Honismereti kiránduláson a nagycsaládosok
Az idei évben is megrendezésre került a honismereti kirándulás a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének szervezésében szeptember 27-én. Az úti cél a huszti várrom volt.
A túra vezetője, Nagy Sándor már az odavezető út folyamán érdekes információkkal szolgált a programon résztvevők számára. Megtudhattuk, hogy miért is játszott vidékünk olyan fontos szerepet a mindenkori birodalmak életében. A végvárrendszer fontosságáról is ismereteket szereztünk, valamit elhangzott, hogy a só kereskedelmi útja miatt is igen forgalmas hely volt vidékünk. Többek között bepillantást nyertünk a borzsovai vár, a Nagyszőlősi Perényi kúria és a Királyházi Nyalábvár történelmi jelentőségeibe. Nagyszőlőst elhagyva az ott élő betelepített lakosság történetét ismerhettük meg.
Megérkezve Huszt városába a mára igencsak csekély számú magyar lakosság történelméről hallhattunk. Ezután kis csapatunk elindult, hogy megtekintse a huszti vár romjait. Az út során megálltunk és megnézhettük, hogyan is nézhetett ki a vár eredeti formájában. Ezt követően felsétáltunk a vár romjaihoz, ahol elhangzott Kölcsey Ferenc Huszt c. költeménye, amelynek első sora mindenki számára ismerősen hangzott: „Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék…” A vers utolsó mondata pedig arra ösztönzött, hogy érdemes itt maradni, mert felelősek vagyunk Kárpátalja jövőjéért a magyarság megmaradásáért.
Ezt követően a református templomhoz sétáltunk, ahol betekintést nyerhettünk, hogy milyen fontos szerepet töltött be a hit a vár lakosságának életében.
Szabad programként felfedezhettük a várost. A hazaúton pedig Iza település vásárában vehettünk emlékeket és ajándékokat az otthon maradottak számára.
A kirándulás jó hangulatban telt, és az idő is szép volt, így mindenki élvezhette Kárpátalja szépségét. Köszönjük a túravezetőnek és a Magyar Kormánynak a program megvalósulását!
Kota Éva
résztvevő
