Görbüljenek a botok! – idén is horgászversenyt szervezett a KMKSZ ISZ
Hatodik alkalommal szervezte meg népszerű horgászversenyét a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ). A verseny célja, hogy lehetőséget biztosítson a Kárpátalján maradóknak arra, hogy hódoljanak szenvedélyüknek, miközben pihenjenek és közösségben legyenek egymással. A programnak a Nagydobronyi Horgásztanya adott otthont.

Horváth Zoltán, a KMKSZ ISZ alelnöke, a verseny főszervezője elmondta: a versenyre idén is korhatár nélkül lehetett nevezni, így több generáció is együtt tudott eltölteni egy kellemes és izgalmakkal teli napot.
„Valóban egy generációkon átívelő napot tudtunk magunk mögött, hiszen a legfiatalabb versenyző kilenc, míg a legidősebb 66 éves volt”
– mondta a szervező.
A verseny kezdetén Horváth Zoltán ismertette az eddigi horgászversenyek történetét, majd megbeszélték a napi programot és a szabályokat. Ezután kisorsolták a horgászok helyeit, a versenyzők pedig azonnal horgászbotot ragadtak. A megmérettetés sok izgalmat tartogatott, a versenyzők az utolsó percekig küzdöttek a dobogós helyekért. Mivel idén nagy számban jelentkeztek 18 év alatti horgászok, külön hirdettek győzteseket a kiskorúak és a felnőttek számára. Mindkét kategória nyertese kiemelkedően teljesített a nap folyamán, a dobogó többi fokáért viszont kiélezett harcot folytattak a versenyzők.

A 18 év alatti kategóriában Németh Dávid diadalmaskodott, aki egyben a verseny legnagyobb, 7,87 kg-os halát is kifogta. A második helyen Bakkancsos Dániel végzett, a dobogó harmadik fokára pedig Misák Roland állhatott fel. A 4. és 5. helyen Fejes Péter és Gladun Sándor végeztek.
A felnőttek között Csuha Dániel végzett az első helyen, őt követte Cserepkó Máté, míg a harmadik helyezett Répási István lett.
Azok a versenyzők sem szomorkodhattak, akik nem értek el helyezést, hiszen a Haldorádó online áruház jóvoltából minden horgász értékes ajándékcsomagot kapott.
A versenynapot közös bográcsozással és kötetlen beszélgetéssel zárták.
A program a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.
Horváth Gabriella
