konok elszántsággal tartotta magát az élmezőnyben. Amikor Rosemeyer 16 körrel a leintés előtt elfékezte magát az egyik kanyarnál, Nuvolari lecsapott a kínálkozó lehetőségre, és kocsija lőerőhátrányát ügyességgel ellensúlyozva megnyerte a versenyt, 14,2 másodperccel az Auto Union német büszkesége előtt. A „száguldó mantovai” a harmadikként célba érkező márkatársára, Achille Varzira két teljes kört vert.
Nuvolari nagyszerű győzelmének híre tovább növelte addig sem csekély népszerűségét a magyar sportrajongók körében, amit jól mutat, hogy Budapesten széles körben elterjedt a „megy, mint a Nuvolás” kifejezés a közúti száguldozókkal kapcsolatban.
A korabeli beszámolók szerint a verseny nagy sikert aratott, és a budapestiek biztosra vették, hogy a terveknek megfelelően 1937-ben megrendezik a második Magyar Grand Prix-t is a Népligetben. Az egyre feszültebb háborús hangulat azonban közbeszólt, és nekünk, magyaroknak további 50 évet kellett várnunk, mire 1986. augusztusában ismét felbőghettek a Forma–1-es (vagy a hagyományokat követve Grand Prix-) versenyautók motorjai Mogyoród mellett, a Hungaroringen.
Amikor Nuvolari visszatért a versenyzéshez a II. világháború után, már 54 éves volt és egészsége – részben az akkoriban még számos mérgező vegyületet tartalmazó versenybenzin párájának belélegzése, részben pedig erős dohányzása miatt – erősen megromlott. Utolsó versenyén, egy Palermóban megrendezett hegyi viadalon a kategóriáját megnyerte, összesítésben pedig ötödikként végzett. Tazio Nuvolari 1953-ban agyvérzésben halt meg Mantovában, és jellegzetes sárga bőrsapkájában (amit a bukósisak megjelenése előtt használtak a versenyzők) temették el.
Az I. világháborút lezáró Párizs környéki békék közül az 1920. január 10-ével életbe lépett versailles-i béke szabályozta a vesztes Németország új jogrendjét. Ez többek között előírta a fegyverkezés teljes tilalmát. Az újabb háborúra készülő Németország – Hitler 1933. január 30-i hatalomra kerülése után a Harmadik Birodalom – számára tehát gyakorlatilag az autósport maradt az egyetlen eszköz, amelyben kipróbálhatták a titkos haditechnikai fejlesztéseket. Hitler ezért 1934-től több millió birodalmi márkával támogatta a német autógyártók, így az Auto Union (az Audi jogelődje), a Mercedes–Benz és a Volkswagen fejlesztéseit. A járműiparban, azon belül is az autósportban dolgoztak a legkiválóbb német mérnökök, akiknek innovatív fejlesztéseit – például a motorokat vagy az úgynevezett repülőbenzint – 1936-tól fokozatosan átültették a Luftwaffe vadászgépeibe is.
Forrás: hirado.hu