Egyetemi karácsonyváró és nyílt nap a Filológia Tanszéken
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Filológiai Tanszékének Magyar Tanszéki Csoportja idén is megrendezte hagyományos karácsonyváró eseményét, ami a közösségépítés mellett fontos pályaorientációs nyílt napként is szolgált.
A rendezvény egyik kiemelt célja volt, hogy a középiskolák végzősei is bepillanthassanak az egyetemi életbe. Ezt a célt szolgálta, hogy a szervezők külön meghívást küldtek két oktatási intézmény, a Salánki Mikes Kelemen Líceum és a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum végzős diákjainak.
Fontos, hogy a középiskolások még a továbbtanulás előtt megismerkedjenek az egyetemi közeggel. A nyílt nap lehetőséget teremtett annak bemutatására, hogy az egyetemi élet nem szűkül le csupán a tudományos és oktatási tevékenységekre, hanem kiemelkedő közösségépítő és szociális alkalmakat is nyújt.
A december 4-én megtartott eseményen – amely a karácsonyra való felkészülés, az advent jegyében zajlott – a résztvevők számára lehetőséget biztosítottak, hogy egy autentikus salánki betlehemes előadást tekintsenek meg, amelyet a tanszék munkatársai és hallgatói adtak elő. Emellett a hangulatos kézműves foglalkozásokon mézeskalácsot díszíthettek és ünnepi asztaldíszeket készíthettek. Az egybegyűlteket és a vendég diákokat még a Mikulás is meglátogatta.
Ez az interaktív rendezvény méltóképpen mutatta be a felsőoktatási intézmény sokszínűségét és a Filológiai Campus befogadó közegét a pályaválasztás előtt álló végzős diákoknak.





