Kárpátaljai nyertesek a 100 milliós játszmában
Az évad egyik legnagyobb nyereményét vitte el Roják Vince és fia, ifjabb Roják Vince a 100 milliós játszma elnevezésű tévés vetélkedőben. Az apa-fia páros Kárpátaljáról, Beregsomból származik, bár néhány éve már Magyarországon élnek. Az édesapa jelenleg a Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Technikum magyar nyelv és irodalom szakos tanáraként dolgozik, fia pedig elsőéves hallgató a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi igazgatási alapképzési szakán. A két Vince összeszedetten, higgadtan és megfontoltan játszott, aminek meg is lett a gyümölcse: 16 millió forinttal távoztak a TV2 stúdiójából. A műsorban átélt élményeikről, érzéseikről és tapasztalataikról beszélgettünk.
– Kinek az ötlete volt, hogy jelentkezzetek a műsorba?
Id. Vince: Az én ötletem volt. A jelentkezési határidő lejárta előtt néhány nappal láttam meg a hirdetést, hogy újra fog indulni a műsor, és várják a jelentkezőket. Természetesen rögtön a fiamra gondoltam, mert a feleségem és a lányom nem szeretnek szerepelni. Tudtam, hogy a fiam jó partner lesz ebben, ráadásul mivel külön korosztályhoz tartozunk, sejtettem, hogy jó párost alkotunk majd. A határidő lejárta előtti napon vettük fel a jelentkezéshez szükséges videót, és beküldtük. Néhány nap múlva felhívtak, hogy szeretnének velünk találkozni, és menjünk el egy castingra. Itt is jól szerepeltünk, így hamarosan értesítettek, hogy bejutottunk a műsorba.
– Hogyan készültetek vagy készültetek-e egyáltalán a vetélkedőre?
Ifj. Vince: Én úgy gondolom, hogy egy ilyen vetélkedőre lehetetlen felkészülni, hiszen bármilyen témakörből választhatnak nyolc kérdést. Erre csak lelkiekben lehet készülni, abban pedig segített a család biztatása – és igazából ennyi elég is volt.
Id. Vince: A tanítványaim közül is sokan feltették ezt a kérdést, és nekik is azt válaszoltam, hogy tulajdonképpen én egész életemben erre készültem, még ha nem is tudatosan. Egyrészt én sokat olvasok, másrészt a pedagógusszakma is azzal jár, hogy folyamatosan mélyíteni kell a tudásunkat. Bár tudtam, hogy nem én vagyok a legokosabb irodalomból vagy történelemből, de azzal is tisztában voltam, hogy viszonylag széles az érdeklődési köröm, sok területre kiterjed a tudásom – és ugyanez a fiamról is elmondható. Azért gondoltam, hogy ez egy jó műsor lesz számunkra, mert itt az általános műveltséget mérik fel, és úgy éreztük, a tudásunk arra elég lehet, hogy helytálljunk a játékban. Lelkiekben pedig talán úgy készültünk fel, hogy a fiammal nagyon sokat beszélgettünk a műsorról.
– Milyen reményekkel vágtatok bele a játékba? Gondoltátok volna, hogy ekkora összeget nyertek?
Ifj. Vince: Én — talán egyedüliként a családból — nagyon bíztam a sikerben. Úgy gondoltam, hogy ketten együtt elég nagy tudást lefedünk. Bár tudtam, hogy apának sokkal nagyobb a lexikális tudása, de reméltem, hogy a modernebb kérdésekben helyt tudok állni, mert hát jót tesz a fiatalos energia a csapatunknak. Úgy sejtettem, hogy kb. 20-30%-os esélyünk van nyerni valamit. Mondjuk azt én sem tippeltem meg, hogy ennyit nyerünk – olyan 4-5 millióban reménykedtem. A család többi tagja nem nagyon bízott abban, hogy nyerhetünk.
Id. Vince: Édesanyám, a feleségem és a lányom mindig azt mondogatták nekünk, örüljünk, hogy egyáltalán bekerültünk a műsorba, hiszen ez is szép teljesítmény, amiben teljesen igazuk is volt. Tehát örültünk neki, hogy bejutottunk a játékba, de az volt az érzésünk, hogy valószínűleg nem fogunk nyerni.
– Hogyan éreztétek magatokat a műsor közben?
Ifj. Vince: Az elején, azt hiszem, az első két kérdés alatt még izgultam, sőt, apán is azt láttam, hogy talán egy kicsit ő is ideges. Utána viszont már teljesen átkapcsoltam, és csak a kérdésekre, valamint a játékra koncentráltam. Észre sem vettem, hogy kamerák mozognak körülöttünk, és arra sem gondoltam, hogy adásban leszünk. Nekem abszolút pozitív élmény volt, és egyáltalán nem éreztem, hogy az idegességem ráment volna a teljesítményemre.
