80 éve történt a hirosimai bombázás

Pontosan nyolcvan éve, 1945. augusztus 6-án, reggel 08:15-kor felrobbant egy több százezres japán nagyváros, Hirosima felett az Enola Gay nevű B-29-es bombázóból kioldott, Little Boy nevű, nukleáris töltetű bomba. Mintegy 70–80 ezren azonnal meghaltak, majd újabb 70 ezer ember vesztette életét rövid időn belül, borzalmas kínok között.

Sebészeti pontatlanság

A 393. bombázószázad B-29-es Enola Gay nevű (a repülőt irányító Paul W. Tibbets ezredes édesanyjáról elnevezett) gépét, amely a Little Boy nevű, az újmexikói Los Alamosban készült atombombát hordozta, két másik B-29-es kísérte. Ez a három amerikai katonai gép jelent meg 80 évvel ezelőtt Hirosima légterében.

Hirosimai helyi idő szerint reggel 08:15-kor az Enola Gay bombázótisztje, Thomas Ferebee őrnagy kioldotta a körülbelül 64 kg urán-235-öt tartalmazó Little Boy nevű bombát. 44,4 másodperc alatt zuhant le a körülbelül 9400 méteres magasságban repülő bombázógépről. Körülbelül 580 méterrel a város fölött működésbe lépett. Az Enola Gay 18,5 km-re volt a helyszíntől, amikor utasai érzékelték a robbanás első lökéshullámait. A kioldott bombát ejtőernyővel eresztették le, hogy a bombázónak legyen elég ideje eltávolodni a detonáció hatóköréből.

Az oldalszél miatt a bomba körülbelül 240 méterrel tévesztette el a célpontot, az Aioi hidat. Közvetlenül a Shima Sebészeti Klinika felett robbant fel.

A halál Napja

A robbanás 16–18 kilotonna TNT-nek megfelelő energiát szabadított fel. Négyszer annyit, mint ahány tonna hagyományos bombával a polgári lakosságot megtizedelő támadásuk során porig rombolták „a világ egyik legszebb városát”, Drezdát hat hónappal korábban, 1945. február 13-án.

A totális pusztítás másfél kilométeres sugarán túl is tűzvész dühöngött: Hirosima központjának 90 százaléka lett hamuvá. Az Enola Gay másodpilótája, Robert Lewis, alezredes ezt írta a naplójába: „Uramisten! Mit tettünk?”

„Hatására minden élőlény egy bizonyos körzetben azonnal elszenesedik” – mintha egy forró vassal nyúlnánk egy hangyabolyba”. Így írta le 1946 januárjában a Le Figaro tudósítója, James de Coquet és Robert Guillain, az AFP munkatársa a bomba hatásait. Ők ugyanis egy amerikai újságírókból álló küldöttséggel együtt járták végig 1945 decemberében a bombázások helyszíneit.

„Ismeretlen hatású” sugárzás

„Van még egy harmadik hatás is, az atomsugárzás, amely ellen még egy méter vastag kőfal sem véd meg. Az általa a szervezetben okozott zavarok még nem ismertek. Annyit tudunk, hogy hatással van a vérkeringésre és elpusztítja a fehérvérsejteket. A vér nem alvad meg, és az áldozatok hemofília tüneteit mutatják. Hirosima lakói közül, akik nem szenvedtek égési sérüléseket vagy zúzódásokat, több százan haltak meg a robbanást követő hónapban”– olvasható a Le Figaro 1946 januárjában megjelenő cikkében. (A cikk megírásának időpontjában még nem volt ismert a nukleáris sugárzás emberi szervezetre gyakorolt hatásmechanizmusa – a szerk.)

A BBC egy összeállításában a Japán elleni nukleáris támadások kapcsán szintén kiemelte:  az atomtámadásnak volt egy olyan öröksége, amely megkülönböztette a második világháború egyéb borzalmaitól. Hetekkel a bombázás után egyébiránt egészséges embereken furcsa, új betegség tünetei jelentkeztek. Elveszítették étvágyukat, magas lázuk lett, vörös foltok jelentek meg bőrükön. Akkor még senki sem tudta, hogy a sugárzásfertőzés érezteti káros hatását, ami a számadatok alapján mintegy 100 ezer ember lassú, fájdalmas halálát követelte. (Japánban a legtöbb túlélő haláláig titokban tartotta múltját, attól félvén, hogy családjukat kiközösítik a sugárzástól való félelem miatt. Ez azonban még inkább megnehezíti az áldozatok számának precíz becslését.)

