Gyereknap a Kaszonyi Művészeti Iskolában

A Kaszonyi Kistérség könyvtárosai és a Kaszonyi Művészeti Iskola első alkalommal szerveztek közösen gyereknapot június 1-jén. A színes programokkal tarkított rendezvénynek a művészeti iskola adott otthont.

Az esemény a művészeti iskola diákjainak előadásaival vette kezdetét. A kis zenésznövendékek bemutathatták, milyen tudásra tettek szert az elmúlt tanévben. Együttesen és egyéniben, hangszereken játszva és énekelve is megcsillogtatták tudásukat.

A zenés programot szabadtéri játékok követték. Kezdetét vette a móka és a kacagás. A kistérség könyvtárosai buzgón készítették elő az érdekesebbnél érdekesebb játékokat. Volt csapatverseny, ügyességi játékok és karaoke is. A zsákbamacskának „köszönhetően” minden kicsi nebuló ajándéktárggyal térhetett haza.

Az iskola udvarán fotósarkot alakítottak ki, ahol a fotózkodás mellett arra is lehetősége nyílt a fiataloknak, hogy színes festékekbe mártott kézlenyomatukat meghagyhassák az utókor számára.

A több hónapja tartó online oktatás és a háború okozta gondterhes napok között a gyermekek igazán önfeledten és vidáman vettek részt a közös programokon. Élvezték a közösségben töltött boldog perceket, az izgalmas szabadtéri játékokat és a verőfényes napsütést.

A rendezvény a Kaszonyi Kistérség vezetőségének támogatásával és Kudlotyák Krisztina közreműködésével valósulhatott meg.

Nagy Nikoletta

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Kárpátalja.ma