Gyógyteák: a legfontosabb tudnivalók
A tea a víz után a világon a második legtöbbet fogyasztott ital. Azt gondolhatnánk, hogy teát mindenki tud főzni, de ha jobban megnézzük, nem is olyan egyszerű a dolog.
Mit nevezünk teának?
Itt rögtön tisztázni kell, hogy a tea megnevezés szigorúan véve csupán a teacserjéből készült italt takarja, azonban abból is – a feldolgozás módjának köszönhetően – több mint 3000-féle tea létezik. Az egyes teák között a tealevél polifenoltartalmának oxidációs állapota alapján könnyen el lehet igazodni.
A három legjelentősebb: a zöld tea, mely nem fermentált, fajtától függően zsenge levelekből, illetve érett hajtásokból készül; az Oolong teát félig fermentált, teljesen érett hajtásokból állítják elő; és a fekete tea, mely teljesen fermentált, általában egy rügyből és két levélből álló hajtás az alapja; továbbá meg kell említeni még a fehér-, a sárga- és a tömörített Pu-Erh teát. Egykor tiltották a teát, csempészték és a mai napig hamisítják ezt az élvezeti cikket, mely nemzeti kultúrák része a japán teaceremóniákon át a krikett mérkőzések hivatalos teaszünetéig.
Nagy a választék
A klasszikus gyógyteák és a gyümölcsteák mellett az elmúlt években új szereplőkkel bővült a teák felhozatala, gondoljunk csak a rooibos teára vagy a maté teára. Az egészségtudatos fogyasztó pedig egyre gyakrabban vásárol teát, de nem csupán a gőzölgő, csészében érkező teát fogyasztja, mely lehet szálas, prémium kategóriás vagy filteres, hanem jegesteát is, esetleg tea felhasználásával készült kozmetikumot ken magára, sőt az ínyencek a konyhában is sütnek-főznek vele. A tea világviszonylatban még mindig szárnyal, a fekete és a zöld tea kereskedelmében is szignifikáns növekedést várnak az elemzők.
Gyógyteák: erre figyeljünk
Agyógynövényeklegelterjedtebb felhasználási módja a gyógyteák készítése. Sokan fordulnak manapság is az erdők, mezők patikájához, egy csésze tea elkészítése nem olyan bonyolult, azonban a terápiás hatás eléréséhez megfelelő ismeret kell, mert az internetes fórumozó vagy a szomszédasszony a legjobb szándéka ellenére is árthat egy egészséges embernek is, nem beszélve arról, aki már eleve 2-3-féle gyógyszert szed.
A gyógyteák között nem egyszerű eligazodni a fogyasztóknak, vannak, amelyek gyógyterméknek minősülnek, itt a betegtájékoztató hiteles információt nyújt, míg más gyógyteák esetében ez nem elérhető. Ahogy jelentősége van annak, hogy forrázatot, netán főzetet vagy esetleg hideg vizes kivonatot készítünk, gondoljunk csak a csipkebogyóra, úgy annak is van jelentősége, hogy a felírt gyógyszer és az elfogyasztott gyógytea között fellép-e bármi interakció. Egy kérdés a patikában számos tévhitet tisztázhat, s akkor nem fordul elő például az, hogy valaki gyomorsavtúltengés ellen szedett gyógyszer mellett borsmentateát iszik, ami fokozza a tüneteit.
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya 2013 óta minden évben megválasztja az év gyógynövényét, ezzel is segítve a lakosság megfelelő tájékoztatását. A máriatövis, a citromfű és a galagonya után a 2016-os évben a figyelem középpontjába a kamilla került.
A gyógyteák elkészítésekor mindig követendő az útmutató és érdemes azt is tudni, hogy az étvágyjavító teák nem édesítendők. Néha jó emlékeztetni magunkat, hogy méregtelenítésre a természet megalkotta a májunkat és a két vesénket, így a napi megfelelő folyadékbevitellel (azaz nyolc pohár folyadékkal) máris tettünk valamit az ügy érdekében. Megjegyzendő, hogy a hazai ajánlások szerint ebből a nyolc pohárból öt ivóvíz legyen.