Ma sem ismerjük pontosan, hány halálos áldozattal járt az első atombomba robbanása. Japán források 1970-ben 140 ezerre tették a hirosimai bombatámadás áldozatainak számát. Közülük mintegy 70–80 ezer ember azonnal életét veszítette.

A hirosimai emlékművön 61 ezer 443 halálos áldozat neve szerepel. Ám az élelmiszerjegyét 78 150 ember nem váltotta be soha többé, míg az amerikai felderítés 139 ezerre tette az elhunytak számát. Az áldozatok többségének halálát nem maga a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, épületomlás és pánik. Sokan csak napokkal később, a hőhatás, a lökéshullámok vagy a radioaktív sugárzás következtében, elképzelhetetlen kínok közt vesztették életüket.

„Ruhájuk nagy része teljesen leégett, a húsuk pedig elolvadt”

A BBC tavaly összeállítást készített a Hirosima elleni atomtámadás még élő szemtanúinka megszólaltatásával.

Egy Micsiko nevű asszony, aki hét esztendős volt 1945-ben, így emlékszik a kisiskolásként megélt tragédiára:

„Az osztályterem ablakain keresztül egy erős fény száguldott felénk. Sárga, narancssárga és ezüstös volt.” Leírja, hogy az ablakok összetörtek és szétszóródtak az osztályteremben; a törmelék mindenfelé szétfröccsent, „felnyársalta a falakat, az íróasztalt, a székeket. A mennyezet lezuhant”. Ő egy íróasztal alá rejtőzött, majd a robbanás után körülnézett a feldúlt teremben. Minden irányból látta, hogy kezek és lábak rekedtek a romok alatt.

„Kimásztam az osztályteremből a folyosóra, és a barátaim ezt kiáltották: »Segítsetek!«.

Amikor az apja érte jött, a hátán vitte haza. Micsiko szerint fekete eső esett az égből, „mint a sár”. Ez a radioaktív anyag és a robbanás maradványainak keveréke volt. Ezt a hazautat azóta sem tudta elfelejteni. „Pokoli volt” – mondja Micsiko. „Az embereknek, akik felénk menekültek, a ruhájuk nagy része teljesen leégett, a húsuk pedig elolvadt”.

Emlékszik, hogy látott egy – teljesen egyedül maradt –

vele egykorú lányt, aki csúnyán megégett. „De a szemei tágra nyíltak” – mondja Michiko.

„Annak a lánynak a szemei még mindig átjárnak. Nem tudom elfelejteni őt. Bár 78 év telt el, ő mégis beleégett az elmémbe és a lelkembe.”

Erkölcstelen tömeggyilkosság?

A mai napig vita tárgyát képezi az amerikai atomfegyverek bevetése Japán ellen. A döntés kritikusai szerint az atomfegyverek alkalmazása alapvetően erkölcstelen cselekedet, s az atomtámadások háborús bűncselekmények voltak, és állami terrorizmust valósítottak meg.

Vannak, akik szerint a japánok talán bombázások nélkül is megadták volna magukat. Azonban csak a feltétel nélküli megadás elégítette ki a szövetségeseket. Hasegawa Cujosi történész pedig azzal érvelt, hogy a Szovjetunió belépése a Japán elleni háborúba „sokkal nagyobb szerepet játszott Japán megadására való késztetésében, mint az atombombák, mert szertefoszlatta a reményt, hogy Japán Moszkva közvetítésével befejezheti a háborút”.

Forrás: hirado.hu
(Nyitókép: Hirosima prefektúra iparcsarnokának kupolás romja, a később mementóként meghagyott Atombomba-kupola 1945-ben, miután augusztus 6-án, a II. világháború végén egy amerikai nehézbombázó ledobta a történelem első atombombáját Hirosimára – MTI/EPA/Béke Emlékmúzeum)