Id. Vince: Én is hasonlóan gondolom. Úgy éreztem, hogy Vince fiam egy kicsit jobban izgult a vetélkedő elején. Én is izgultam — hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem —, de gyorsan feloldódott a hangulat. Ebben a műsorvezetők is sokat segítettek, mindketten nagyon jó partnerek voltak abban, hogy feloldódjunk, illetve az egész stáb azon dolgozott, hogy nemcsak mi, hanem minden játékos komfortosan érezze magát. Amikor jöttek egymás után a kérdések, akkor vitt minket a lendület, és nem is figyeltünk arra, hogyan nézzünk a kamerába, hanem arra koncentráltunk, hogy a következő kérdést még jobban átgondoljuk, és még tudatosabban döntsünk.
– Id. Vince, te korábban már szerepeltél az Örökös és a Honfoglaló című műveltségi vetélkedőkben is, most először viszont a fiaddal együtt mérettetted meg magad. Milyen érzés volt vele együtt játszani? Könnyebb vagy inkább nehezebb ilyenkor egy édesapának?
Id. Vince: Sokkal jobb volt együtt vetélkedni, mint egyedül. Egyrészt nagy segítség volt számomra, hogy át tudtuk beszélni a dolgokat, másrészt nagyon jó az apa-fia kapcsolatunk — sőt barátok is vagyunk —, így a közös célkitűzés és a közös feladat levette a vállamról a terhet. Közben viszont tudtam, hogy ő még 19 évesen nem tudja úgy kezelni akár a sikert, akár a kudarcot, mint egy felnőtt ember — mint ahogy én sem tudtam ebben a korban. Emiatt volt bennem némi félelem azzal kapcsolatban, hogyan fogja feldolgozni, ha esetleg veszítünk. Másrészt viszont azt is tudtam, hogy ez egy olyan tapasztalat lesz számára, amit máshol nem lehet megszerezni.
– Hogyan reagált a környezetetek a szereplésetekre? Milyenek voltak a visszajelzések?
Ifj. Vince: Igazából nekem még mindig hihetetlen egy kicsit, hogy szerepeltünk a tévében. Nagyon jól esett az a rengeteg pozitív visszajelzés, amit kaptunk, olyanok is gratuláltak, akikkel régóta nem is beszéltem. Elképesztő például, hogy a TikTokon 160 ezren tekintettek meg egy rólunk készült videót, miközben nem is vagyunk aktívak azon a platformon.
Id. Vince: Részemről ugyanez az érzés, de talán még hatványozottabban, mert engem eddig kevesebben ismertek itt, mint Kárpátalján. Amikor befejeződött a műsor, öt percen belül kb. 80 üzenetet kaptam. Nagyon jóleső érzés, hogy az emberek önzetlenül örülnek a sikerünknek. Meg is beszéltük ezt a fiammal, hogy nyilván örülünk a pénznek, mert ez egy remek alap lesz a gyerekek jövőjét tekintve, mégis inkább az volt a szívet melengető érzés, ahogyan reagáltak az emberek a szereplésünkre. A visszajelzésekből nekem az esett a legjobban, amikor azt emelték ki, hogy milyen jó és harmonikus a közöttünk lévő kapcsolat. Volt, aki azt írta, hogy irigylésre méltó az apa-fia kapcsolatunk, miközben mi ezt a mindennapjainkban megéljük, és szerintem ettől nagyobb boldogság nincs.
– Szeretnétek a jövőben indulni hasonló műsorban?
Ifj. Vince: Beszéltünk már róla, sőt a család is biztat, hogy próbáljuk ki magunkat máskor is. Nyilván nem fogunk ezentúl minden kvízműsorba jelentkezni, de ha esetleg valamelyik műsor felkelti az érdeklődésünket, akkor simán benne van, hogy jelentkezünk.
Id. Vince: Én bármikor mennék, ha lenne ilyen lehetőség, mert nagyon szeretem a vetélkedőket. Nyilván azért mérlegelnem kell, hogy mik a határaim/határaink, illetve azt is, hogy milyen jellegű a műsor. Viszont egy megfelelő minőségű műveltségi vetélkedőben szívesen szerepelnék máskor is.
Köszönöm az interjút! Szívből gratulálok a fantasztikus eredményetekhez, és kívánom, hogy a nyereményeteket egészségben és boldogságban költsétek el.
Nagy Nikolett
Nyitókép forrása: képernyőkép/TV2